Guruló dollárok

2022.11.20. 07:56

Kocsis Máté: az eddig gondoltnál súlyosabb ügy a baloldal külföldi finanszírozása

A magyar baloldal talán még nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint amit eddig bevallottak – mondta Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, jelezve, a helyzet súlyosabb annál, mint azt eddig gondolni lehetett.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felszólal az ellenzéki frakciók kezdeményezésére napirendre tűzött Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minõségéről és feltételrendszeréről című politikai vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője felidézte, korábban a nemzetbiztonsági bizottság úgy döntött, felkéri a titkosszolgálatokat, folytassanak átfogó vizsgálatot, tekintettel arra, hogy jogellenes külföldről magyar kampányt finanszírozni.

A szolgálatok vezetői ennek első jelentését tették meg a bizottság csütörtöki ülésén – számolt be Kocsis Máté, hozzátéve, mivel az anyag 2051. december 31-ig titkos minősítésű, ezért a bizottság ülésén javasolta annak feloldását. Arra hivatkozott: olyan megdöbbentő tények szerepelnek ebben az anyagban, amelyeket a teljes nyilvánosságnak ismernie kell. Az eljárás lefolytatása jelenleg is zajlik – ismertette, kifejtve, a jelentésben nevek, összefüggések, szervezetek szerepelnek.

Mint fogalmazott, azt 

eddig is tudták Márki-Zay Péter nyilatkozataiból, hogy a baloldal tavaszi kampányára költött pénzek 70 százaléka külföldről jött. Szerinte felvetődik a kérdés, hogy ezen felül a különböző média- vagy olyan egyéb lejárató felületek finanszírozása is megtörtént-e, amelyeket kampánycélokra használtak.

Korábbról tudni lehet, hogy ezek az amerikai finanszírozók Bajnai Gordonhoz és Karácsony Gergely köréhez köthetők, de mivel Márki-Zay lett a miniszterelnök-jelölt, részben "az ő ölébe hullott a támogatói kör" – mondta Kocsis Máté, aki szerint különösen érdekes az ügyben Karácsony Gergely hallgatása.

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett "a DatAdat környéki zavaros ügyekre", a magyar felhasználók adatainak külföldre továbbítására, valamint arra, hogy a kampány utolsó napjaiban az emberek helytelen magyarsággal írt sms-eket kaptak a telefonjaikra, és ezek is külföldről érkezhettek.

Ez az egész ügy a magyar törvények szerint jogellenes, és az Európai Unió szinte valamennyi tagállamában így van – fejtette ki Kocsis Máté,  megjegyezve, 1990 óta abban politikai konszenzus volt, hogy Magyarországon politikai kampányt nem lehet külföldről finanszírozni.

KARÁCSONY Gergely; MÁRKI-ZAY Péter
Budapest, 2021. október 8. Karácsony Gergely fõpolgármester (j) és Márki-Zay Péter, Hódmezõvásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke sajtótájékoztatót tart az Országház elõtt 2021. október 8-án. Karácsony Gergely visszalép az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért folytatott versenybõl. Az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által indított politikus közölte: arra kéri támogatóit, hogy az elõválasztás második fordulójában Márki-Zay Péterre szavazzanak. MTI/Balogh Zoltán
Fotós: Balogh Zoltán

Kitért arra, hogy a baloldal a magyar államtól mintegy 810 millió forintot kapott kampányra, de ennek többszöröséhez jutott külföldről. Hozzátette: a szuverenitás kérdését az veti fel, hogy 

"nyilván a finanszírozók befolyást is kértek, kérdés, hogy Karácsony Gergely, Bajnai Gordon vagy éppen Márki-Zay Péter körei mit ígértek ezért cserébe, Magyarország rovására".

Kocsis Máté arról beszélt, hogy az ügy szövevényes, bonyolult, de 

az világosan látszik, hogy a magyar baloldal jóval nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint hazaiból.

Megjegyezte: függetlenül attól, a baloldal miként kommunikál ebben az ügyben, és hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén az ő képviselőik is támogatták a titkosítás feloldására tett javaslatot, nem tudnak érintetlenek maradni, mivel közösen indultak a választáson, közös jelöltjeik voltak, közös célokra használták fel a külföldi pénzeket, így a felelősségük is közös.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában