A kisebbségeket is megilletik ugyanazok a jogok, mint a többséget

Székelyudvarhelyen született és nőtt fel. Tizennyolc éves múlt, amikor Szegedre került a sok, nagy csatát megélt, 213-szoros magyar válogatott kézilabdázó, Ilyés Ferenc. A szakmában csak Fecinek becézett balátlövő a felnőtt korba lépve a Pick Szegeddel kötött szerződést, fél évet Makón játszott kölcsönben, majd visszatért a Tisza-partiakhoz. Kétszer szerepelt a Veszprém KC együttesében, légióskodott a német Lemgo és a lengyel Wisla Plock gárdájában, aztán ismét aláírt első magyarországi klubjához, a Szegedhez. Három év után, 2016 nyarán váltott, a 36 éves sportoló másfél éve a Grundfos Tatabánya átlövője. Többszörös bajnok, kupagyőztes, EHF-kupa győztes, KEK-győztes, tagja a 2004-ben és 2012-ben olimpiai 4. helyen végző nemzeti együttesnek. A Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa.

Immár 18 éve Magyarország az otthona, ám soha nem felejti el erdélyi gyermekéveit.

- Székelyudvarhelyen nőttem fel, magyarlakta, 35 ezres településen. Ma is színmagyar településnek számít, székely anyavárosnak tekintik. A lakosságot 90 százalékban székelyek alkotják. Mindenki magyarul beszélt akkor is és most is. Az ezredfordulón kerültem Szegedre, három évvel később kaptam meg a magyar állampolgárságot. A szokásos procedúrán estem át, ahogy mindenki: először beadtam a bevándorlási kérelmet, aztán a honosítási kérelmet, majd az állampolgársághoz szükséges dokumentumokat. Ma már lényegesen könnyebben megy, kisebb az átfutási idő. Magyar családból származom, a szüleim és nagyszüleim is Udvarhelyen éltek és élnek jelenleg is. Csak én váltottam, a kézilabda miatt. Én már úgy nőttem fel, hogy az iskolában a legtöbb tárgyat magyarul tanulhattuk, a korábbi generációk esetében ez nem így volt. Két évtizeddel ezelőtt már egyre több joga volt a kisebbségeknek, Romániában is. Az utcán, a hivatalokban is magyarul ment a diskurzus, csak a rendőr és a katonatiszt volt román, mindössze ők beszéltek románul – jegyzi meg a kiváló kézilabdázó.

Hozzáteszi, az erdélyi területek közül – ahogy akkoriban, most is – Kovászna, Hargita és Maros megyében vannak többségben a magyar ajkúak, a többi régióban pedig kisebbségben. Amikor a gyerekkoráról faggatom, azt mondja, megjegyzéseket kapott, de atrocitások nem érték.

- Amikor kézilabdás társaimmal kimozdultunk Székelyudvarhelyről, románok lakta településeken léptünk pályára, gyakran megkaptuk a lelátóról a bozgor, azaz hazátlan kifejezést. Előfordult, hogy a meccseken fenyegettek, leköptek – ami ha nem is örömteli, de a sporthoz sajnos hozzátartozik -, ám félelemben nem kellett élnünk. Persze, román-magyar ellentét mindig is volt, és úgy gondolom, lesz is. Gyerekfejjel elfogadtam a helyzetet, amelyben éltem, összességében nem ítéltem rossznak a helyzetünket, ám felnőttként úgy gondolom, lehetne több joga is az erdélyi magyarságnak. A régió nem fejlődik oly mértékben, mint Románia más területei, Bukarestből is kevesebb forrás érkezik. Mindig harcot kell vívni az alapvető jogokért, a jelképek, például a székely zászló használatáért, továbbá azért is, hogy a lakosok a hivatalokban magyarul intézhessék az ügyeiket.

Ilyés hozzáteszi, a szabadság, az önrendelkezés fontos, ám a székely autonómiát érdemes óvatosan kezelni.

- Támogatom, hogy az őshonos kisebbségek ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek a szülőföldjükön, mint a többség. Ugyanakkor a teljes autonómia sokkal bonyolultabb annál, mint amit elsőre gondolunk a dologról. Természetesen én is támogatom, de ebbe a kérdéskörbe érdemes kellő körültekintéssel belemenni. Többen emlegetik Katalónia függetlenné nyilvánítását: az önállóság egyoldalú kikiáltása rengeteg problémát, utcai harcot, demonstrációkat, káoszt vont maga után. Ezekből a történésekből érdemes tanulni. A spanyol társadalom nyugati berendezkedésű, ráadásul Katalóniában több mint 7,5 millió ember él, az erdélyi magyarság létszáma ennek a töredéke. Jól hangzik, hogy mindenről rendelkezzünk a döntően három megyében, ahol mi vagyunk döntő többségben, de a teljes autonómiával el is szigetelődnénk, ugyanis ugyanúgy románok vennének körül bennünket Románia szívében, ahogy eddig. Ezért érdemes átgondolni a következő lépéseket ebben a tárgykörben, mert a hirtelen jött autonómia elszigetelődést is okozhat. Ha a helyzet élesedne, biztosra veszem, hogy az ország román vezetése nem örülne, mi több, mindent elkövetne, hogy az autonómia ne valósuljon meg. Az erdélyi magyar politikusok sokat tesznek a szabadságért, de nyilván a helyzetünk nem ugyanolyan, mint az Európa nyugati felében élő kisebbségeké. Persze, ezekkel a problémákkal nem csak a székelyek küzdenek, hanem a Vajdaságban és a Felvidéken élő magyarok is.

A sportoló megjegyzi, bár élete felét már Magyarországon élte, természetesen figyeli a szülőföldjén zajló eseményeket, a hétköznapok történéseit.

- Úgy gondolom, az én gyerekkoromban sokkal jobban el voltunk zárva Magyarországtól, jóval kevesebb információval rendelkeztünk az anyaországban történtekről, mint manapság. A jelenben a tévéknek, a rádióknak, az intenetes portáloknak köszönhetően a hírek áramlása gyorsabb, egyszerűbb. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunknak köszönhetően a határok eltűntek, a mozgás a két ország között is könnyebbé vált, valamint a magyar útlevél is rengeteg dolgot leegyszerűsített. Tehát a helyzet lényegesen jobb, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Az Erdélyben élők sokkal jobban tartozhatnak Magyarországhoz, mint előzőleg. Én áttelepültem, már nem kisebbségben élek, viszont onnan származom. Mivel a családom tagjai a szülőföldemen maradtak, természetesen át tudom érezni a problémáikat.

Ha még nem írta alá a kisebbségvédelmi kezdeményezést, április 3-ig itt megteheti.

Borítóképünkön a szurkolók köszöntik a magyar kézilabda-válogatott játékosait, élükön Ilyés Ferenc csapatkapitánnyal a Dániában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság Magyarország-Izland mérkőzésén 2014. január 14-én.

MTI Fotó: Kovács Tamás