Nagy király

Ha beírom az ismert internetes keresőbe a Nagy László nevet, elsőként a kézilabdázóét kapom meg, és csak második a 20. század egyik legkiemelkedőbb, Kossuth-díjas költője. Ennél pontosabban semmi sem mutatja, milyen formátumú sportoló búcsúzik a napokban. Ezért is felesleges halmozni a jelzőket: a sportág egyik legmeghatározóbb, legnagyobb hatású játékosa a múlt csütörtökön elköszönt Veszprémtől, vasárnap Szegedtől és a magyar közönségtől, az előttünk álló hétvégén, a kölni Final Fouron pedig majd a világszínvonaltól. Mivel karrierjét három csapatban – Szeged, Barcelona, Veszprém – töltötte, a sors különleges ajándéka lenne, ha a hazai Veszprém–Szeged bajnoki döntő után vasárnap a Veszprém–Barcelona BL-finálé zárná le e két évtizedes ívet.

Nagy Laci klubváltásaikor csodájára járt a világ.

Először azért, mert még innen a húszon szerződtette a Barcelona, méghozzá a spanyol király leányát – fele királyságát azért nem – megkapó Inaki Urdangarin helyére. Mint a mesében. Másodszor pedig azért, mert amikor már azt hittük, örökre elvesztettük, hiszen 2009-ben levetette a magyar válogatott mezét, és attól tartottunk, a 2012-es olimpián a spanyoléban látjuk viszont, egyszer csak hazatért. Egyik játékostársa tökéletes hasonlattal élve fogalmazta meg: úgy érezte, mintha egy régen halottnak hitt nagy királyunk támadt volna fel.

E pillanattól kezdve pályán belül és kívül is úgy „uralkodott”, hogy nem alattvalókat gyűjtött, hanem híveket. Az őt két okból is – szegedi és barcelonai múltja miatt – kétkedve fogadó veszprémi publikumot rögvest maga mellé állította, a nemzetközi porondon is egyedi tekintélyt vívott ki.

Felidézhetetlenül sok pompás mérkőzése, momentuma, gólja, gólpassza, sánca, villanása mellett, azaz helyett most az alkalom is azt diktálja, hogy a 2015-ös bajnoki döntőre emlékezzünk. Amikor még nem ő, hanem az ellenfél, a Szeged csapatkapitánya, Vadkerti Attila búcsúzott. A kispadon, mivel edzője, Pastor mester nem érzékelte a szituáció fonákságát. Nagy Laci viszont nagy nehezen megértette vele; az utolsó akciónál addig integetett, míg a szegedieket cserére késztette, Vadkertit felhívta a pályára, a kezébe passzolta a labdát, és üres kapus gólhoz segítette.

Példátlan gesztus volt, de Lacinak valószínűleg nem lesz szüksége hasonlóra. Megeshet, hogy vasárnap a Barcelonának mindenféle külső segítség nélkül ő vágja be az utolsót; döntetlen állásnál, a BL-döntőben.