Sporttábor

2022.08.30. 17:57

Különböző sportágakkal ismerkedhettek meg a gyerekek a szécsényi táborban

A szécsényi testnevelő házaspár Pesák Tamás és felesége Pesák-Végh Zsófia a nyári szünetben sem vakációztatták a hivatásukat. Sporttábort szerveztek az alsó tagozatos kisdiákok és az óvodások részére.

Szenográdi Ferenc

A gyerekek élvezték a programokat

Forrás: Pixabay | Illusztráció

Pesák Tamás azt mondta, céljuk volt a táborral a sport megszerettetése, bizonyos sportágak megismertetése. Az volt a céljuk, hogy a gyermekek mozgással és kikapcsolódással, jó levegőn töltsék el az idejük javát.

– Tudvalévő dolog, hogy a mostani gyermekek a képernyő elé kötik magukat, így igyekeztünk részükre több olyan színes programot kitalálni és megvalósítani, amit az életkoruknak megfelelően nagyon élveztek. A táborunk lényege a mozgás, a sportolás és a természet megszerettetése, továbbá az, hogy minél többet legyenek a gyermekek a szabad levegőn – mondta Pesák Tamás.

A tábornak a szülők is örültek, mert arra az időre megoldódott számukra a gyermekük nappali felügyelete. A napközis jellegű tábor reggel 8 órától délután 16 óráig tartott, a résztvevők tízórait, ebédet és uzsonnát is kaptak. 

A két testnevelő munkáját Szabó Mária pedagógus is segítette, aki különböző fejlesztő játékokba vonta be a gyerkőcöket. A program összeállításában figyelembe vették az életkori sajátosságokat. A programban szerepeltek különböző labdajátékok, amelyeknek a katolikus iskola tornaterme adott otthont, míg a sportpályán az atlétikai alapismeretek kerültek előtérbe. A játékokról sem feledkeztek meg, így különböző népi játékokkal is megismertették a tábor résztvevőit. A gyermekek egy napot töltöttek el a Liget Lovas Udvarban, ahol felügyelet mellett kipróbálhatták a lovaglást is. A túrázás sem hiányzott a programjukból, amelynek során a gyermekek magukévá tehették a természetjárás szépségét, s egy kicsit közelebb kerültek a természethez, majd egy közös bográcsozás is fokozta a jó hangulatot, így a gyerekek felszabadultan és örömmel vettek részt a színes, változatos sporttáborban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában