Beruházás

2024.06.06. 11:57

Fedett lelátó, futókör és közösségi tér is épül a pásztói sportcentrum területén

Elkezdődött a közelmúltban a Hajós Alfréd úti sport- és szabadidős létesítmény közösségi célú fejlesztése háromszáz millió forintos támogatásnak köszönhetően – derült ki a portálunkhoz eljuttatott közleményből. A sportcentrum számos újdonsággal bővül a beruházás által.

Nagy Orsolya

Mint fogalmaztak, a Top Plusz támogatásból megvalósuló beruházás során a városi sportcentrum területén nagy méretű füves pálya és a műfüves kispálya között fedett lelátó épül, ahol a már meglévő betonszerkezet mellett korszerű, műanyag székek kapnak majd helyet a jelenlegi palló ülőkék helyett. Hozzátették: a lelátót teljes hosszában lefedik. Ezen túlmenően kialakítanak egy 400 méteres 3 sávos rekortán futópályát is. A sportpálya körül ugyanis eddig igen rossz állapotú salakos futópálya volt.

Közösségi tér is lesz a sportcentrum területén
A városi sportcentrum területén nagy méretű füves pálya és a műfüves kispálya között fedett lelátó épül
Fotó: Farkas Attila közszereplő Facebook-oldal

Közösségi tér is lesz a sportcentrum területén

Az is kiderült, hogy egy új elemmel is bővül a terület, ugyanis egy szabadtéri fedett közösségi teret hoznak létre, amely több funkciót is betölt majd. Ez a bejárat körül lesz majd, ahol eddig is várakoztak, gyülekeztek a szurkolók és a sportkedvelők. Az új közösségi tér a fiatalok találkozási pontjaként is fog funkcionálni. A fedett tér tetejére pedig napelemeket tesznek majd, amely biztosítja a szivattyúház és a futókör megvilágításának energiatakarékos üzemeltetését.

Mint azt kifejtették, a szivattyúház biztonságos működtetése érdekében átépítik azt. Emellett a sportcentrum területén pedig jelentős területrendezés és zöldfelület fejlesztés valósul meg, amely során egyebek mellett parkosítanak, de új utcabútorokat is vásárolnak.

A beruházás folyamatáról nemrég Farkas Attila, a város polgármestere is beszámolt a Facebook-oldalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában