Bűncselekmény

2020.11.29. 14:17

Testvérpárt gyanúsítanak a hegymegi gyilkossággal

A Miskolci Járásbíróság vasárnap letartóztatta a hegymegi gyilkossággal gyanúsított testvérpárt.

A Miskolci Törvényszék tájékoztatás szerint a két férfi november 26-án együtt italozott, majd úgy döntöttek, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen egyedül élő idős sértettől pénzt szereznek. A házba az ablakon keresztül jutottak be, a 94 éves sértett az ágyában feküdt.

Az idős nő felismerte a gyanúsítottakat, segítségért kiáltott, mire támadói a földre rántották, többször megütötték, a nyakát szorították. Miután a sértett eszméletét vesztette, átkutatták a lakást, majd 100 ezer forint készpénzzel távoztak. A magára hagyott asszony bordatöréseket, zúzódásokat szenvedett, sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A rendőrség korábban egy 51 éves férfit gyanúsított a gyilkosság elkövetésével, később fogták el a testvérét.

A gyanúsítottakkal szemben halált okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás, bűnösségük megállapítása esetén akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható írta a törvényszék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában