A Nógrád megyei labdarúgás meghatározó szereplőjeként, az UEFA megbecsült szakembereként tartják számon

– A közelmúltban Izraelben volt az U17-es Európa-bajnokságon, mint UEFA-observer, azaz kiküldött UEFA szakmai megfigyelő. Még a döntőt is ön vizsgálta. Mit csinál egy UEFA-observer a kontinensviadalon?

– Talán a legjobb dolgot csinálja, mert UEFA-szakemberként labdarúgó-mérkőzést „kell” néznie és elemeznie. Tehát: azért amit úgyis szeret, még különleges elbánásban is részesül. Nemrégen érkeztem haza Izraelből, ahol láthattam az U17-es Európa-bajnokságot, de a felnőttmezőnyből a PAOK, a Midtjylland, a Partizan Beograd, a Rangers, a Feyenoord és a Róma csapatát is megfigyelhettem. Természetesen ez munka is, mert egy mérkőzés megközelítőleg 20–30 oldalnyi angol szakmai jegyzetet is jelent. Mert nemcsak nézni, hanem látni és láttatni is kell a mérkőzéseket. Sőt, a labdarúgás játékszituációin keresztül a játék trendjeit, az egyes országok stílusait, filozófiai elképzeléseit, újdonságait is megfigyelik az observerek. Amiket természetesen szakmai rajzokkal ábrázolnak, fotókkal, videókkal alátámasztanak és ebből a várható irányzatokra is vonnak le következtetéseket. Ezen irányzatok aztán akár a várható oktatási, képzési, nevelési irányokat is segíthetik. A játékban előforduló eltéréseket analizálhatják, amiből oktatási irányokat építhetnek, így a későbbiekben a játékosok karrierjét is segíthetik. Ezzel pedig természetesen a jobb játékosok és jobb játék létrehozását támogathatják. Azaz a labdarúgás fejlesztését, fejlődését elősegíthetik ezek a tevékenységek. Látni lehet olyan nemzetközi trendeket, amik akár át is vehetők, természetesen ha ezek megfelelőek az adott ország futballkultúrájának. Érdekes megfigyelés lehet az is, hogy milyen hozzánk illeszthető és minket segítő tényezőket lehetne átmenteni esetleg a mi labdarúgásunkba, mert az ember óhatatlanul magyar szemmel is figyeli a játékot. Természetesen ez csak akkor tehető meg, ha saját futballkultúránk és filozófiánk ismerete kimunkált, értelmezett. Amikor hasonló adottságú országok megfigyelése a feladatom, akkor ezt különösen figyelem, bár senki sem kéri tőlem. Mivel ebből már csak egy lépés, hogy fel lehessen építeni a labdarúgás oktatását. Azt tisztán megmutatja, hogy mit nem szabad kihagyni az oktatásból, hogy nehogy félkész játékosokat adjunk a jövőnek.

– Mondana-e valami konkrét új taktikai elemet? 

– Természetesen nagyon sokat lehetne sorolni. Mert mindent lejegyzetelek, már csak azért is, mert ez a dolgom, viszont ami nem dolgom, hogy aztán ezeket még oktatási anyagként ki is dolgozom, hátha lesz belőlük egyszer könyv. Sajnos, tanárként, oktatóként ebből már nem tudok kinőni, mert valószínű egy csomó dolgot csak tényleg az íróasztalom fiókjának, vagy modernebbül a laptopom vincseszterének írom. Bár az egyetemen van ez irányú érdeklődés. Na de legyen konkrétum, pár példával, amit az izraeli U17-es Eb-n láttam. Így említeném a holland csapat aszimmetrikus labdakihozatalát, a dánok egész pályás letámadását (amit high pressingnek vagy magas letámadásnak is hívhatnak, természetesen nem az elnevezés az újdonság). A francia csapat direkt játéka is komoly odafigyelést, tanulmányozást igényel és még sorolhatnám. Ha nem az utánpótlásból, hanem a felnőttek játékából kellene említenem, akkor a Feyenoord öt- és olykor hétcsatáros játékát (még idegenben is) hoznám példaként, vagy a Róma csapatszerkezet-váltásra épülő védekezési tevékenységét. Majd hatvan éve rúgom a bőrt, közel negyven éve tanítok, megközelítőleg ennyi évet edzősködtem is, de abban a kifejezésben, hogy az embernek élete végéig tanulnia kell, maximálisan hiszek és meg is tapasztalom.

– Hogyan lehet UEFA-observer valaki? 

– Megfelelő előélet vagy mondjuk úgy, hogy kompetencia nélkül nincs esély. Ami azért minimálisan elvárandó, az a PRO-licenc, komoly edzői tapasztalat, labdarúgószakmai nyelvismeret, alapos taktikai ismeret, sőt a modern technika ismerete is fontossá vált, mert ma már különböző rajzok, animációk, videóvágások is elvárt feladatok. De kimondottan fontos, hogy értse az összefüggéseket és felfedezzen akár rejtett momentumokat is. Tehát szinte vizsgázunk szinte minden eseményünkön, mérkőzés­megfigyelésünkkor. Erre van is egy jó történetem: éppen most zajlottak az egyetemen a felvételi vizsgák, és egy egészen jó szinten lévő 19 éves felvételizőtől megkérdeztem, nézi-e a mérkőzéseket és érti-e azokat, a szakmai értékeléseket figyeli-e. Erre ő elmosolyodott és ő tett fel nekem kérdést: arra gondolok-e, ahol azt mondják, hogyha a labda bemegy a kapuba, akkor gól, vagy ügyesen játszottak a srácok, vagy jó a szárnyjáték, vagy majdnem sikerült nyerni és csak így tovább? Éreztem az iróniát. Ebből talán az érződik, hogy a labdarúgás értelmezése és ezzel a jövője, szeretete, megszerettetése is egy nagyon komoly feladat. Amit csak kompetens szakemberekkel lehet elérni, végül is ezért tanulták ezt a szakmát. Őket helyettesíteni félkész ismeretekkel rendelkező szakmabeliekkel, bloggerekkel, újságírókkal, önjelölt szakértőkkel nem biztos, hogy szerencsés, mint látszik, még a tinédzsereknek is szemet szúr. A szakma és a hozzáértés sajnos nem megkerülhető, vagy ha igen, akkor annak nem sok jó vége szokott lenni. A szakember az mindenhol szakember és nem pótolható mással.

– Az izraeli Eb-ről mondana valami önt is megérintő érdekességről?

– Talán azt emelném, ki, hogy labdarúgó generációkat láthattam. Így például francia csapat kapusa Olmeta volt, igen a volt Marseille-i kapus Olmeta fia. Aki a VIP lelátóban tőlem pár méterre egy hang nélkül , rezzenéstelenül „védte” végig a mérkőzést, amint látszott a szemén. De Zinedine Zidane fia is játszott, mint ahogy a szerb csapatban Stankovic fia, ráadásul egy évvel fiatalabban és mégis kiválóan. De talán nekem az egyik legérdekesebb a volt skót legendás válogatott Archibald fiával találkozni, aki a skót keretben dolgozott. Aztán az is megérintette az embert, hogy mikor UEFA-s kollégák, vezetők jöttek a mérkőzésekre, nem mindig tudtam előre köszönni, mert megelőztek. 

– Szólna a másik megbízásáról is, azaz UEFA-instruktorként mi a teendője? 

– UEFA-instruktor az, aki oktatást hajt végre az Európai Labdarúgó-szövetség felkérésére. Ha leegyszerűsíteném, akkor azt mondanám: az observer azt mutatja meg, hogy mit lehet tanítani, így például labdakihozatal, letámadás stb. Addig az instruktor feladata az, hogy hogyan kell tanítani, mik a leghatékonyabb oktatásmódszertani lehetőségek, hogyan lehet a leghatékonyabban átadni az információt. Ezek az oktatások főleg Európában történnek, bár az arabnyelv-tudásom miatt más kontinensen is megfordulhatok. Ebben az évben Luxem­burgban, Kazahsztánban, Azerbajdzsánban, Olaszországba voltam kijelölt oktató. Igaz, sajnos volt, ahol a Covid-megbetegedés azért beleszólt. Ilyen oktatási helyszínekre általában nyolc ország összes oktatóit hívják meg egyszerre, és ezen embereket kell a legmodernebb módszertani lehetőségekkel megismertetni az UEFA-instruktornak, azaz a képzőket kell képeznie. Párat említve ebből, mik az interaktív oktatás előnyei: a csoportmunka, a kérdésekkel való oktatás, az érzelmi oktatás lehetőségei. De a könyveim anyagai, a döntésképesség, a kreatív játékos képzés, a tér- és időnyerés, a taktikai trendek vagy a motivációs lehetőség a labdarúgásban is elő szoktak kerülni. Nagyon sok örömet okoz, még így közel negyvenévnyi tanítás után is, hogy mikor egy ilyen tanfolyamot – ami majd egyhetes szokott lenni – lezárunk, akkor 4-5 ország a nyolcból odajön hozzám és meghív, hogy náluk is tartsak előadást. Érdekes módon a tartalmi ismereteken kívül az oktatói előadásom, stílusom, ami különleges nekik, és volt már többször olyan, hogy egy előadásom után felállva tapsoltak meg. Ennél nagyobb jutalom, elismerés egy tanárnak nem kell és nem is lehet szerintem.

– Nem hiányzik az MLSZ-es munka? Nem lett sértődött ember?

– Mitől lehetnék sértődött? Talán most érzem legjobban a bőrömben magam, csak egy kézzel fogható példával illusztrálva a vérnyomásom az egekben volt évek óta, manapság nap mint nap 135/80.Deami talán fontosabb, hogymentálisan is támogató közegben érzem magam, mert segítőkész, érdeklődő, pozitív, motivált, tiszteletet megadó emberek között dolgozhatom. Sőt, talán nem is tudnám csinálni az egyetemi  oktatás, az instruktori és observeri  mellett az MLSZ-es munkámat. Ha ilyet lehet mondani, akkor az igazgató-helyettesi munkából  előbbre is léptem, igaz nem ugyan azon a rendszeren belül. De ugye Magyarországon élünk és talán láttunk már olyat és előfordulhatott, hogy az irigyek, rosszindulatóak, vagy hozzá nem értők téveszméket gyártanak csak, hogy nehogy jól érezze magát már valaki. Én megtettem amit lehetett és engedtek. Sőt a könyveim, amelyek már többszöri kiadás után ismét elfogytak és a konferenciáim révén még pozitív hatással  is lehettem a labdarúgásunkra, amit a mai napig kapott üzenetekből érzek, látok, tapasztalok. Ha valami esetleg feszíthet, az az, hogy én tanárként a tudás megosztására tettem fel az életemet és még lett volna jó pár dolog a tarsolyomban, winchesteremben, és ez benne maradt. Viszont értékelik és tisztelnek az egyetemen, az UEFA-nál. Én erre még csak álmomban sem gondoltam volna kezdő tanár, edzőként. Ráadásul, nem kell semmilyen mundért védenem, mert nekem nem osztottak belőle. Így pedig elmondhatom, ha kérdeznek, amit tapasztaltam, gondoltam, már pedig szinte folyamatosan kérdeznek. Nem kell arra figyelnem, hogy mit mondanak majd, ha gondolataim, meglátásaim elmondom, és nem kell fényeznem semmit és senkit. Azonban  érdekes, mert szerintem ezzel is lehet segíteni. Ugyanis a bólogatás nem szokott előre vinni és egy-egy más szögből megmutatott vélemény elgondolkodtathat, ami pedig hozhat jó irányú változást is.

– Edzősködést vállalna-e még? 

– Soha ne mondd, hogy soha, különösen a labdarúgásban ne. Bár nincsenek ilyen terveim. Én úgy érzem, mindent megtettem, amit a haza megkövetelt, és még az eredmények sem maradtak el. Éppen egy ilyen kérdésre az egyik tévének nyilatkoztam Pál apostol gondolatait, hogy: 
„Jó harcomat megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam”.

– Akkor kérdezem azt, hogy milyen megkeresései voltak, mikor még aktív volt és benne volt a sűrűjében?

– Voltak érdekességek szerintem. Így amikor nagyon ment a szekér, abban az időszakban az FTC, UTE, Debrecen is megkeresett, de én például a DVTK-t választottam. A Dunaszerdahely csapatától is jött ajánlat  még az előző vezetés idejében, de akkor élő szerződésem volt. Mint ahogy szinte minden évben hívtak valamilyen arab csapathoz. Talán érdekesség, hogy volt megkeresésem izlandi, máltai és dán első osztályú, valamint egy portugál második ligás csapattól is. Volt afrikai szövetségi kapitányi megkeresésem is. Ezek közül  volt, ami megérintett, de vagy élő szerződésem volt, vagy végül nem engem választottak. De szerintem a legérdekesebb és húzósabb az volt, mikor a Honvéddal kupagyőztes lettem és az emirátusi Al-Wahda (később Dzsuzsák Balázs is itt játszott) csapat elnöke személyesen miattam utazott Budapestre. Másnap, mikor az újságok címlapján vagy sportrovataiban lévő képeken levegőbe dobáltak vagy a kupát ölelgettük a csapattal, akkor a már addig is jó szerződés ajánlatom még feljebb ment. Ezek már mind emlékek, de szép emlékek. 

– A színészeknek vannak szerep­álmai, egy edzőnek is van ilyen, és ha igen, önnek mi volt? 

– Mikor az Emírségekben dolgoztam, mint szakmai vezető, akkor azt mondtam, három esetben jövök haza. Az egyik, ha edzőképzés vezetője leszek, hogy hivatásomnak megfelelően, tanárként átadjam tudásom, mert komplett programom van kidolgozva a labdarúgás fejlesztésére. Másik, ha a Dunaszerdahely csapatához hívnak, mert edzősködtem Szlovákiában, tehát ismerem őket. Ráadásul, amit én hozzá­tehettem a szlovák labdarúgáshoz, az nagyon illeszkedett oda. Az is sokat nyomott volna a latban, hogy anyai ágon felvidéki magyarok vagyunk, így én is és a rokonaim is nagyon büszkék lehettek volna egy ilyen munkára. A harmadik az olimpiai válogatott volt, amiért hazajöttem volna. Ugyanis az utánpótlás-válogatottakkal elért sikerek után, ha olimpiára is sikerülne kijutni, akkor úgy érzem, hagyna az ember maga után nyomot. Már csak azért is, mert ugye a salgótarjáni sportcsarnok falán az olimpiai résztvevők neveit kőbe bevésik. Micsoda érzés lehetne, hogy olyan legendák közelébe lenne írva a nevem, mint Szojka Ferenc, Szalay Miklós, Básti István és még sorolhatnám. Mert mindenkit hajt valami, van, akit a pénz, és van olyan esetleg, aki nyomot szeretne hagyni maga után.

– Egy kicsit még győzködném az edzősködés irányába, mert szűkebb pátriánkban is sokan szurkoltak önnek is, és még szívesen látnák a kispadon.

– Pedig így most nagyon jól érzem magam a bőrömben, viszont az igaz, hogy imádtam edzősködni, és ahogy öregszik egy edző, egyre jobbá válik, mert ez egy tapasztalati tudomány. Én is most tudok a legtöbbet a szakmámban, de egy év múlva majd még többet. Mert újabb és újabb impulzus, meglátás, tudásanyag ér el, áll össze. De eddig sem mozogtam kispadok felé, már csak azért sem, mert mindig is tanár voltam, de azért sem, mert a feladatot nem nekem kell keresnem, annak kell megtalálni engem. Én nevelőedzőként és a szegény sorsú csapatok edzőjeként éreztem jól magam. Manapság nem ilyeneket keresnek, mert lehet, ma sokkal jobb lehetőségek vannak és könnyebb igazolni, nem kell annyit bajlódni a neveléssel és csapatba építéssel, és ugye a nehéz sorsú csapatok is eltűntek. Ettől függetlenül érdekes a felvetés, hogy ilyen jó körülmények között mit lehetne elérni, a másik pedig, hogy mindenkiben munkál egy becsvágy, hogy még egyszer szeretné megmutatni az összegyűjtött tapasztalatait. De az is fontos gondolat, hogy az emberek úgy szocializálódtak, hogy szükségük van egymásra, és az egyénnek is fontos, hogy szükség legyen rá. Szerencsére úgy tapasztalom, hogy van, ahol érzem ezt a nagyon fontos érzést. Azonban ha már erre az edzősködésre próbált „rávenni”, ezért legyen úgy, hogy még magamat és másokat is kicsit megbiztassak. Akkor talán úgy zárjuk le ezt az okfejtést, ha lenne az a feladat, az az öltöző, az a vezetőség és az a tábor, amelynek én kellek, és viszont, akkor még lehet, hogy felszítanám azt a bizonyos belső tüzet és felnyergelnék. Ezért, ha már volt idézet a lezárásra, akkor legyen erre a még egyszer megmutatásra is egy biztatóbb és könnyedebb idézet, ami lehetőséget ad arra, hogy eljátszhassunk ezzel a gondolattal, így pedig akkor Fenyő Miklós egyik slágeréből idéznék: „Napfény a jégen, ragyogj fel nékem, szeretnék tündökölni még egyszer, úgy mint régen”. 

Sikeres pályát tudhat maga mögött | Sisa Tibor játékosként az Ipolytarnóc SE, SBTC, Szécsény SE, Salgótarjáni Kohász SE együttesében játszott. Edzőként több csapatnál is – Szécsény, kuvaiti Al-Sahel, szlovákiai Fülek, SBTC, Balassagyarmat, Vác, Tatabánya, Diósgyőr, Budapest Honvéd (Magyar Kupagyőztes), Kaposvár, Gyirmót FC – letette a névjegyét. A magyar U19-es válogatottal a 2008-as Európa-bajnokságon a 3. helyet érte el, mellyel kijuttatta a csapatot az U20-as világbajnokságra. Lett az év legjobb edzője, és a Magyar Labdarúgásért Érdemérem ezüst fokozatát is megkapta. 2015-ben az Egyesült Arab Emírségekben vállalt munkát a régió egyik legjobb akadémiáján, mint szakmai igazgató. Onnan a Magyar Labdarúgó-szövetség hívta haza 2016 végén, és az Edzőképző Központ vezetőjeként töltött be tisztséget, ahol tanítványa volt például a BL-győztes Lőw Zsolt is. A négy diplomával és három nyelven beszélő sportember jelenleg egyetemi tanárként dolgozik Egerben, az UEFA instruktora, valamint a technikai observere. Több labdarúgó­szakkönyv szerzője.