Ökölvívás

2024.07.28. 08:00

Nehéz dolguk lesz a magyar bokszolóknak az olimpián a salgótarjáni bokszedző szerint

A londoni olimpia óta nem látott méretű, három fős csapat utazik a párizsi játékok ökölvívótornájára. A salgótarjáni edzőt, Botos Tibort kérdeztük, hogy mit vár a magyaroktól, akik vasárnap mutatkoznak be az ötkarikás játékokon.

Bakos László

Az idei olimpiára mindössze három versenyen lehetett kvótát szerezni. Ezek közül az elsőn, a tavalyi Európa Játékokon Kovács Richárd (63,5 kg) és Hámori Luca (66 kg) is sikerrel járt. Utóbbi ezzel a magyar ökölvívás első női olimpiai kvótása lett. Idén Olaszországban, az első kvalifikációs tornán az ukrán származású Akilov Pylyp (80 kg) csatlakozott Kovácsékhoz, az utolsó versenyen viszont nem sikerült újabb kvótához jutnia magyar öklözőnek.

A hétszeres felnőtt magyar bajnok, Botos Tibor három olimpián is kerettag volt, mégsem szerepelhetett ötkarikás játékokon. 

– Felemás sorsolást kaptak a magyarok. Úgy gondolom, mindhármuknak van esélyük, de nagyon nehéz dolguk lesz, az olimpián már nincs könnyű ellenfél, minden egyes győzelemért meg kell küzdeni. Az aranyérmek sorsába szerintem leginkább az amerikaiak, az üzbegisztániak és a kubaiak szólnak majd bele – vázolta az esélyeket az SBTC korábbi bunyósa, az SBSE edzője.

Dicső múlt

Az első magyar ökölvívó olimpiai aranyérmet Kocsis Antal nyerte 1928-ban, Amszterdamban. Négy évvel később, Los Angelesben Énekes István, 1936-ban, Berlinben pedig Harangi Imre lett első. A II. világháború után Csík Tibor és Papp László Londonban (1948) nem talált legyőzőre. Papp Helsinkiben (1952) ismételt, majd Melbourne-ben (1956) triplázott.

Rómában (1960) Török Gyula, a népszerű „Béka” nyert aranyat. Tizenkét év szünet következett, míg Münchenben (1972) újra magyar öklöző, Gedó György tiszteletére szólt a magyar himnusz. A következő olimpiai aranyéremre huszonnégy évet kellett várni: Kovács István atlantai sikere egyelőre az eddigi utolsó ötkarikás győzelem. A legutóbbi magyar érmes Erdei Zsolt volt, aki a 2000-es játékokon szerzett bronzot.

A salgótarjániak büszkesége Botos András, aki két olimpián is szerepelt, 1972-ben Münchenben bronzérmes, 1976-ban Montrealban ötödik lett.

Ökölvívó tudnivaló

  • Összlétszám: 248 fő, 124 férfi és 124 nő
  • Versenyszámok: férfiak – 7 súlycsoport (51, 57, 63,5, 71, 80, 92, +92 kg), nők – 6 súlycsoport (50, 54, 57, 60, 66, 75 kg)
  • Indítható versenyzők egy országból: súlycsoportonként egy fő
  • Lebonyolítási rend: a sorsolást követően valamennyi súlycsoportban egyenes kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek
  • Helyszín: Észak-párizsi Aréna (selejtezők, negyed-, elődöntők), Roland Garros, Philippe Chatrier Stadion (elődöntők, döntők)
  • Időpont: július 27. – augusztus 10.
  • Hámori Luca vasárnap délután lép kötelek közé, Kovács Richárd hétfőn délelőtt húz kesztyűt először. Az ukrán származású Akilov Pylyp kedd este már a nyolc közé kerülésért bokszolhat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!