Nool.hu videó

2024.08.16. 11:29

Egy hétig pattogott a labda a salgótarjáni kosártáborban (fotók, videó)

A héten labdapattogtatástól, gyerekzsivajtól és sípszótól volt hangos a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tornaterme.

Nool.hu

Jubileumi, harmincadik alkalommal rendezte meg Szarvas József a nyári kosárlabda tábort, amelynek szokásosan a Madách Imre Gimnázium adott otthont. Idén is szép számban, összesen negyvennégyen jelentkeztek az egyhetes edzőtáborba, ahol nyolc nevelő segítségével alaposan megismerkedhettek a kosárlabda minden elemével, elsajátíthatták annak kultúráját.

Salgótarjáni kosártábor
Remekül érezték magukat a fiatalok a salgótarjáni kosártábor foglalkozásain
Fotó: Bakos László / Forrás: Nool.hu

– A helyszín teljesen ideális volt, óriási tornaterem, négy öltöző és udvar. Két korosztályra bontva, kicsik és nagyok versenyeztek egymás ellen nap mint nap húszan és huszonnégyen, négy csapatot tudtunk alkotni mind a két korosztályban – mesélte Szarvas József.

Az így kialakult gárdák az NBA csapatainak neveit viselték, mint például a Los Angeles Lakers, a Chicago Bulls, a Utah Jazz vagy éppen a Miami Heat. Ezek alapján mindennap különböző versenyeken mérték össze tudásukat a fiatalok.

– A délelőtti program során értékeltük az előző napi teljesítményt, illetve a dobóverseny eredményét és kiosztottuk a nap játékosa díjakat is. Ezután pedig kezdetét vette a bemelegítés, majd következett a „forgószínpadszerű” edzés öt állomása. Az első helyszínen erőléti, a másodikon védekező, a harmadikon labdás ügyességfejlesztő, a negyediken dobó, átadást gyakorló és végül pedig az ötödiken, kint az udvaron egészpályás futó labdavezető, cselező feladatokat végeztek a gyerekek – foglalta össze a táborvezető.

A pénteki program eltér a többitől. Az utolsó napon látványos tanár-diák meccset rendeznek, emellett a hagyományos Kelet-Nyugat gála is színesíti a programot. A szokásos zsákoló, büntető- és hárompontos dobóversenyek sem maradhatnak el.

– A hetet jó hangulatban, sok élménnyel és sok visszavágyó gyerekkel zárjuk. Külön örömet okoz számomra, hogy volt diákjaim, játékosaim már segítőként járnak vissza azokba a táborokba, amelyekbe régen ők is részt vettek – zárta szavait a testnevelő-edző.

Jól érezték magukat a salgótarjáni kosártáborban

A fiatalok is elismerősen nyilatkoztak a táborról, Földi-Gajdán Leventét a sokszínűség fogta meg.

– Tetszettek az edzések, a „forgószínpad”, a sokféle gyakorlat. Mivel minden csapat játszott egymás ellen, így sok időt tölthettem a barátaimmal és kikapcsolódhattunk közösen – mesélte a táborlakó.

Keszler Dávid pedig lehet, hogy most köteleződött el örökre a sportággal.

– Ez volt az első táborom, nagyon tetszett, kedvesek voltak a gyerekek és az edzők is. Valószínűleg jövőre is fogok jönni és mindenkinek ajánlani tudom ezt a kosárlabda tábort – mondta a fiatal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában