Párizsi olimpia

2024.07.27. 15:32

Vereséggel rajtolt a női vízilabda-válogatott

Vereséggel kezdte szereplését a párizsi olimpián a magyar női vízilabda-válogatott: Mihók Attila és Cseh Sándor világbajnoki ezüstérmes együttese a csoportkör első fordulójában szombaton 10-8-ra kikapott az Európa-bajnok hollandoktól.

MW

Keszthelyi Rita (b) és a holland Brigitte Sleeking

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A találkozó kevesebb mint egy perccel a vége előtt még döntetlenre állt, a hollandok az utolsó pillanatokban diadalmaskodtak.

A magyar csapat hétfőn Kanada ellen folytatja szereplését, a csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe.

Kihagyott helyzetekkel indult a találkozó, majd a hollandok büntetőből szereztek vezetést. Előnyüket egy gyorsan végigvitt támadással és egy jól kijátszott emberelőnnyel növelték háromgólosra, érkezett is a magyar időkérés. Három perc volt hátra az első negyedből, amikor Leimeter Dóra fórból szépített a párizsi játékok első magyar találatával. Az első játékrész nem a kapusteljesítményekről szólt, a hollandok gyorsan visszaállították a háromgólos különbséget, Szilágyi Dorottya egy újabb emberelőny kihasználásával 2-4-re módosította az állást.

A második negyedben támadásban mindkét csapat sokat hibázott, igaz, védőmunkában kiválóan teljesítettek. Közel hat percet kellett várni a játékrész első találatára, ekkora az olimpiai újonc Faragó Kamilla kapásból gyönyörűen pattintott a felső léc alá. A fiatal játékos rögtön egy szép labdaszerzéssel is jelentkezett, az ellentámadásból lövését azonban védte a hollandok kapusa.

A rivális növelhette volna előnyét a szünet előtt, de Maarthe Keuning teljesen tiszta helyzetben még a kaput sem találta el.

GURISATTI Gréta
Kurucz-Gurisatti Gréta (j) és a holland Simone van de Kraats a női vízilabda csoportmérkőzés A csoportjában, a Hollandia-Magyarország mérkőzésen
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

Kihagyott magyar fórral indult a harmadik felvonás, de nem kellett sokat várni az egyenlítésre, Vályi Vanda úszott meg, majd emberrel a nyakán passzírozta a labdát a hálóba (4-4). A hollandok több mint egy negyeden át tartó gólcsendjét Simone van de Kraats törte meg emberelőnyből. A magyarok két hátrányt is sikeresen kivédekeztek, aztán elöl Gurisatti Gréta értékesítette a fórt, újból kiegyenlítve ezzel. Egy kontra ítélet után ismét előnybe kerültek a hollandok, a Parkes Rebecca által kiharcolt fórt azonban Vályi egy remek labdajáratás után értékesítette.

A záró nyolc percre így döntetlennel fordultak rá a csapatok, az első magyar emberelőny kimaradt, a hollandok viszont egyetlen másodperc alatt belőtték a sajátjukat. A második magyar támadás végén a felső lécen csattant a labda, a túloldalon a hollandok a támadóidő vége előtt tessék-lássék módon centerbe adták a labdát, Vivian Sevenich pedig három emberrel a nyakán a hálóba csavart.

Vályi a harmadik találatával gyorsan visszahozta a meccsbe a magyarokat, majd Szilágyi bombázott Laura Aarts „szeme közé” (8-8). A magyar emberelőnyt megelőzően Mihók Attila időt kért, Keszthelyi lövését azonban a kapuban álló három holland közös erővel blokkolta. A túloldalon a hollandok is fórt kaptak, az ő kapitányuk is azonnal időt kért, de a védekezés Magyari Alda vezetésével itt is tökéletes volt.

Faragót egy perccel a vége előtt visszaúszás közben kiállították, a holland kapitány a második idejét is kikérte, ezúttal viszont tanítványai sikeresen végrehajtották az utasításokat, Lola Moolhuijzen talált be. A magyaroknak egyetlen támadásuk maradt egyenlíteni: Keszthelyi lövése a kapufáról kifelé pattant, a hollandok pedig még egy üres kapus gólt dobtak a dudaszó pillanatában.

Mihók Attila: nem szerettünk volna vesztesként kijönni a medencéből

Mihók Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi társkapitánya szerint egészen apró dolgokon múlt, hogy együttese az Európa-bajnok hollandoktól elszenvedett 10-8-as vereséggel rajtolt a párizsi olimpián.

Tudtuk, hogy ilyen meccs lesz, az elmúlt években legtöbbször mindig hasonlóan kiélezett találkozókat vívtunk a hollandokkal. Talán annyi döntött csak a végén, hogy mi a lehetőségeinkből eggyel kevesebbet tudtunk kihasználni. Nem szerettünk volna vesztesként kijönni a medencéből, a végén lőttünk egy gyönyörű gólvonalat, ez most ennyit ért

– nyilatkozta az MTI-nek a szakember.

A februárban Dohában világbajnoki ezüstérmes gárda egyik szakvezetője elmondta, kicsit későn sikerült elbizonytalanítaniuk riválisukat.

„Nem úgy kezdtük el ezt a meccset, ahogyan szerettük volna, hamar éreztetni akartuk a hollandokkal, hogy itt ma nehéz helyzetben lesznek, de ehhez most egy jó félidőre volt szükségünk. Innentől váltak csak egy kicsit bátortalanabbá támadásban. Most így hirtelen azt gondolom, hogy a fórokból kettővel többet kellett volna belőnünk, de egyszerűen nem voltunk elég gyorsak a labdával emberelőnyben” – fejtette ki.

A mérkőzés legeredményesebb magyar játékosa Vályi Vanda volt három találattal.

„Ha egy ilyen ellenfél három góllal elmegy az elején, azt nagyon nehéz ledolgozni, de szerencsére az legalább bebizonyosodott most, hogy erre is képesek vagyunk. A legvégén tényleg apróságokon múltak a dolgok, bízom benne, hogy a torna későbbi szakaszában ezekből mi jövünk majd ki jobban” – tekintett előre.

A magyar csapat hétfőn Kanada ellen folytatja szereplését, a csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe.

Eredmény:

női vízilabdatorna, csoportkör, 1. forduló:

A csoport:
Hollandia-Magyarország 10-8 (4-2, 0-1, 2-3, 4-2)
-----------------------------------------------
gólszerzők: Rogge 3, van de Kraats 2, van der Sloot, Joustra, Keuning, Sevenich, Moolhuijzen 1-1, illetve Vályi 3, Szilágyi 2, Leimeter, Faragó, Gurisatti 1-1

A magyarok további programja:

hétfő: Magyarország-Kanada 20.05

péntek: Kína-Magyarország 20.05

augusztus 4., vasárnap: Magyarország-Ausztrália 14.00

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!