Újabb milliós tétel

2024.10.10. 07:25

Kiderült: Magyar Péter még egy állami vállalatnál felügyelőbizottsági tag volt

A havi 350 ezer forintos tisztséget azonban a vagyonnyilatkozatában valamiért nem tüntette fel. Magyar Péter összesen 1,75 millió forinthoz jutott hozzá öt hónap alatt – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

MW

Magyar Péter, a Tisza párt elnöke

Forrás: MW

Fotó: Csudai Sándor

Magyar Péter 2022 utolsó hónapjaiban felügyelőbizottsági tag volt a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-ben. Ez az időszak nemcsak az adott esztendő, hanem az állami tulajdonú cég utolsó hónapjait is jelentette, a társaság ugyanis 2023. január elsején megszűnt. Mindez nem befolyásolta azt, hogy Magyar augusztus elejétől december 31-ig, azaz öt hónapon át tagja volt a társaság felügyelőbizottságának. A tisztség havi 350 ezer forintot, összesen 1,75 milliót jelentett Magyarnak – számol be róla a Magyar Nemzet.

Mindez azért különösen érdekes, mert a politikus a vagyonnyilatkozatában ezt a posztot és az azzal járó összeget nem tüntette fel. Valamiért eltitkolta.

 

A Tisza Párt vezetője uniós képviselővé választása után tette közzé az utóbbi években szerzett jövedelmeit . Az Európai Parlament honlapján megtalálható dokumentumban a BMSK Zrt.-beli felügyelőbizottsági tagság nélkül is igen hosszú felsorolás olvasható, a tisztségek listája szinte lelóg a papírról. 

A részletekről ITT olvashat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában