Száztíz éve született a salgótarjáni „bokszpápa”

Száztíz évvel ezelőtt Jászladányban látta meg a napvilágot, tizenhárman voltak testvérek. Mint Kukely Mihály és Szabó János „Fent és lent…” című könyvében olvashatjuk, Pintérék 1928-ban költöztek Zagyvapálfalvára, édesapja itt volt molnár. Testvérei közül többen birkóztak. Néha velük edzett, de vékonydongájú sráckánt a vívókhoz szívesebben járt. János a boksszal a polgári iskolában ismerkedett meg, és a leventefoglalkozásokon is volt alkalma gyakorolni. Kezdetben Furmann Gyula, majd a zagyvai Fülöp Béla, az SSE-nél pedig vitéz Temesváry Trenka Antal foglalkozott vele.

A leventéktől 1934 körül  került az acélárugyárba. Mint ökölvívót, ismertsége folytán alkalmazták. Hengerészként dolgozhatott. Jobban keresett,  mint eredeti szakmájában, cipészként.

1936-ban országos leventebajnokságot nyert. Az edzői vizsgát 1943-ban tette le a Testnevelési Főiskolán. A háború után Szabó Jánossal együtt szervezte újjá a városban a sportágat, kezdetben az SSE-nél (az I. osztályú csb-ig küzdötte föl magát a gárda), majd 1950-től az SBTC újonnan alakult szakosztályánál foglalkozott a fiatalokkal. A lengyelországi Łódźban tartott nemzetközi versenyen ő volt a magyar utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya.

Munkája eredményeként többen is eljutottak a különböző szintű válogatottakba, és az országos bajnokságok is elképzelhetetlenek voltak tanít­ványai nélkül. Többek között az olimpiát is megjárt Botos András–Farkas Sándor duó, Bibók Miklós, Kára István, Szerémi Andor, Hranek Sándor és Botos Tibor is a tanítványa volt.

A technikai képzettsége mellett rendkívüli módon tudta fanatizálni a versenyzőit. Az volt az elve, hogy csak tökéletesen felkészített bokszolót engedett a kötelek közé lépni. A Magyar Ökölvívó Szövetség megbízásából hat éven keresztül volt a bányászválogatott edzője a hatvanas években, és egy időben rábízták a szakszervezeti válogatott vezetését is. Több fővárosi klub is hívta, de mindig hű maradt a nógrádi megyeszékhelyhez. Mint társadalmi edző, háromszor kapta meg a Magyar Ökölvívó Szövetségtől az ország legjobb ifjúsági nevelője elismerő oklevelet és jó pár tornáról hozta el a legeredményesebb edzőnek járó elismerést.

– Voltak nagy és szép élményeim addig is, amíg bokszoltam, de a legszebbeket azok az egyszerű, jószellemű, a csapatért ízig-vérig küzdő gyerekeim nyújtották életemben, akik rendre megfogadták a tanácsaimat s a többi, későbbi edzőjeikét is. Ők igazán naggyá válhattak – nyilatkozta egyszer egy újságcikkben.

- Mindig változtak az idők s az emberek. Ki ezért, ki azért orrolt meg. Nem törődtem velük. A véleményem mindig, mindenütt megmondtam becsületesen minden kor minden vezetőjének, akár az ökölvívással, akár az élet más dolgaival kapcsolatban. 

Bő negyven éven át dolgozott az acélgyár gyors-hideghengerművében. 2005 decemberében, 91 évesen hunyt el.