Lesújtó vélemény

2024.09.11. 08:01

Demszky Gábor szakmailag nullának, politikailag veszélyesnek értékelte Magyar Pétert

A volt főpolgármester a közösségi oldalán fejtette ki véleményét. Mint írta, abban bízik, hogy „környezete leállítja a napóleoni szerepben tetszelgő vezér ámokfutását” – számolt be a Magyar Nemzet.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Magyar Péter keddi Facebook-posztjában osztott meg néhány gondolatot Budapest működéséről, amelyben többek között leszögezte, hogy a Tisza Párt nem szavazza meg az eddigi főpolgármester-helyetteseket.

Demszky Gábor volt főpolgármester a Tisza elnökének álláspontjával kapcsolatban kijelentette:

Elhamarkodottnak tartom Magyar Péter mai nyilatkozatát. Szakmai szempontból értékelhetetlen ez a szöveg, mert nem szól a Budapest működéséhez is elengedhetetlen fejlesztésekről és az azok finanszírozása érdekében szükséges összefogás szükségességéről.

Demszky arra emlékeztetett, hogy öt cikluson át, húsz éven keresztül vezette Budapestet 1990 és 2010 között. Ez idő alatt a fővárosban négyezer beruházást valósítottak meg, többek között a Világbankkal, az Európai Beruházási Bankkal és az Európai Bizottsággal együttműködve.

A volt politikus úgy látja,

aki csak a működtetést preferálja, az a hanyatlás szószólója, vagy nem ért ahhoz, amiről azért van bátorsága írni. Ezért szakmailag nullára értékelem és politikailag veszélyesnek tartom ezt a szöveget, amiről akár szívesen vitatkoznék nyilvánosan a szerzőjével. Ám jól tudom, hogy nem fog válaszolni arra, amit írtam, és vitatkozni sem akar róla. Abban bízom csak hát, hogy a környezete leállítja a napóleoni szerepben tetszelgő vezér ámokfutását.

A teljes cikket ITT tudja elolvasni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában