Szombati versenynap

2024.07.28. 08:10

Mészáros Krisztofer Supola nyomdokaiban, Major Veronika elsőként jutott a döntőbe (videó)

Bár a párizsi olimpia szombati versenynapján a párbajtőröző Muhari Eszter bronzérmén kívül kevés sikerélményben lehetett részük a magyar sportolóknak és a csapatoknak, azért akadtak bizakodásra okot adó eredmények is. Női légpisztolyban Major Veronika az első helyen jutott a vasárnapi döntőbe, és az ötkarikás játékok egyetlen magyar férfi tornásza, Mészáros Krisztofer szintén kvalifikálta magát az egyéni összetett fináléjába. A nap végén az asztaliteniszezők női egyes versenyében Póta Georgina bejutott a legjobb harminckettő közé.

MW

Mészáros Krisztofer lólengésgyakorlata után a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi tornaversenyének selejtezőjében a párizsi Bercy Arénában 2024. július 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Több számban is érdekeltek voltak magyar sportolók a szombati versenyszámokban. Pétervári-Molnár Bendegúz harmadik helyen ért célba a férfi egypárevezősök szombati előfutamában a párizsi olimpián, ezzel negyeddöntőbe jutott. Sajnos messze volt az éremmérkőzésbe jutástól a Mészáros Eszter, Péni István kettős a légpuska vegyes csapatszámban, amelyen a 28 indulóból a 20. helyet szerezte meg – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. A férfi kardozóink sokkoló bukását követően a női légpisztolyosoknál, a férfi tornászoknál, és a női asztaliteniszezők versenyében is jól szerepeltek a magyar versenyzők.

XIAONA, Shan; PÓTA Georgina
Póta Georgina a német Shan Xiaona ellen játszott mérkőzésén a 2024-es párizsi nyári olimpia női asztalitenisz-tornájának első fordulójában a Dél-párizsi Arénában 2024. július 27-én
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Tokiói tapasztalatok segítették

Major Veronika remekül teljesített, s az első helyen zárta a női légpisztolyosok alapversenyét, ezzel bejutott a vasárnapi nyolcas döntőbe – írta meg az Origo. Fábián Sára Ráhel a 33. helyen zárta a számot. Major a versenyével elégedett volt, főleg annak fényében, hogy nehezebben indult számára, mint ahogy tervezte.

Az első tíz lövés kicsit döcögős volt, meg is kellett állnom, és ki kellett mennem edzőmhöz, Győrik Csabához, hogy átbeszéljük a dolgokat, de utána már nem volt probléma. Úgy gondolom, hogy a jó felkészülés meglátszott most, végig bíztam a technikában és nagyon jól tudtam lőni. Örülök a döntőnek, annak pedig különösen, hogy első lettem

– árulta el Major Veronika, akinek rosszul sikerült tokiói játékok óriási tapasztalatot adott, amit most kamatoztatni tudott. A játékok egyetlen magyar férfi tornásza Mészáros Krisztofer is remekelt szombaton, a magyar sportoló a 14. helyen bejutott a férfi tornászok szerdai egyéni összetett döntőjébe.

– Rengeteg munka van ebben az eredményben. Az edzőmmel sokat beletettünk ebbe az olimpiai ciklusba, és külön megjegyezném a sportpszichológusom munkájának fontosságát. Nagyon boldog vagyok, hiszen szerdán ismét megmutathatom azt, amire képes vagyok, és bízom benne, hogy sikerül előrébb lépni – nyilatkozta a láthatóan boldog Mészáros. Magyar Zoltán, a magyar szövetség elnöke úgy fogalmazott: „ez egy csoda volt egy 22 éves fiatalembertől”. Ezt megelőzően utoljára 28 éve, Supola Zoltán 1996-os atlantai szereplése (22. hely) alkalmával volt magyar férfi tornász összetettben a 24 között. A női asztaliteniszezők szombat esti versenyében is történt egy magyar bravúr.

Nem engedte el a meccset

A kétszeres Európa-bajnok Póta Georgina az ötödik olimpiáján a német színekben versenyző Shan Xiaona ellen mutatkozott be, akivel jól ismerték egymást, mert Berlinben évekig klubtársak voltak. Az esélyek a 24.-ként rangsorolt, kínai származású asztaliteniszező mellett szóltak, aki csapatban olimpiai ezüstérmes (2016) és világbajnoki bronzérmes (2022), emellett pedig – párosban és csapatban – ötszörös kontinensbajnok. A Budaörs 39 éves pingpongosa egy kemény csatában minden rutinját kihasználva 11–8-re verte meg esélyesebb ellenfelét.

– Amikor megnyerte a negyedik szettet, éreztem, hogy kicsit megkönnyebbült, én meg gondoltam, ha már itt vagyok az ötödik olimpiámon, szeretnék legalább egy meccset nyerni, ha már eljöttem. Összeszedtem minden erőmet és csak arra fókuszáltam, hogy ezt a meccset nem fogom elengedni, hanem azért is megcsinálom

– fogalmazott Póta Georgina, aki szerint hiába voltak csapattársak, alig edzettek együtt. A 32 között a negyedik helyen kiemelt dél-koreai Sin Jubin és az ausztrál Melissa Tapper hétfői párharcának továbbjutója vár majd Póta Georginára.

női egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért)

Póta Georgina (39.)–Shan Xiaona (német, 24.) 4:3 (7, -7, -10, -6, 6, 6, 8)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!