Ukrán válság

2024.09.14. 11:07

Újabb részletek derültek ki Trump és Zelenszkij tárgyalásáról

934. napja tart a háború a szomszédunkban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben részt vesz a negyedik krími platform vezetői csúcstalálkozóján

Forrás: AFP

Fotó: Leon Neal

NATO-vezető: Ukrajnának megalapozott joga van mélyen Oroszország területére is csapásokat mérni

Ukrajnának megalapozott törvényes és katonai joga van ahhoz, hogy mélyen Oroszország területére is csapásokat mérjen - jelentette ki szombaton Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke Prágában a testület éves ülése után tartott sajtótájékoztatón.
„Minden nemzetnek joga van megvédeni magát, ha megtámadták, és ez a jog nem csak az adott ország határáig érvényes" - fogalmazott Bauer. Hozzátette, hogy

 minden országnak szuverén joga korlátozni azt, hogyan használhatják fel az általa Ukrajnának küldött fegyvereket.

A sajtótájékoztatón Bauer mellett álló Karel Rehka, a cseh fegyveres erők vezérkari főnöke sietett leszögezni, hogy Csehország nem akar semmiféle korlátot szabni. „Az ukránoknak maguknak kell eldönteni, mire használják a fegyvereket" - mondta.

Joe Biden amerikai elnök épp fontolgatja, hogy engedélyezzék-e Kijevnek nagy hatótávolságú amerikai fegyverek bevetését orosz terület ellen.

Biden pénteken tanácskozott Keir Starmer brit miniszterelnökkel, és amerikai bennfentes források szerint Starmer igyekezett meggyőzni Bident arról, hogy engedélyezze Ukrajnának a brit Storm Shadow robotrepülőgépek bevetését Oroszoroszág elleni nagy hatótávolságú csapásokhoz. Az amerikai elnök jóváhagyására azért lehet szükség, mert a Storm Shadow egyes alkatrészeit az Egyesült Államokban gyártják.

Charles Q. Brown, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője az őt Prágába kísérő újságíróknak azt mondta, az amerikai álláspont a nagy hatótávolságú fegyverekkel kapcsolatban egyelőre nem változott. Ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül

 az Egyesült Államok továbbra is arra törekszik, hogy Ukrajna sikerrel tudja hasznosítani az amerikai és más szövetségesektől érkező fegyvereket, illetve azokat is, amelyeket maga állít elő.

 Rámutatott, hogy Kijev meglehetősen hatékonynak bizonyult már például a drónfejlesztésben.

Orosz-ukrán fogolycserét hajtottak végre az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével

Oroszország az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével folytatott tárgyalások eredményeként 103 ukrán hadifoglyot cserélt ki ugyanennyi - az ukrán fegyveres erők által a Kurszki területen fogságba ejtett - orosz katonára - derült ki az orosz védelmi minisztérium szombati közleményéből.

A tárca azt írta: "Ez év szeptember 14-én a tárgyalási folyamat eredményeként 103 orosz katona - akik fogságba estek a Kurszki területen - visszatért a kijevi rezsim által ellenőrzött területről. Cserébe (az orosz hatóságok) 103 ukrán hadifoglyot adták át". A védelmi minisztérium közlése szerint az Egyesült Arab Emírségek humanitárius közvetítő szerepet játszott az orosz katonák fogságból való kiszabadulásában.

A tájékoztatás szerint "Jelenleg valamennyi orosz katona a Fehérorosz Köztársaság területén tartózkodik, ahol megkapják a szükséges pszichológiai és orvosi segítséget, valamint lehetőséget kapnak arra, hogy kapcsolatba lépjenek hozzátartozóikkal. Minden szabadon bocsátott katonát (ezt követően) az Orosz Föderációba szállítanak kezelésre és rehabilitációra az Orosz Védelmi Minisztérium egészségügyi intézményeibe".

Heves orosz dróntámadás érte Kijevet és más ukrán városokat

Heves orosz dróntámadás érte Kijevet és más ukrán városokat szombatra virradóan, ami arra késztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy újabb felhívást intézzen a légvédelem és a nagy hatótávolságú rakéták képességének növelésére.

Az ukrán légvédelem 76 iráni gyártású Sahíd csapásmérő drónból 72-t lelőtt az ország középső, déli és keleti részén fekvő 12 régió felett - közölte a légierő.

Volodimir Zelenszkij a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta: "több képességre van szükségünk a légipajzs, a légvédelem és a nagy hatótávolságú rakéták képességének megerősítéséhez, hogy továbbra is megvédjük az életet és a népünket".

A politikus még ebben a hónapban az Egyesült Államokba utazik - írta jelentésében a Reuters brit hírügynökség.

Azonnali beszámolók nem érkeztek áldozatokról, de a hatóságok az ország több részén épületekben keletkezett károkról tettek bejelentést.

A kijevi városi hatóságok közölték, hogy szombaton kora reggel dróndarabok hullottak egy önkormányzati épületre a városközponttól északra fekvő Obolon kerületben, de a helyszínen nem keletkezett tűz.

A Kijevet körülvevő régió kormányzója szerint a törmelékek több magánházat és egy kereskedelmi ingatlant is megrongáltak, valamint betörték egy magas lakóépület ablakait.

A déli Odessza régióban a törmelék több kereskedelmi épületet és magánházat is megrongált, és több tűzesetet is okozott.

Ukrajna számos régiójában három-öt órán át szólt a légiriadó az éjszaka folyamán.

Orosz bejelentés a harmadik világháborúról

Moszkva szerint eljutott a nyugati vezetőkhöz Vlagyimir Putyin üzenete. Az orosz elnök a Nyugat és Oroszország közötti háborúról beszélt – írja a Magyar Nemzet.

A Kremlnek nincs kétsége afelől, hogy Vlagyimir Putyin nyilatkozata a nyugati fegyverekkel indított Oroszország elleni csapások következményeiről eljutott a kívánt címzettekhez – mondta Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár.

Vlagyimir Putyin orosz elnök videókapcsolaton keresztül vesz részt a BRICS-országok johannesburgi csúcstalálkozóján 2023. augusztus 22-én
Fotó: Mihail Klimentyev / Forrás: MTI/MTVA

Vlagyimir Putyin szeptember 12-én kijelentette, hogy a NATO-országok most nem csupán arról tárgyalnak, hogy a nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket Ukrajna fegyveres erői bevethetik-e Oroszország ellen, hanem gyakorlatilag az ukrajnai konfliktusban való közvetlen részvételről egyeztetnek.

Putyin hangsúlyozta: a Nyugat közvetlen részvétele az ukrajnai konfliktusban jelentősen megváltoztatja annak lényegét, és azt jelenti, hogy a NATO-tagországok – az Egyesült Államok és az európai országok – háborúban állnak Oroszországgal. 

Itt vannak a részletek Trump és Zelenszkij tárgyalásáról

Az ukrán elnök a CNN amerikai hírcsatornának adott interjúban továbbra is Oroszország legyőzéséről beszélt. Volodimir Zelenszkij azonban egyelőre nem tárja a nyilvánosság elé a tervét, hogy miként győzhet országa Putyin ellen – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb interjút adott, amelyben arról próbálja meggyőzni nyugati partnereit, hogy lehetséges Kijev győzelme az orosz–ukrán háborúban. Az ukrán elnök beszélt a Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésről is. Zelenszkij és a republikánus elnökjelölttel mintegy két hónappal ezelőtt egyeztetett telefonon. Az ukrán vezető szerint Trump megértést mutatott azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna milyen nehéz helyzetbe került a háború miatt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel tartott sajtóértekezleten az Európai Tanács kétnapos brüsszeli tanácskozásának első napi ülésén 2023. február 9-én
Fotó: Stephanie Lecocq / Forrás: MTI/MTVA

Az ukrán államfő a mostani interjúban megjegyezte, hogy a közeljövőben Joe Biden amerikai elnök elé terjeszti Oroszország legyőzésének tervét. Emellett szükségesnek tartja azt is, hogy ezzel a tervvel Donald Trump és Kamala Harris is megismerkedjenek.

A biztonsági együttműködés fokozásáról tárgyalt Szergej Sojgu Észak-Koreában

A biztonsági kérdésekben folytatott stratégiai együttműködés fokozásáról állapodott meg Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel Phenjanban folytatott tárgyalásukon - közölte a hivatalos észak-koreai hírügynökség, a KCNA szombaton.

Kim Dzsongün a közlés szerint úgy fogalmazott, hogy a két ország közti stratégiai partnerség keretében Észak-Korea folytatja az együttműködés kiterjesztését Oroszországgal.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter
Fotó: Mihail Tyerescsenko / Forrás: MTI/MTVA

Phenjan és Moszkva a nyár elején tartott csúcstalálkozón átfogó stratégiai partnerségi megállapodást írt alá, és bejelentették, hogy jelentősen fokozzák katonai együttműködésüket.

Sojgu már tavaly nyáron - még védelmi miniszterként tett látogatásán - jelezte, hogy a két ország szorosabbra fűzi kapcsolatait.

ORFK: több mint 13 600-an érkeztek Ukrajnából pénteken

Az ukrán-magyar határszakaszon 7204-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6437-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 46 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - áll a közleményben.

Továbbra is szelektív csődhelyzeti besorolással tartja nyilván Ukrajnát az S&P

Megerősítette Ukrajna devizában fennálló hosszú és rövid futamidejű szuverén kötelezettségeinek szelektív csődhelyzeti (SD) besorolását az S&P Global Ratings, miután lezajlott az ukrán kormány által kezdeményezett eurokötvény-csereprogram.

A nemzetközi hitelminősítő a múlt hónapban rontotta az "SD" szintre az addigi "CC/C"-ről a devizában denominált ukrán államadósság osztályzatát. E lépés közvetlen előzménye az volt, hogy az ukrán kormány hátralékba került a 2026-os lejáratú eurokötvény esedékes kamattörlesztésével.

Az S&P az adott ukrán kötvényre egyidejűleg "D", vagyis csődhelyzeti osztályzatot állapított meg.

Az "SD" osztályzat péntek éjjel Londonban bejelentett megerősítésével egy időben az S&P "CCC plusz" - ugyancsak mélyen spekulatív, de még nem csődhelyzetet jelző - minősítéssel látta el az átstrukturálás során kibocsátott új A és B sorozatú szuverén kötvényeket, amelyek lejárata 2029, 2030, 2034, 2035 és 2036.

A hitelminősítő kiemeli, hogy a csereprogramban az új kötvények nominálértékének 37 százalékos leírása ("haircut"), valamint a kamatkötelezettségek könnyítése és a lejáratok meghosszabbítása szerepel.

Az S&P Global helyzetértékelése szerint mindez jelentős könnyebbséget jelent az ukrán kormány devizaadósság-szolgálati kötelezettségeinek szempontjából, tekintettel arra, hogy a tranzakció az átstrukturálás előtti szinthez képest 90 százalékkal csökkenti az ukrán eurokötvény-törlesztési kötelezettségeket a 2027-ben lejáró IMF-program futamideje alatt.

Ez 2027-ig 11,4 milliárd dollárral, 2033-ig 22,8 milliárd dollárral mérsékli az ukrán adósságszolgálati kötelezettségeket - áll az S&P Global elemzésében.

Ukrajna a nyáron jelentette be, hogy megállapodásra készül a kötvénytulajdonosokkal a kötvénycsereprogramról. A befektetők augusztus végén nagy többséggel jóváhagyták a tranzakciót.

Egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Ratings minapi állásfoglalásában közölte ugyanakkor, hogy értékvesztéssel végrehajtott kötvényadósság-átrendezésnek (distressed exchange) tekinti a kötvénycsereprogramot, mivel saját számításai szerint az ügylet hozzávetőleg 71 százalékos veszteséget okozott a kötvénytulajdonosoknak.

A Moody's megjegyezte: ez a veszteségarány meghaladja az általa a "Ca" szuverén államadóskockázati besorolással összeegyeztethetőnek tartott veszteségsávot, amely 35-65 százalék.

A Moody's tavaly februárban minősítette vissza az addigi "Caa3"-ról a jelenleg is érvényes "Ca"-ra Ukrajna devizában és hazai valutában fennálló hosszú lejáratú szuverén adósságállományának osztályzatát.

A hitelminősítő módszertani meghatározása alapján a "Ca" minősítés arra figyelmezteti a befektetőket, hogy az ilyen osztályzattal ellátott adós vagy már törlesztési csődben van, vagy nagyon közel jár ehhez az állapothoz.

Ez történt pénteken:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában