Atlétika

2024.10.20. 08:10

Hetven éve született a tragikus körülmények között elhunyt salgótarjáni atlétaedző

Október 20-án lenne hetvenéves Szilágyi Tibor, korábbi válogatott salgótarjáni gyalogló és atlétaedző. Tragikus hirtelenséggel, egy balesetben hunyt el 2021. március 9-én.

Bakos László

Szilágyi Tibor 1954. október 20-án született a nógrádi megyeszékhelyen. Az atlétikával és magával a gyaloglással az ISZI-ben kötelezte el magát, Kis Imre és Hertelendi Béla javaslatára. Utóbbi mester kezei közé került, amikor 1969-ben az SKSE-hez igazolt, majd Mecser Lajos is edzette őt. 1979-ben érte el legjobb 20 kilométeres idejét, amivel a hazai ranglista dobogójára is felkerült, és közel volt a moszkvai olimpiai részvételhez is.

Szilágyi Tibor mindene volt a sport, tragikus körülmények között távozott
Szilágyi Tibor mindene volt a sport, tragikus körülmények között távozott
Fotó: B. L. / Forrás: Nool.hu

Bejárta Európát, kilencszer volt válogatott, egy betegség miatt azonban idejekorán abba kellett hagynia a versenyzést.

Edzőként folytatta

Aktív versenyzői pályafutását befejezve is maradt szeretett sportágánál, és edző lett. A közép- és hosszútávfutóknál mások mellett irányította Kadlót Zoltán, Bocsó Gyula, Bodor Imre, Szabó Zoltán, Balogh Gyula, Király Zoltán, Simon Lilla, Hegyi Judit és Stér Tünde munkáját is.

Az SKSE feloszlása után jó ideig a Salgótarjáni Atlétikai Club edzője volt, például a kiváló eredményeket elérő Nágel testvérek, Annamária és Tamás felkészülését egyengette, de Koós Diána, Varga Kinga, Czékmán Ágnes, Kissimon Tünde, Misik Szilvia és a Fehérvári testvérek is tőle tanultak.

A transzplantált gyalogló, Venyercsán László felkészítését is egyengette, aki az ő irányítása alatt 4 világ- és 12 Európa-bajnoki aranyérmet nyert, de Papp Ildikót is Szilágyi Tibor vezette be az atlétika rejtelmeibe.

Venyercsán Bence és Szilágyi Tibor edzés közben a Sese-pályán
Venyercsán Bence és Szilágyi Tibor edzés közben a Sese-pályán
Fotó: B. L. / Forrás: Nool.hu

Sokakkal megszerettette a futást Szilágyi Tibor

Egyik alapító tagja volt a Mecser Futóklubnak is, ahol az amatőr futókat karolták fel, és adtak nekik tanácsokat. Sok fiatallal szerettette meg a mozgást. Többen emlékeznek még a „vitamin-körökre”, amikor a somlyói fákról gyűjtötték be a gyümölcsöket egy-egy futás közben.

Szilágyi Tibor a sportág és a SAC történéseit visszavonulása után is figyelemmel kísérte és a mozgás is folyamatosan része volt az életének, rendszeresen kerékpározott. Egykori tanítványaival egészen tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig ápolta a kapcsolatot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában