Uniós parlamenti vita

2024.10.09. 18:51

Gál Kinga: szégyenletes, hogy Ursula von der Leyen politikai kampánybeszédet mondott hazánk ellen

A magyar miniszterelnök részvételével lezajlott szerdai uniós parlamenti vita a képmutatás csúcsa volt az EP baloldali és liberális többsége részéről, míg Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének viselkedése felháborító volt, tulajdonképpen politikai kampánybeszédet mondott egy uniós tagállam, Magyarország ellen - hívta fel a figyelmet Gál Kinga szerdán Strasbourgban.

MW

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal a magyar uniós elnökségi programról szóló vitán

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

A fideszes EP-képviselő öt, a Patrióták Európáért frakcióbeli kollegájával tartott nemzetközi sajtótájékoztatót. Mint mondta, „történelmi pillanat volt az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója nevében köszönteni Orbán Viktort a vitán, ami nyilvánvalóan zavarta különösképpen a néppárti frakció elnökét, Manfred Webert.”

Szégyenletes, hogy bizottság elnöke és a tagok többsége ezt az alkalmat rosszindulatú politikai támadásokra használta fel, ahelyett, hogy az elnökségi programról szóló megfelelő vitát folytattak volna

– jelentette ki.

GÁL Kinga
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke
Fotó: Bodnár Boglárka / Forrás: MTI

Gál Kinga szerint a magyar kormány a magyar emberek oldalán áll, Magyar Péter és a Tisza párt pedig Brüsszel oldalán áll, és fogadja el annak utasításait.

A magyar elnökség prioritásairól azt mondta, hogy a józan ész politikáját tükrözik, amelyre ma Európában nagy szükség van, és amely reflektál az európai választók változás iránti igényére.

Mint mondta, 

Európa rosszabb állapotban van, mint bármikor az elmúlt évtizedekben: háború zajlik a szomszédban, nem kezelik az illegális migrációt, a versenyképesség hanyatlik. 

A bizottság elnöke ezekre a kérdésekre válaszolhatott volna politikai kampány helyett, mert ezek a témák érdeklik az európai embereket

– tette hozzá.

A magyar elnökség programja jó kezdeményezések sorát tartalmazza, amelyek ellensúlyozhatják a brüsszeli vezetés hibáit, például az illegális migrációval kapcsolatban. A külső határok védelmét nem szankcionálni kell, hanem támogatni. 

A versenyképességi paktumról szóló javaslata is jó, a túl magas energiaárak aláássák a versenyképességet, és ezt meg kell állítani

– fejtette ki Gál Kinga.

VON DER LEYEN, Ursula; ORBÁN Viktor
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök
Fotó: Benko Vivien Cher / Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Jean-Paul Garraud, a Patrióták francia képviselője szerint 

Orbán Viktor plenáris beszéde felelősségteljes volt, megkongatta a vészharangokat, a migrációról irányt mutatott, és beszélt arról, hogy az EU-nak változnia kell a versenyképesség erősítése érdekében. 

A képviselő botrányosnak nevezte Ursula von der Leyen személyeskedő felszólalását, és bírálta azt, hogy több francia képviselőtársa nem a megfelelő hangot ütötte meg a magyar miniszterelnökkel szemben.

Ezeket a megnyilvánulásokat mindenekelőtt egy olyan rendszer jelének látom, amely görcsösen ragaszkodik, és nem tud engedni

– jelentette ki.

Hozzátette: a Patrióták - annak ellenére, hogy az EP-ben „cordon sanitaire” alatt állnak - a szavazatok tekintetében egyre erősödnek Európában.

Harald Vilimsky osztrák EP-képviselő felháborodását fejezte ki, hogy a vita alatt Orbán Viktor politikai ellenfelei degradáló szavakat használtak a magyar miniszterelnökre, és a parlament elnöke, Roberta Metsola nem moderálta hozzászólásaikat.

Itt a ház méltóságáról van szó, és ezt helyre kellett volna állítani. Egy olyan vitát kellett volna vezetni, amely képviselhető

– jelentette ki.

Paolo Borchia olasz EP-képviselő véleménye szerint 

a vita során megsértették a házszabályokat, a politikai frakciók többsége személyes támadásokat intézett a magyar miniszterelnök ellen.

Itt kollégák tucatjai a mentelmi joguk mögé bújnak. A tagállamokban, ha valaki becsületsértést követ el, a bíróságon találja magát, itt meg személyes sértegetést engedtek meg maguknak, mert úgy gondolták, megtehetik

– tette hozzá.

Herman Tertsch spanyol EP-képviselő azon a véleményen volt, hogy 

Ursula von der Leyen, aki Európa királynője szerepében tetszeleg, nem engedheti meg magának, hogy egy olyan miniszterelnököt támadjon, aki nagy többség támogatását élvezi hazájában, és nem kormányfőként jött a plenáris ülésre, hanem az uniós tanács soros elnökeként.

Mint mondta, az EU-ban a jelenlegi brüsszeli vezetés alatt az emberek szegényebbé váltak, veszélyek fenyegetik őket. 

A magyar kormányfőt támadják, aki eljött ide, ajánlatokat tett a kihívások megoldására. Más országokban, például Spanyolországban kisebbségi kormány van, bűnözőkkel, puccsistákkal fognak össze, de őket senki nem támadja

– mutatott rá.

Szavai szerint a Patriótákat az uniós parlamentben kirekesztették, jogilag marginalizálták őket, ellopják az őket megillető tisztségeket. 

De legyünk tisztában azzal, hogy mi vagyunk azok, akik növekedünk, mert mi képviseljük azt, ami most az európai nemzeteket foglalkoztatja

– jelentette ki.

António Tanger Correa portugál képviselő szerint a plenáris vita azt bizonyította, hogy a európai parlamenti képviselők többsége nem értette meg a népük szavát, és nem értik, hogy az EU-t új pályára kell állítani.

„Nagyobb távolság jön létre a polgárok és az EU között, egyre inkább elszigetelődnek az uniós intézmények, és egyre inkább elveszítik a jogot a kormányzáshoz. Von der Leyen nemzetek feletti uniós kormányt akar, de mi nem akarunk báránybőrbe bújt farkasokat” – hangoztatta.

Felhívta a figyelmet, hogy 

a magát jobboldalinak valló Európai Néppárt támogatja a "cordon sanitaire-t" a Patrióták ellen, és jellemzi Orbán Viktort diktátorként.

Ha demokraták, akkor a demokráciát kell gyakorolniuk. Ha azt mondják, hogy szabad Európát akarnak, akkor szabad parlamentben engedniük kellene, hogy mindenki betöltse az őt megillető tisztségeket. Azonban ők nem kereszténydemokraták, és még csak nem is demokraták

– zárta beszédét a portugál politikus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában