Meggondolta magát

2024.09.02. 15:29

Magyar Péternek eszében sincs lemondani a mentelmi jogáról

A kampányban még megszüntette volna, most a mentelmi jog mögé bújik a Tisza Párt elnöke – írja a Magyar Nemzet.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője érkezik a párt sajtótájékoztatójára Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Korábbi hangzatos ígérete ellenére mégis a mentelmi joga mögé akar bújni a Tisza Párt elnöke, miután a diszkóbotránya miatt garázdaságért vagy akár lopásért és rablásért is felelősségre vonhatnák. A választási kampányban Magyar Péter még azzal házalt, hogy megszünteti a mentelmi jog intézményét és ő maga sem tart rá igényt, most azonban eszében sincs lemondani a védettségéről – hívja fel a figyelmet a cikk, amely sorra veszi a politikusnak azokat a minősíthetetlen tetteit, amelyek miatt bajba kerülhet. 

Diszkóbotrány és Dunába dobott telefon

A június 9-i választások után a baloldalt letaroló, majdnem harminc százalékot elért Tisza Párt akkori alelnöke sajátos módon próbálta levezetni a kampány feszültségét egy elit belvárosi szórakozóhelyen. Magyar Péter június 21-én éjszaka az Ötkert nevű diszkóban randalírozott, több vendégbe belekötött és fiatal lányoknak tett szexuális jellegű ajánlatokat – idézik fel.

A történtekről néhány jelenlévő videófelvételeket is készített, Magyar az egyik férfi kezéből erőszakkal kivette a telefonját, majd miután a biztonságiak kivezették a klubból, a Dunába dobta a készüléket.

A lap információi szerint a rendőrség kihallgatott a buliban részt vevő két 19 éves tanulót is, akik látták, hogy Magyar egy telefont dobott a Dunába, egyikük megjegyezte, hogy a politikus óvatosan, „sunyiban” dobta a vízbe, hogy ne látszódjon. A rendőrség a helyszínt a közterületi kamerák felvételei alapján azonosította, a folyó medrében megtalált készülékről pedig sikerült lementeni a tárolt videófelvételeket, amelyeket a hatóságok felhasználnak a nyomozás során. 

A rendőrség garázdaság és rongálás gyanúja miatt nyomozást indított

Ezt követően az ügy átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF), mivel a Tisza Párt elnökének EP-képviselőként mentelmi joga van. 

Jogi szakértők korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy lopás vagy rablás miatt is felelhet Magyar Péter.

A Magyar Nemzet korábbi megkeresésére a KNYF azt a tájékoztatást adta, hogy az V. kerületi rendőrkapitányságon elrendelt nyomozás áttételt követően a Központi  Nyomozó Főügyészségen továbbra is folyamatban van.

A nyomozás állásáról, tervezett eljárási cselekményekről további adat nem közölhető.

Azt is hangsúlyozta az ügyészség, hogy gyanúsítotti kihallgatásra kizárólag a mentelmi jog felfüggesztését követően kerülhet sor.

Feljelentést tettek Jakab Péter blokádos fenyegetőzése miatt

Lázadásra irányuló előkészület bűntett gyanúja miatt tettek feljelentést Jakab Péter hergelése miatt – tudta meg a Magyar Nemzet. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István azután fordult a Fővárosi Nyomozó Ügyészséghez, miután a Nép Pártján elnöke Magyar Péterrel összefogva, utcai nyomásgyakorlással oszlatná fel az Országgyűlést.

Jakab Péter közösségi oldalán azt írta, hogy a parlament feloszlatásához, s az előre hozott választás kiírásához szükséges határozati javaslatot majd ő országgyűlési képviselőként benyújtja a parlament elé, Magyartól pedig azt kéri, „biztosítsa a társadalmi, utcai nyomásgyakorlást egészen addig, amíg a Tisztelt Ház meg nem hajol a népakarat előtt, s meg nem szavazza önmaga feloszlását.”

Vagyis tüntetésre, rendbontásra, blokádra, általános engedetlenségre buzdít Jakab, aminek lehet büntetőjogi következménye.

A további részleteket és a teljes cikket ide kattintva tudja elolvasni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában