Pelé után

A világ valaha volt legjobb játékosáról zajló folyamatos vita az óesztendő végén nyomós érvvel gazdagodott. Éppen annyival, amennyivel a futballvilág szegényebb lett. Nyolcvankét esztendős korában ugyanis elhunyt Pelé, az egyetlen háromszoros vb-aranyérmes, és az emléke előtti tisztelgés jegyében elárasztották a pályafutásáról készült archív felvételek a világhálót. Virtuóz cselek, kötények, esernyők, elképesztő dinamika, példátlan ütemű, hihetetlenül szellemes átadások, fineszes és ágyúgolyóként a hálóba süvítő gólok ballal, jobbal, fejjel. Messi, a két Ronaldo, Maradona, Ibrahimovic és ki tudja, még hány bálvány legnemesebb ötvözete egyetlen emberben.

Azt hinnénk, ilyet alkotni a sporttudomány legkifinomultabb eszközeivel, az egyes részterületek legkiválóbb szakembereinek optimális együttműködésével sem lehet. Nos, úgy valóban nem. Erre születni kell. És ez azoknak jó lecke, akik a klasszis futballistát egy precízen megtervezett, hosszadalmas gyártási folyamat szinte törvényszerű termékének tekintik. Aki a nap végén lejön a futószalagról. Hát nem, és ezerszer nem. A játék megtanulható elemeit napjaink hipermodern képzési eszközrendszerei ugyan beleplántálhatják némi túlzással bárkibe, de a megtanulhatatlannal jobb esetben nem is foglalkoznak, rosszabban viszont éppenséggel kiölik az arra amúgy fogékony kevesekből. Pelé több mint fél évszázados cseleit manapság nemcsak azért nem láthatjuk viszont, mert a túlnyomó többség még csak hasonlóra is képtelen lenne, hanem azért sem, mert az edzők az ilyesmit már nem is engedélyeznék. Túl kockázatos, nem illeszkedik a csapat hadrendjébe. Miközben korszakos zsenivé csak az válhat, aki meg tudja és meri csinálni azt, amire ellenfele még csak nem is gondol.

Pelé szülővárosa nem éppen legelegánsabb negyedének girbe-gurba utcácskáin, terein labdaként ronggyal kitömött zoknit kergetve kezdett focizni. „Táplálkozási szakértője” az édesanyja volt, aki nagy karéj kenyerekkel engedte útra, minden egyéb „társtudományt” egykori futballista apjától és a nálánál idősebb, erősebb fiúktól igyekezett ellesni.

Aztán hamarosan ők lesték őt, majd bámulta az egész világ. Még nem töltötte be a tizennyolcat, amikor 1958-ban a brazilok első vb-címéhez hat góllal – az elődöntőben hárommal, a fináléban kettővel – járult hozzá.

 hanem a nyílt mezőn, kórók, gazok között nőtt ki.