Ősz

2018.09.17. 17:32

Szüreti felvonulással is fűszerezték a Szécsény Fesztet (fotók)

Három napon keresztül tartott a Szécsény Feszt.

Sz. F.

A rendezvényhez csatlakozott a Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft., amelynek szervezésében elindult a több mint százéves hagyományokkal rendelkező szüreti vigalom menete.

A város széléről indult a színes, díszes, látványos menet, amely az elmúlt években is az egyik leglátványosabb attrakció volt. Amerre csak vonultak, mindenütt emberek sokasága üdvözölte őket. A menet élén a Bandeira zászlóforgatók és dobosok haladtak. Felvonultak a város elöljárói, a szüreti gazda, a bíró, a szüretelő fiúk és lányos, a szőlő- és búza- koszorút vivők, csőszök, a város néptánccsoport tagjai, a kertbarát kör, a huszonkét madárijesztő és még sokan mások.

 

A városháza előtt a kisbíró, Rónai Egon engedélyt kért a polgármestertől a vigadalom megkezdésére. Stayer László a város polgármestere rímekbe szedve köszöntötte a szervezőket, szereplőket, a több száz fős érdeklődőt, közöttük azokat, akik erre a napra látogattak haza, s azokat, akik más településekről érkeztek. A hagyományokhoz híven a jegyző, Varga Bálint és a fiskális, Pothoroczki Balázs rímekbe szedve foglalták össze a város elmúlt eseményeit.

A több száz szereplő eltáncolta a hagyományos szécsényi szüreti körtáncot, amelyet most is Őze János tanított be a résztvevőknek. Műsorukat a közönség ezúttal is nagy tapssal köszönte meg. A menet ezt követően a múzeumkertbe vonult, ahol folytatódott a vigasság.

(Borítóképünkön: múlt a jelenben: évről évre megszokott kép Szécsény belvárosában, Fotó: Ladóczki Balázs)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!