Beruházás

2022.10.20. 09:50

Tizenötmillió forintból építettek műfüves sportpályát Nőtincsen

A húszéves Nőtincs Sportegyesület a Magyar Labdarúgó Szövetség sporttámogatásával több mint 15 millió forintból létesíthetett műfüves sportpályát a községben.

L. J.

Képünk illusztráció!

Forrás: pixabay

Hugyecz Róbert, az egyesület elnöke elmondta: az elmúlt években a novembertől márciusig tartó csapadékos időszakban a helyi sportpályát nem tudták használni. A településen nincs sportcsarnok, az iskola tornaterme pedig nem elég nagy a megfelelő edzésekhez, rendszeresen más településen kellett pályát bérelniük.

– Egyesületünknek jelenleg százöt helyi és környékbeli tagja van, az ötévestől egészen a felnőtt korig. Hat labdarúgó utánpótlás csapattal, illetve egy felnőtt csapattal rendelkezünk – mondta portálunknak Hugyecz Róbert. Hozzátette: a körülmények és a nagy létszám miatt egy ideje már szükségessé vált egy műfüves sportpálya kialakítása a községben, amit minden évszakban megfelelően tudunk használni. A sikeres pályázatnak köszönhetően a beruházás nemrégiben létre is jöhetett. 

Az egyesület elnöke kifejtette, hogy a 30x15 méteres műfüves sportpálya a sportöltöző mellett kapott helyet. A létesítményt labdafogóhálóval is felszerelték, illetve a világítás kiépítése folyamatban van. Korábban egy másik pályázat támogatásából felújították az öltözőt, benne központi fűtés bevetésével. 

– A terveink között szerepel még egy röplabdapálya építése is a műfüves sportpálya mellé, ugyanis e sportág iránt egyre nagyobb igény és érdeklődés mutatkozik Nőtincsen és környékén – fogalmazott Hugyecz Róbert. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában