Nyári szabadegyetem

2024.07.11. 13:02

Jobb pályán mottóval szervezik meg a 33. Tusványost

Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost az erdélyi Tusnádfürdőn – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón Csíkszeredában, írja az MTI.

MW

Orbán Viktor kormányfő előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2023. július 22-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j)

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Sándor Krisztina, Tusványos politikai programfelelőse, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke elmondta: az idei mottó „erősítő jelzőként” fizikai és közéleti-politikai értelemben is helyt áll, és a Kárpát-medencei magyarság korábbinál jobb helyzetére utal.

Ha kicsit körülnézünk a szomszédságban, Európában, a világban, akkor kijelenthetjük 2024-ben, hogy mi most egy jobb pályán vagyunk

– mondta.

A mottó Tusványos résztvevőinek jobboldali értékrendjére és a táborozás jobb infrastruktúrájára is utal, de pozitív kicsengésével a fiataloknak is üzenni akarnak, hogy megéri itthon maradni – tette hozzá.

Közölte: az idei panelbeszélgetések négy fő témakör köré csoportosulnak: az aktuális politikai folyamatok; a háború és béke kérdése; a gazdasági helyzet; valamint külön témakörként nagyobb hangsúlyt kapnak a zöld témák, mint a klímaváltozás, energiahatékonyság, zöld átállás.

A politikai témák között a júniusi és az őszi választások, a magyar uniós elnökség a kiemelt. A nemzetpolitikai kerekasztalt is megtartják a Kárpát-medencei magyar szervezetek elnökeinek részvételével.

A meghívottak között idén is ott lesz Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a magyar kormány több minisztere, államtitkára. A miniszterelnök szombati előadása idén is regisztrációhoz kötött, a provokálni akarókat akarják kizárni ily módon – közölték.

A román politika fősodrából a választási év miatt a szervezők szándéka és erőfeszítései ellenére sem lesznek politikusok – mondta Sándor Krisztina. Mint fogalmazott, a román kormány tagjai „nem kockáztatják meg”, hogy választási évben részt vegyenek Tusványoson és esetleg elveszítsék szavazóik szimpátiáját. A rendezvény évek óta visszajáró román előadói ellenben idén is eljönnek.

Sándor Krisztina elmondta: a Tusványoson az elmúlt években a magyar–román párbeszéd helyett a magyar–magyar párbeszéd lett hangsúlyosabb.

Popa Ilona, a Tusványos erdélyi főszervezője közölte: a 33. Tusványost 76 partnerszervezettel közösen szervezik, 34 rendezvénysátorban mintegy 500 program lesz mintegy ezer előadó részvételével.

A nagyszínpadon este a Blahalouisiana, a Bagossy Brothers Company, a Magashegyi Underground, a Honeybeast, Szabó Balázs Bandája, Ákos, Nagy Feró és a Beatrice, a Magyar Rocklegendák (Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós), a Kowalsky meg a Vega és a 4S Street koncertezik.

A különböző rendezvénysátrak megőrzik profiljukat, a közéleti, nemzetpolitikai, gazdaságpolitikai, mezőgazdasági témák mellett ifjúsági, kulturális, irodalmi, hitéleti témákat is naprendre tűznek.

A Csűrben a népzene és népi kultúra kap főszerepet a házigazda, Pál István Szalonna vezetésével. Fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című előadásával, a kárpátaljai és kalotaszegi zenészek közös koncertje és a csángók bemutatkozása mellett ének- és furulyatanítás, mesemondás is lesz.

A Krúdy-udvarban a gasztronómiáé és a boroké lesz a főszerep, és több helyszínen tartanak gyerekfoglalkozásokat is.

A Buzánszky Jenő Sportteraszon több neves magyar sportoló, olimpikon lesz jelen, Rákosi Gyula negyvenegyszeres válogatott labdarúgó, Kovács „Kokó” István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, Bujdosó Imre olimpiai és világbajnok kardvívó, Dzsudzsák Balázs magyar válogatott labdarúgó, Kubatov Gábor, Bölöni László. Idén először szurkolói zóna is lesz a Sepsi OSK rajongóinak.

Újdonságként a sajtó helyzete is terítékre kerül kerekasztal-beszélgetések témájaként, és a Gaga Rádió Duma-dubája is jelen lesz.

Horváth Réka, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a MIT-sátorról elmondta: napközben előadások, szórakoztató programok lesznek és a nagy zenekarok közönségtalálkozóit is itt tartják, este feltörekvő erdélyi zenekarok koncerteznek.

A kapunyitás július 23-án, kedden 8 órakor lesz, a beléptetőrendszer pedig nem változik, azzal a különbséggel, hogy a 16 órától kötelező napi vagy heti jegy online is megvásárolható a honlapon.

Újdonsága a 33. Tusványosnak a repohár-rendszer, melyet kötelező megváltani.

A program és bővebb információk a Tusványos.ro honlapon és a rendezvény közösségi oldalain találhatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában