Futás

2024.07.03. 20:30

A kánikula ellenére is körbefutotta a Tisza-tavat

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Burger King Ultra Tisza-tó 130 kilométert felölelő futóversenyét.

Bakos László

A salgótarjáni Molnár Péter az idén már második alkalommal állt rajthoz a Tisza-tó körül vezető futáson, ahol nem csak a távval, de a meleggel is rendre meg kell küzdeni. A 30-35 fok se ritka és ez idén se volt máshogy. 

Futás kánikula
Molnár Péter (jobbra) a kánikula ellenére is boldogan pózolhatott a célban
Forrás: Beküldött fotó

– Mivel már volt egy kis tapasztalatom, nem csak szimplán teljesíteni akartam a távot, hanem szerettem volna jobb időt futni, mint az előző évben. A rajt után érzésre sikerült egy elég jó tempót felvenni, mégis meglepett, hogy ez csak a középmezőnybe elég, mert titkon másról álmodoztam. Nehéz volt visszafogni magam és megállni, hogy ne vigyen el a hév – emlékezett vissza a nógrádi.

Aztán kiderült, hogy ez jó taktikának bizonyult, mert a huszadik kilométertől pontról pontra sikerült előre jönnie.

– Megpróbáltam végig egyenletes tempót menni és ez ki is fizetődött, mert 70-75 kilométernél már a hatodik helyen álltam, megelőzve több ismert ultrafutót is. Nagyon jó érzés volt ilyen előkelő helyen menni, de sajnos mint mindenkit, a meleg engem is megviselt – mesélte a futó.

A száz kilométeres távhoz közeledve émelygést érzett, és eltelt egy kis időbe, hogy ezen át tudjon lendülni. 

– Bár a verseny feladása nem merült fel bennem, de némileg csalódott voltam, hogy oda a jó eredménynek. Aztán nagy meglepetésemre maga a helyezésben nem volt olyan nagy mélyrepülés. Mint utólag kiderült, a nagy melegnek köszönhetően mindenkinek voltak problémai és nem én voltam ezzel egyedül. Az utolsó húsz kilométere sikerült összekapnom magam, már amennyire 110 kilométer után ilyen melegben lehet, és csak arra próbáltam törekedni, hogy az első tíz közé beférjek. Nagy küzdelmek árán végül ez teljesült is, és sikerült az abszolút kilencedik helyen célba érnem, aminek borzasztóan örülök, mert több nagy név végzett előttem és jó érzés közvetlen utánuk célba érni. Ezúton szeretnék köszönetet mondani kerékpáros kísérőimnek, Nyerges Zsoltnak és Nyerges Vendelnek, mert nélkülük nem sikerült volna elérni ezt a számomra előkelő eredményt – zárta beszámolóját a salgótarjáni.

A versenyen összesen 76-an rajtoltak el, 41-en teljesítették a távot szintidőn belül és ebből Molnár Péter a kilencedik helyet szerezte meg, 14;33:51 órás idővel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában