Negyedik helyen zárt

2024.07.28. 22:16

Andrásfi Tibor drámai végjátékban maradt le a bronzéremről (videó)

A párbajtőröző Andrásfi Tibor a ráadástussal elvesztett elődöntője után az utolsó asszójában is hosszabbításban maradt alul, így a negyedik helyen végzett a párizsi olimpián.

MW

Andrásfi Tibor egész versenynapját a szoros asszók jellemezték

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A BVSC vívója – aki a júniusi Európa-bajnokságon a dobogó alsó fokára állhatott – nagyon összeszedett vívással, ha kellett küzdve, harcolva, a Londonban ötkarikás bajnok Ruben Limardo Gascont, az ugyancsak venezuelai Grabiel Lugót és az olasz Federico Vismarát legyőzve menetelt az elődöntőig. Ott nagy csatában, az utolsó másodpercekben egyenlítve harcolta ki a hosszabbítást, amelyben azonban alulmaradt a Tokióban csapatban olimpiai bajnok japán Kano Kokival szemben.

A bronzéremért az egyiptomi Mohamed el-Szajeddel vívott. A 21 éves afrikai nagyon sokat mozgott, ugrálós-beguggolós stílusával igyekezett megzavarni 24 éves ellenfelét. Andrásfi viszont folytatta azt, amit korábban is csinált, igyekezett irányítani, menni előre. 

Az első három perc után 3-2-re vezetett, de a szünet után az egyiptomi jól kontrázta meg a magyar párbajtőröző támadását, guggolásból szúrt pontosan. Ezt követően nem esett tus egy percig, ezért jött a figyelmeztetés. Aztán Andrásfi egy szép parád-riposzttal vette vissza a vezetést, majd megint következett a pihenő. 

Folytatódott a türelmes vívás, Andrásfi egy lerohanással növelte előnyét, de nemsokára ismét egyenlő volt az állás (5-5). Csakhamar el-Szajed hibáját használta ki a magyar vívó. Újra letelt egy perc tus nélkül, majd 14 másodpercnél egy kitöréssel egyenlített az egyiptomi.

ANDRÁSFI Tibor
Andrásfi Tibor (j) és az egyiptomi Mohamed el-Szajed asszója a férfi párbajtőr egyéni versenyének bronzmérkőzésén
Fotó: Illyés Tibor / Forrás:  MTI

Letelt az idő, ismét hosszabbítás következett. Harmincegy másodperc elteltével együttes találat esett, 14 volt hátra, amikor az egyiptomi úgy szúrt, hogy már jóval túlhaladt ellenfelén, ez nem volt érvényes. 4.47-nél pedig Andrásfi találatát nem adta meg a bíró, mert már összeért a két vívó. 2.94-nél együttes volt, majd 2.29-nél is, 1.50-nél pedig csak az egyiptomi gyújtott lámpát. Andrásfinak mindenképpen mennie kellett előre, mert nem ő volt a kedvezményezett, azaz tus nélkül is el-Szajed nyert volna.

Andrásfi Tibor: Fájó számomra, hogy ilyen kevésen múlt a bronzérem

Andrásfi Tibor negyedik helyen zárt az olimpián, érem nélkül maradtunk a párizsi játékok második éremosztó versenynapján.

– Nagyon csalódott vagyok. Éremért jöttem, és az utolsó meccsen kevésen múlt a bronzérem. Volt egy olyan pillanat, ahol azt hittem, megnyertem, és megadják a tusomat. Nagyon keserű lett ennek a napnak a vége. Pár nap múlva talán újra át tudom értékelni a dolgokat – nyilatkozta a magyar sportoló.
– Nagyon jó tapasztalat volt, és jó volt ennyi ember előtt vívni. Amiért jöttem, az viszont nem sikerült, és az a fájó, hogy ilyen kevesen múlt, kétszer is – mondta el Andrásfi Tibor, aki bízik benne, hogy mindenki harapni fog a csapatversenyben.
– Nagyon remélem, hogy el tudjuk érni azt, ami az egyéniben nem sikerült nekünk – utalt a csapatversenyre a magyar párbajtőröző, aki a szálláson át fogja gondolni a mai napot.

Eredmények, férfi párbajtőr:

a 32 között: Grabiel Lugo (venezuelai)-Koch Máté 15-10
Andrásfi Tibor-Ruben Limardo Gascon (venezuelai) 15-10
Siklósi Gergely-Jakub Jurka (cseh) 15-5

a 16 között: Andrásfi-Lugo 13-12
Neisser Loyola (belga)-Siklósi 14-13

negyeddöntő: Andrásfi-Federico Vismara (olasz) 15-13

elődöntő: Kano Koki (japán)-Andrásfi 14-13
Yannick Borel (francia) - Mohamed el-Szajed (egyiptomi) 15-9

bronzmérkőzés: el-Szajed - Andrásfi 8-7

A végeredmény:

A férfi párbajtőr, egyéni, olimpiai bajnok: Kano Koki (Japán)
2. Yannick Borel (Franciaország)
3. Mohamed el-Szajed (Egyiptom)
4. Andrásfi Tibor
... 9. Siklósi Gergely
... 17. Koch Máté


   
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!