Sakk

2024.06.07. 11:33

Tízéves lett a Tarján Kupa sakkverseny

A Salgótarjáni Tehetséggondozó és Sport Egyesület nemrég a megyei könyvtár klubtermében rendezte meg, már 27. alkalommal a Tarján Kupát.

Nool.hu

Balra a győztes, Görcsi Gábor, mellette Patai Péter és Mede István.

Forrás: Az egyesület honlapja

Az egyesület honlapján közzétett tájékoztatás szerint a 2014-ben elindított sorozat idén tízéves lett, és bár a helyszín már többször változott, és a régi résztvevők közül is sokan hiányoznak már, a gyerekcsapat is lecserélődött, azért a törzstagok ezúttal sem hiányozhattak a sakkverseny asztalai mellől.

A sakkverseny a megszokott módon két csoportban, 7 fordulós svájci rendszerben, 2x15 perces játékidővel lett meghirdetve. A nyílt csoportban 18-an ültek táblához, a gyerekcsoport résztvevői pedig körmérkőzést játszottak.

A két FIDE mester, Mede István és Görcsi Gábor rangot adott a versengésnek, de rajtuk kívül is voltak jó sakkozók. az utolsó forduló előtt Mede István fél pont hátránnyal volt az öt pontos Görcsi Gábor és Patai Péter mögött. Utóbbi – a mezőny legmagasabb Bucholcz értékével – talán el is fáradt és döntő hibát vétett Lenkó Csaba ellen, viszont Görcsi is csak remizett Patai Tamás ellen. A Kovács Dániel – Mede István rangadót utóbbi megnyerte, így pontegyenlőség lett az élen. A Bucholcz számítás Görcsi Gábornak kedvezett, így ő lett a 27. Tarján Kupa bajnoka. A 90. évében járó Gallai János a negyedik helyen fejezte be a versenyt.

Az ifjúsági különdíjat Mede Marcell magabiztosan nyerte. A családi különdíj sorsa nagy izgalmak után dőlt el, itt két páros holtversenyben, megosztva kapta a különdíjat (Bogár Sándor és Mede István két tehetséges fiatallal, Bogár Bencével és Mede Marcellel). 

Eredmények.

Gyermekek. 9 éven aluliak: 1. Hegedűs Koppány, 2. Tóth Abigél.
12 éven aluli fiúk: 1. Bogár Bence, 2. Tóth Sebestyén.
15 éven aluli lányok: 1. Kecskés Anna, 2. Nagy Anna Fruzsina.
15 éven aluli fiúk: 1. Darvas József, 2. Solyom Robin.

Nyílt korcsoport: 1. Görcsi Gábor 5,5 pont, 2. Mede István 5,5 pont, 3. Patai Péter 5 pont.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában