Olimpiai bajnok salgótarjáni focista vallott pályafutásáról

Bizonyára elégedett volt az olimpiai bajnok Básti István, az SBTC fekete-fehér mezét csaknem 350-szer viselő olimpiai bajnok labdarúgó mindazon megemlékezéssel, üdvözléssel, amelyekkel családtagjai, barátai, jó ismerősei, s nem utolsósorban a szakmai (sport-, illetve labdarúgó-) szervezetek képviselői az elmúlt hetekben köszöntötték születésnapján. 1944. szeptember 19-én Salgótarjánban látta meg a napvilágot, tehát most töltötte be 80. életévét.

Ez az évforduló akarva-akaratlanul számvetésre is ösztönöz. S ha ezt önmagában vagy szűkebb körben nem tette volna meg Básti István, „kénytelen” volt megtenni a Magyar Rádióban a Nagyok című műsorban, Tarnóczi László mikrofonja előtt. Sok minden kiderült gyermek- és ifjúkoráról, tágabb és szűkebb családjáról, s nem utolsósorban a zöld gyepen eltöltött évtizedeiről, élményeiről, szebbnél szebb sikereiről: az SBTC-vel többször elnyert Vidék legjobbja címről, az NB I.-ben elért bronzéremről, s mindenekelőtt az 1968-as mexikói olimpián szerzett 1. helyről.

Pályafutása csúcsán olimpiai bajnok lett Mexikóvárosban

Számomra, aki eleddig is jobbára ismertem e témakörökben kifejtett gondolatait – bár az általa választott szép zeneszámokat nem találtam volna ki – e vallomás nyomán is mindenekelőtt a hűség bizonyult személyisége domináns tényezőjének. Básti István ugyanis példát adott – s ad manapság is – a felmenőihez, a közelmúltban elvesztett feleségéhez, fiához, unokáihoz, játékostársaihoz – mindenekelőtt Répás Bélához és Szalay Miklóshoz –, barátaihoz, a városhoz és a klubhoz való ragaszkodásból. S azt különösen jó volt hallani: nem bánta meg soha, hogy így döntött egy-egy élethelyzetben.