Száz éve született Charles Bronson

Száz éve, 1921. november 3-án született Charles Bronson, a Volt egyszer egy Vadnyugat főszereplője. A szénbányászból lett filmsztárt a kritika visszafogottan kezelte, mégis a keményfiúk archetípusa lett.

Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

Charles Dennis Buchinsky a pennsylvaniai Ehrenfeldben, egy 14 gyermekes, Litvániából bevándorolt bányászcsalád tizenegyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Jellegzetes arcvonásait tatár apjának köszönhette, otthon jobbára csak oroszul és litvánul beszéltek. Gyermekkora rendkívüli szegénységben telt, hatéves korában például csak nővérétől örökölt ruhában tudott iskolába menni. Apját, akit saját bevallása szerint alig ismert, tízéves korában veszítette el. 16 évesen már ő is a szénbányában dolgozott, éhbérért, egyszer a föld alatt rekedt, s bár kimentették, élete végéig rettegett a zárt terektől.

A kilátástalan nyomorból menekülve Amerika hadba lépése után jelentkezett a légierőhöz, egy bombázógép lövészeként szolgált és kitüntetéssel szerelt le. Ezután dolgozott kőművesként, szakácsként és hagymagyűjtőként, strandszék-kölcsönzőként Atlantic Cityben. Itt találkozott egy philadelphiai társulat tagjaival, akik díszletfestőként alkalmazták, idővel rövid szerepeket is kapott. Bronson rájött, hogy élvezi a színészkedést, ezért 1949-ben Kaliforniába költözött és színészórákat vett. Első, nyúlfarknyi filmszerepét 1951-ben a You're in the Navy Now című vígjátékban kapta – elmondása szerint azért, mert ő volt az egyetlen a meghallgatásra jelentkezők közül, aki parancsszóra tudott böfögni.

A következő két évben több mint tíz filmben szerepelt, de nevét soha nem tüntették fel a szereplők listáján. Inas és izmos alakja felkeltette a figyelmet, ezért előrébb léphetett és akcióhős szerepeket kapott, ezekben főleg ing nélkül kellett szerepelnie. Nevét 1954-ben változtatta Bronsonra, mert ügynöke attól félt, a kommunista-ellenes hisztéria közepette az oroszos hangzású Buchinsky hátráltatná karrierjét.

Az ötvenes évek végére alakult ki egész karrierjét meghatározó imázsa, a kevés beszédű, de rettenthetetlen és legyőzhetetlen férfihős. Első főszerepét 1958-ban a tíz nap alatt leforgatott Machine-Gun Kelly című gengszterfilmben kapta, és a kritika dicsérte. Az igazi áttörést 1960-ban A hét mesterlövész egyik főszerepe jelentette, három év múlva következett a második világháborús, fogolytáborban játszódó A nagy szökés, amelyben Steve McQueen és Richard Attenborough partnere volt, 1967-ben A piszkos tizenkettő című háborús akciófilmben volt az öngyilkos küldetésre elítélt bűnözőkből toborzott kommandó tagja. A következő évben meghívta Európába Alain Delon, aki egy évtizeddel korábban a Machine-Gun Kelly című filmben figyelt fel rá, együtt forgatott Ég veled, barátom! című krimijük hatalmas siker lett Európában.

Ennek a filmnek köszönhetően kereste meg az olasz Sergio Leone, aki rábízta az 1968-ban bemutatott Volt egyszer egy Vadnyugat, a filmtörténet egyik legnagyszerűbb westernjének főszerepét. A filmben Harmonika, a bosszúvágytól hajtott rejtélyes lövész szinte nem is beszél, csak pisztolya szól, a hátteret Ennio Morricone ikonikus zenéje szolgáltatja. Bronson ezután dúskált a szerepajánlatokban, akciófilmekben és westernekben játszotta a kíméletlen igazságosztót, ilyen volt a Chato földje 1972-ben, s ugyanebben az évben a Mestergyilkos.

Pályafutásának újabb meghatározó filmje az 1974-es Bosszúvágy lett: a producerek először Henry Fondát keresték meg, de ő nemet mondott, így került a képbe Bronson. Az Egyesült Államokon akkoriban végigsöprő utcai erőszakhullám nyomán a nézők özönlöttek a mozikba, hogy láthassák, amint egy higgadt természetű építészként felesége meggyilkolásáért áll bosszút erőszaktevőkön, gyilkosokon New York utcáin. A filmnek a következő két évtizedben még négy folytatása született, a legutolsó 1994-ben került a mozikba.

Bronson sokak szerint élete legnagyobb alakítását a nagy gazdasági válság idején játszódó A nagy bunyós című filmben, utcai harcosként nyújtotta. A közönség meglepetésére 1976-ban piti bankrablóként megmutatta komikus tehetségét is a Déltől háromig című romantikus vígjátékban. Az 1980-as években főként J. Lee Thompson rendezővel dolgozott együtt, összesen kilenc közös filmjük született. Karakterei még erőszakosabb, sötétebb árnyalatot kaptak, bosszúálló angyalként törölte le egymás után a filmvászonról a gonosztevőket. Ebbe a sorba illeszkedett 1983-ban az Éjféli leszámolás zsaruja, egy évvel később Az erőszak poklának bérgyilkosa, 1987-ben az Orvgyilkosság testőre, majd 1989-ben a Tiltott dolog: Kinjite nyomozója.

Utolsó munkáinak egyike 1991-ben az Indián vér volt Sean Penn rendezésében, majd A zsaru családja című tévésorozat következett. A filmezéssel 1988-ban kényszerült felhagyni, amikor csípőprotézis-műtéten esett át, utolsó éveiben Alzheimer-kórban szenvedett.

Magánéletét nem övezte nagy sajtófelhajtás. Első feleségét kezdő színészként ismerte meg és 1949-ben vette el, a 18 éves lány feladta érte színészi karrierjét. Első találkozásukkor Bronsonnak csak pár dollár csörgött a zsebében, 16 évvel későbbi válásukkor pedig már népszerű filmcsillag volt. Legendás szerelem fűzte második feleségéhez, Jill Ireland színésznőhöz, akivel számtalan filmben játszottak együtt. Amikor az asszony 1990-ben mellrákban meghalt, Bronson összeomlott, sokáig élni sem volt kedve. Harmadik felesége Jill legjobb barátnője, Kim Weeks lett, akivel 1998-ban kötött házasságot.

Charles Bronson 81 évesen, 2003. augusztus 30-án tüdőgyulladás következtében halt meg Los Angelesben.