Augusztus 20.

2024.08.24. 18:23

Több százezren csodálták az idén is az ünnepi tűzijátékot Budapesten

Magyarország legnagyobb ingyenes fesztiválján fiatalok és idősek egyaránt megtalálhatták a számukra legkedvesebb elfoglaltságot.

MW

Tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén 2024. augusztus 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Szent István-napi ünnepségsorozat programjait ezúttal is fokozott figyelem övezte Budapesten: a mintegy húsz rendezvényhelyszínen több százezren fordultak meg négy nap alatt. Az időjárás sem tántorította el a vendégeket; Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát kiemelt érdeklődés kísérte - közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

Azt írták, több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai program közül válogathatott az idén is a Szent István-nap közönsége. Magyarország legnagyobb ingyenes fesztiválján fiatalok és idősek egyaránt megtalálhatták a számukra legkedvesebb elfoglaltságot Budapest legszínesebb rendezvényhelyszínein: a belvárosban, a budai Várban vagy épp a főváros zöldterületein.

A közlemény szerint a múltidéző és a legnépszerűbb hazai zenei előadók mellett bárzenészek, komolyzenei formációk, a kortárs irodalom ismert alakjai, történelmi és hagyományőrző társulatok, színészek, a divat- és dizájnszakma elismert szereplői, a magyar gasztronómia színe-java, interaktív kiállítások, bemutatók, valamint a látványos légi parádé gondoskodott arról, hogy méltó módon emlékezhessünk meg az államalapítás ünnepéről, Magyarország születésnapjáról.

A közös ünneplést - immár hagyományosan - tűzijáték és drónshow zárta. Az ünnepségsorozat csúcspontjának számító látványosságot több mint 45 ezer különálló pirotechnikai effekt, impozáns fényfestés, illetve 1300 drón tette felejthetetlenné a nézők számára - ismertették a szervezők.

"Noha az időjárás augusztus 20-án kevésbé volt kedvező, a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy a látogatók a lehető legteljesebb élménnyel gazdagodhassanak. Európa legnagyobb tűzijátékát ezúttal is több százezren kísérték figyelemmel a főváros különböző pontjain, emellett az elmúlt évekhez hasonlóan a közmédia televíziós közvetítése ismét nézettségi rekordot döntött" - áll a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában