Kosárlabda

2022.10.01. 02:09

Idegenbeli sikerrel feledtetné az idénynyitón elszenvedett vereségét az SKSE

A Debreceni EAC U23-as csapata elleni hazai szezonindító mérkőzését szoros küzdelemben, minimális különbséggel elbukó Salgótarjáni KSE az NB I/B-s pontvadászat Piros csoportjának második fordulójában a kiütéses, harminchárom pontos veszprémi sikerrel rajtóló MAFC vendége lesz.

Nool

A tarjániaknak (fehérben) az előző idényben sem sok babér termett a műegyetemi gárda ellen

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

A Hauszmann Alajos utcai Gabányi Sportcsarnokban szombaton 17.30 órakor kezdődő összecsapás felvezetésében Dániel Tamás, a piros-feketék klubmenedzsere volt segítségünkre. 

SKSE kosárlabda
A Dániel Péter vezette alakulat ezúttal a MAFC együtteséhez látogat
Fotós: Sz. P. / Forrás: Nool

– A fogadkozások ellenére nem sikerült győzelemmel kezdeniük az új idényt. Miként értékeli a vendég debreceni fiatalok 74–72-es sikerével zárult múlt pénteki mérkőzést? 

– Sajnos nem vagyunk kisegítve azzal, hogy a mérkőzés végén a játékvezetők elismerték, hogy a meccs hajrájában hibáztak néhányat, és tették ezt rendre a mi kárunkra, mert ugyan egy pár pontos győzelemmel kétségkívül beljebb lennénk, de ettől függetlenül azok a hibák nem tűntek volna el, amelyek részünkről végig kísérték a találkozót. Mert lehet azt mondani, hogy nem volt teljesen rendben a fújás, de alapvetően nem ezért kaptunk ki az idénynyitón. Látszott, hogy nagy volt a drukk a fiúkban, izgultak és nagyon akartak. Ez utóbbi persze pozitívum, de csak akkor, hogyha higgadtsággal is párosul. Na, ez nem volt most meg bennünk. Ezért hoztunk rossz döntéseket, ezért remegett meg a kéz biztos helyzetekben és ezért lett olyan dobószázalékunk, ami nem csak kritikán aluli, de nem is jellemző ránk. Én azt gondolom, hogy ettől függetlenül a második félidő elején lerendezhettük volna a meccset, de nem tudtuk kihasználni a Debrecen megtorpanását, nem tudtuk gólokra váltani a helyzeteinket, így a vendégek fölébredhettek és a hajrában behúzták a győzelmet. 

– Sokáig mindenesetre nem lehet morfondírozni a vereségen, hiszen most szombaton, a remek rajtot produkáló MAFC otthonában, ismét egy nehéznek ígérkező összecsapás vár az együttesre. 

– Azért nem mondom, hogy gyorsan felejtsük el az előző mérkőzést, mert pontosan, hogy ki kell azt elemezni, meg kell találni a hibák okait és ki kell azokat küszöbölni. Természetesen ezt tettük a héten és én nagyon bízom abban, hogy sikerül úgy felkészülni a MAFC elleni találkozóra, hogy már egy szebbik arcunkat fogjuk mutatni. A bajnokság legelején tartunk, így még mindenki próbálkozik megtalálni az igazi harcmodorát, tehát nekünk is ez a feladatunk. A fővárosiak régi ellenfeleink, tudjuk, hogy otthon mindig életveszélyesek. Nagyrészt a megszokott arcokkal fogunk találkozni és sok-sok saját nevelésű, tehetséges fiatallal. Én ebben a pillanatban ötven-ötven százalékot adok mindkét együttesnek a győzelemre, de nyilván nagyon fontos lenne számunkra, hogy egy idegenbeli sikerrel elinduljunk azon az úton, amire a szezon előtt szerződtünk. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában