Nem malária, lejmkór

Jobb későn, mint soha – ha minden igaz, ma munkára jelentkezik Joseph Paintsil. A Ferencváros presztízskérdéssé emelte elkóborolt – azt kellene írnom, fekete báránya, de már ezt is burkolt rasszizmusnak vélnék egyesek, ezért maradjunk annyiban – labdarúgója megtartását, és ezt két okból is helyesen tette. Így hasznos, így üdvös. Különösen napjaink magyar futballjában, ahol a presztízs általában sokadrangú szempont, bár az is igaz, ha döntő rendező elv lenne, a sportág tele volna „pályaelhagyóval”, depresszióssal, ön- és közveszélyes elemmel.

A tizenkilenc éves ghánai fiú ősszel rúgott néhány szemet gyönyörködtető és transzferárnövelő gólt, ezért hazájában töltött szabadsága alatt máris megkörnyékezte őt, illetve „istállóját” a belga Genk együttese. A játékos a felkészülés kezdetén nem jelentkezett a Fradinál, az a hír érkezett helyette, hogy maláriás. Aztán kiderült, valószínűleg inkább a menedzsere esett az ismert ügynökbetegségbe, a „lejmkórba”. A baj annyira elhatalmasodhatott rajta, hogy a tulajdonos megkerülésével kísérelt meg üzletet kötni, és e törekvésében a Genkben „méltó” partnerére lelt. A Ferencvárosban szerencsére nem.

Paintsil ezért, ha gyorsan múló maláriáját nem követi mumpsz, torokgyík vagy bárányhimlő, tavasszal is a Fradiban futballozik. Itt pontot is tehetnénk az ügy végére. Csakhogy a másik fél reakciói megérnek még egy felütést, mert messze túlmutatnak a témán, jellemző gondolkodásmódot, vélt viszonyrendszert tükröznek. A Genk első közleményében, amelyben elismerte szándékait, úgy fogalmazott, a Ferencváros nem együttműködő. Azaz a belgák alapvető jogi és erkölcsi normák mellőzésével elvennének valamit, ami nem az övék, de mivel az, akié, nem adja, az ő olvasatukban nem működik együtt velük.

Ez a megközelítés még egy külvárosi zsebtolvajtól is arcátlanság lenne, nemhogy egy komoly nyugati profi sportklubtól.

Paintsil menedzsere még ezt is alulmúlta, amikor kijelentette, attól tart, ha ezek után a fiú visszatér Magyarországra, rasszista megnyilvánulások érhetik. Eközben bizonyára nem észlelte, hogy éppen ő tekint úgy e tizenéves, roppant tehetséges gyerekemberre, mint alsóbbrendű lényre, jobb esetben versenylóra, rosszabban valamely termékre, amelynek hirtelen felment az ára – itt az ideje rögvest pénzt csinálni belőle.

Most nem sikerült, de újabb próbálkozások várhatók.

A lejmkór ugyanis gyógyíthatatlan betegség.