Fővárosi Önkormányzat

2024.07.12. 22:48

Nyomozás indult hűtlen kezelés gyanújával a Városházán

Hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Városháza homlokzatának felújítása miatt.

MW

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában

Forrás: MTI

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

A beruházás 2022-ben kezdődött, a felújítás a Fővárosi Önkormányzat épületének belső, a korábbi pop-up parkra néző oldalát érintette. A kivitelezést végző cég első körben nem megfelelő vakolatot vitt fel, amely nem tapadt hozzá a teherhordó szerkezethez, így azt vissza kellett bontani. Emiatt több mint 330 millió forintnyi pótmunka keletkezett, amelynek kifizetését szakmai érvek mentén a Városháza projektért felelős szakemberei nem akarták jóváhagyni. Eltávolításuk után végül megvalósulhatott a beruházás – adta hírül a Magyar Nemzet.

A lap még április végén írt arról, hogy életveszélyes lett a Városháza felújított homlokzata, ezért azt vissza kellett bontani és újra kellett végezni a munkát.

A projektről szóló cikk nyomán 2024 áprilisában Tényi István feljelentést tett. A Magyar Nemzet érdeklődésére most a Fővárosi Főügyészség úgy tájékoztatott: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) első körben elutasította a feljelentést, ám a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség ezt hatályon kívül helyezte. Az ügyészségi álláspont szerint a feljelentésben foglaltak hűtlen kezelés gyanúját keltik, amelynek tisztázása kizárólag nyomozás keretében lehetséges – fejtette ki lapunknak a Fővárosi Főügyészség. Röviden: az ügyben megindult az NNI vizsgálata.

A Városháza homlokzata körüli problémákról megjelent cikkre másnap reagált Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Karácsony Gergely főpolgármester is. Kiss szerint a kivitelező elvégzi a szükséges javításokat ott, ahol kell. A politikus úgy fogalmazott: minden beruházásnál van hiba, azt azonban tagadta, hogy ezek a hibák életveszélyesek lennének.

Az ügy miatt a Magyar Nemzet közérdekű adatigényléssel fordult Budapest főjegyzőjéhez, hogy megkapják a beruházás vonatkozó dokumentumait. Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés választások előtti utolsó ülésén ígéretet tett az iratok nyilvánosságra hozására, ami meg is történt. Jelenleg a beruházás részletei elérhetőek az E-Információszabadság oldalon az „Egyéb közzététel” menü „Homlokzat felújítás” menüpontja alatt.

Több mint 330 milliós pótmunka

A közzétett iratok megerősítik a cikkükben leírt problémákat.

A Városháza szakemberei már 2023 első félévében jelezték a kivitelezőnek, hogy a felvitt vakolattal komoly gondok vannak: az anyag számtalan helyen nem tapadt megfelelően, lényegében a levegőben lógott, és emiatt életveszélyes volt az adott falszakasz alatt tartózkodni. Mindez világosan kiderült a mérnöki és műszaki ellenőri jelentésekből.

A problémát úgy oldották meg, hogy 2023 októberében módosították az eredeti szerződést, amelybe így több mint 330 millió forintnyi pótmunka került. A dokumentum szerint – mivel itt nem többletmunkáról, hanem pótmunkáról van szó – ez az összeg pluszban jár a kivitelezőnek. Méghozzá annak ellenére, hogy a kivitelező – az EB Hungary Invest Kft. és alvállalkozója, a Framtid Group Kft. – nem megfelelő anyaghasználatából adódott a többletköltség.

A teljes cikk a további részletekkel IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában