2018.11.15. 20:00
Egy anya sosem adja fel: Éva a végsőkig gondoskodik két kerekesszékes fiáról
Párától terhes a levegő a másfél szobás, Hősök úti lakásban. A kis nappali a zsúfoltság ellenére is otthonos, ragyog a tisztaságtól, a tv-ben szól a zene. Itt is, a konyhában szatyorszámra állnak a gyógyszerek.
Gál Ottóné (balra) és párja együtt gondozza az asszony két gyermekét zagyvapálfalvi otthonukban. Tamás (balról a második) és Koppány tolókocsiban él, MTI-fotó: Komka Péter
Gál Ottóné, Éva kinyitja a keskeny félszoba ajtaját, ahol egymás mellett, kerekesszékben ül a két fia. Tamás 34 éves, Koppány 17, egyikük sem tudja ellátni magát. Bemutatkozunk, kezet fogunk, édesanyjuk érti a beszédüket is. A két fiú a televíziót nézi. Ez az egyetlen szórakozásuk.
Gál Ottóné a gondjai között említi az ügyintézés nehézkességét. Éva asszony megmutatja a különféle gyógyszereket, a recepteket, a két gyerek orvosi papírjait. Ember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük.
– A gyerekeket eszméletlen, hogy mennyit kell rángatni ide-oda… El kell vinni időnként felülvizsgálatra, ezt betegszállítóval oldjuk meg. Arra rámegy az egész nap, kora reggeltől késő estig. Járunk Pestre, Tamással Miskolcra is, felülvizsgálatra. Olyankor vinni kell mindent, pelenkát, ruhaneműt, enni- és innivalót… Nem könnyű!
A sok panasz közepette elfogy a szó. A pár percnyi csendben nóta szól a tv-ben, a gyerekek szobájából is kiszűrődik valami hang, a mosás párájától nehéz levegőn pedig egyre nehezebb lesz az ember szíve is.
– Amíg a kezünket fel tudjuk emelni, gondoskodunk róluk! – mondja az asszony olyan elszántan, ahogyan csak az anyák tudják, amikor a gyermekeikről van szó. Közben a szemében könny csillan, de tartja magát, amikor a család múltjáról kezd beszélni. Két férjét temette el harminc év alatt, ezért más a két fiú vezetékneve… Párja most is van, nagyon jó ember, rengeteget segít… Még azt is aláírta a gyámügyön, hogy gondoskodik a két beteg gyerekről.
– Nem könnyű neki sem, ő maga is rokkantnyugdíjas, 30 ezer forintot kap havonta… Kőműves volt, leesett az állványról – sorolja Éva asszony. Hozzáteszi, hogy a zagyvapálfalvai Hősök úti lakásban csak pár éve élnek. A somlyóbányai kolóniához képest nagy előrelépés volt, amikor – néhai Dóra Ottó salgótarjáni polgármester jóvoltából – ide költözhettek.
– Folyton megy a mosógép, a vízszámla 30 ezer is megvan havonta – mondja Éva, amiből rögtön kiderül, hogy miért is olyan párás itt a levegő.
– A lakhatásra elköltünk úgy 90–100 ezer forintot… Megy a fűtés is, már október elejétől, azt nem lehet lekapcsolni a gyerekek miatt. A lakbér 16 ezer, a telefon 10 ezer forint, ezek után a megélhetésünkre alig marad…
A gyógyszer is rengeteg, nemcsak a mennyisége, hanem az ára is. Ha mindent kiváltanak a patikában, decemberre már egy fillér sem marad a közgyógyellátásból. Tamás olyan gyógyszert is szed, amire nem jár támogatás. Nincs mit tenni, rá kell szánni a pénzt, mert a fiúnak fájdalmai vannak.
A tv-ben a Hosszú fekete haj megy számomra ismeretlen előadótól, amint megtudom, a gyerekeknek is vannak kedvenceik. Tamás a sportot, Koppány a zenét szereti a legjobban. A nagyobb fiú a tv-kapcsolót is tudja kezeli.
Gál Ottóné hozzáteszi: bizonytalan, mire kel fel aznap, hiszen bármi megtörténhet. A bajok között sorolja, hogy az élelmiszer nagyon drágul és további gond, hogy nem kaphat gyermekvédelmi támogatást. Merthogy valami két-háromszáz forinttal meghaladják a bevételeik azt az összeget, ami alatt már járna…
Azután arról beszél, hogy Tamás majdnem négy kilóval született, két hónapos volt, amikor észrevették, hogy epilepsziás. A Pethő-intézetben is kezelték.
Koppány három kiló 25 dekával született, róla öt hónaposan derült ki a betegsége. Neki súlyos gerincferdülése is van, fűzőt visel a kerekesszékben, mert egy rossz mozdulat is elnyomhatja a tüdejét.
Nem, a két fiút nem hagyhatja magára, legfeljebb egészen rövid időre, amíg a szemetet kiviszi, vagy elszalad valamiért a boltba. Tamás valamivel jobb állapotban van, vigyáz Koppányra, de a baj könnyen megtörténhet, mindig kell felügyelő melléjük.
Arra a kérdésre, hogy telik egy napja, elmondja: reggeltől estig mos, főz, vasal, a család különféle ügyeit intézi, csak akkor pihenhet meg, amikor más már alszik.
– Koppány jár iskolába, hetente kétszer viszik az Illyés Gyulánéba, foglalkozásra. Csomagolni is szoktam neki enni- és innivalót. Tamást a Félsziget Napközibe viszik el hetente kétszer, ott ki kell fizetni az étkezést, az 800 forint naponta. Nem mindig tudja megenni… Epilepszia mellett refluxa is van, tápszert kell venni neki.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e ünnepeik, Gál Ottóné csak a karácsonyt említi.
– Szeretik a fiúk, nagy az örömük, ha világít a karácsonyfa, különösen Koppány. Mindig sokáig meghagyjuk a fenyőt, hadd örüljenek neki… Ajándékokat is kapunk az ünnepek előtt, a Máltai Szeretetszolgálattól, a Szent Lázár Lovagrendtől, a várostól. Amíg élt szegény Bakos Sándor képviselő úr, ő is mindig hozott valamit karácsony előtt…
Felsorolja, hogy tartós élelmiszerekhez hozzájutnak az ünnepek előtt, liszt, cukor, rizs, olaj érkezik a háztartásba, de anyagi segítség nem.
– Tudja kedves – törli meg a szemét a kézfejével – édesanyám néha kisegít 10 ezer forinttal, de vissza kell azt adni, ő is beteg szegény, nagyon nehezen él meg, nyolcvan éves. Az egyik nővérem meghalt, másik él, de ő is, a férje is nagybeteg.
– Az emberek egy része semmibe vesz bennünket, olyan is van, aki a gyerekeket csúfolja... Mások próbálnak segíteni. Látja azt a televíziót? – mutat a szekrény tetejére. – Egyik szomszédasszonytól kaptuk, de mondtam, hogy van nekünk, nem kérjük. Azt válaszolta, jó lesz majd az, ha valamelyik készülékünk tönkremegy…
– Tudja, addig jó a gyerekeknek, amíg a párommal tudunk róluk gondoskodni – mondja Gál Ottóné. – Ő most volt 55, én jövőre leszek. Csináljuk, amíg csak bírjuk, de, hogy utána mi lesz…
A család bankszámlaszáma a következő: 18203624-01415491-10010016. Az év végi ünnepek előtt talán belefér egy kis jótékonykodás.
