Elhunyt felesége emlékére írt könyvet a salgótarjáni újságíró

S, hogy miért nevezhető meghatározhatatlan műfajú, fotókkal is gazdagított kiadványnak a Klárika? Ez egyértelműen kiderül mindazok számára, akik elolvassák, belelapoznak, vagy részt vettek a minapi, no­vember 23-i könyvbemutatón a József Attila Művelődési Központ klubjában. Bódi Tóth Elemér nem egy úgymond szokványos emlékkönyvet akart írni, hanem olyat, amelyben – minden jogos és elkerülhetetlen bánat, keserűség ellenére – a sorok közül mindenekelőtt Rőmer Klára, a jó feleség – akivel 1966. június 18-án házasodtak össze – egyénisége, fiuk, dr. Tóth Sándor édesanyjának, menyük Tóth-Takáts Judit dr. anyósának és két unokájuk, Jonatán és Rafael nagymamájának igencsak szerethető személyisége ragyog ki.

Egyedivé tette e vállalkozást már az összetartozásukat, elválaszthatatlanságukat örökre meghatározó epizód is, hogy Klárika szerelme kedvéért gyorsan hazajött Új-Zélandról, ahová szüleivel és testvérével költözött. A könyv szövegében váltakoznak a témák is. A ténybeli elemek – házasságuk története, a feleség ruhagyárban külkereskedőként, illetve a Salgótarjáni Zsidó Hitközség elnökeként kifejtett tevékenysége – minduntalan keverednek az érzelmekkel, a szív diktálta gondolatokkal.

E jellemzők – lehetett volna másként? – visszaköszöntek a könyvbemutatón is. A szerző – jelen sorok írójának kérdéseire válaszolva – kiemelte, hogy a Gabbiano Print Kft. Nyomda és Kiadó tulajdonosa, Iszák Gábor vetette fel, hogy mintegy lelki terápiaként írja ki magából lelki fájdalmait. S ő hallgatott a bölcs tanácsra. A rendezvény meghitt hangulatához nem kis mértékben járult hozzá két közreműködő fellépő. Patakiné Kerner Edit előadóművész, a Zenthe Ferenc Színház tagja – akinek a már szintén eltávozott férje éveken át kedves kollégája volt Tóth Ele­mérnek – nagyon szépen, kifejezően tolmácsolta a szerző a Kedveseink elmennek, a Meseváros, a Mi van a Karancson és a Lebontják a régi utcát című verseit. Tóth-Takáts Judit egyházzenei doktor, zongoraművész többek között az idén az adventtel egyszerre induló hanuka, a fények ünnepe himnuszát, a Mendelssohn-testvérpár illetve F. Chopin néhány szerzeményét adta elő invenciózusan.

Az érdeklődéssel kísért könyvbemutató tanulságaként újfent megfogalmazható, hogy egyedül az ember képes az emlékezésre, az élet értelmének számba vételére. S ezzel az adottsággal élnie is kell.

Néhány részlet a kötet verseiből

Kedveseink elmennek, nyomukban / kivirágzik / a csönd óriási bokra, / a búcsúzások fehéren villannak, / mint amikor hó hull a vén padokra (Kedveseink elmennek) Mi van a Karancson? / A város, ami volt, nő a földben / és szűri a múltat / A jelen szép következetesen (Mi van a Karancson) Nem veri többet a csákány, / nincs is már senki az utcán. / Múlt ez a házsor is itt / dalt csak a szél kanyarít. (Lebontják a régi utcát) Az élet olyan, / mint a játék, / az ember ráfizethet. / Az ember olyan, mint az erdő, / átfújja az öröklét. (Öröklét) Hiszen a kémény eltűnt, / mint ki időt, teret vált, / belebújt a földbe és / az emlékekbe fölszállt. (Újhold a Menház utcában. /