Elismerés

2022.02.25. 19:50

Szélvész gyors futók és kőkemény harcosok taroltak a tarjáni díjátadón

Péntek délután ünnepélyes keretek között adták át 2021. legeredményesebb salgótarjáni sportolóinak, illetve csapatának díjait.

B.L.

A díjazottak és edzőik

Forrás: Nool

Fotó: B.L.

A koronavírus-járvány okozta óvintézkedések betartása érdekében - a tavalyihoz hasonlóan - szűk körben, a városháza különtermében adták át az elismeréseket, és nem egy bál keretében.

Ahogy a délután során elhangzott, 2020. után a sportélet is lassan kezd visszatérni a régi kerékvágásba, ez jól látszik a beérkezett pályázatok számán is. Bár a versenyzések és a sportolási lehetőségek még mindig szigorúan a járványügyi intézkedések feltételeinek eleget téve zajlottak és zajlanak napjainkban is, 2021-ben számos kiemelkedő eredményt értek el városunk sportolói és csapatai.

A beérkezett javaslatok alapján az előző év legjobbjairól a kijelölt bizottság javaslata alapján a polgármester döntött, a csapatsportágaknál a 2020/2021-es szezonban elért eredményeket, valamint a 2021/2022. bajnoki idény év végi állásait figyelembe véve.

A díjakat dr. Dániel Zoltán adta át, aki a nemrég elhunyt Csollány Szilveszter szavaival kezdte beszédét.

- A kiváló olimpiai bajnok is a kitartásról beszélt, és ebben az időszakban igazán szüksége van erre a sportolóknak. A járványhelyzet befolyásolja a munkánkat, a családi kapcsolatainkat, valamint a sportot is, a felkészülést és a versenyzést egyaránt. Sok nehezítő körülményhez kell alkalmazkodni, de az ide meghívottak sikerrel vették az akadályokat. 2022-re is elsősorban jó egészséget kívánok, és ha ez adott, jöhet az edzésmunka, aminek idén is meglesz az eredménye - gratulált a megjelenteknek a város alpolgármestere.

Ifjúsági lány

A fiatal lányoknál Czikora Márta, a Görbeország DSE cselgáncsozója bizonyult a legjobbnak. Tavaly a diák „B” nemzeti bajnokságon a 44 kilós súlycsoportban nem talált legyőzőre. Edzője: Megyeri László.

Ifjúsági fiú

A fiúknál is a küzdősportokból került ki a győztes. Oláh Balázs a Salgótarjáni Boksz SE ökölvívója az előző esztendőben a serdülő magyar bajnokság 80 kilogrammos súlycsoportjában szerezte meg a győzelmet, a Palóc Kupán szintén első helyezést ért el. Edzője: Botos Tibor és Oláh Gergő.

Felnőtt nő

A nőknél Mag Viktória, a Dornyay SE tájfutója vehette át a díjat. A kiváló sportoló az országos bajnokságokon öt egyéni és egy csapat aranyérmet szerzett. Az ifjúsági Európa-bajnokságon rövidtávon első, a junior világbajnokságon a váltóval második, a hosszútávon harmadik helyezést ért el. A tavaly elért eredményei alapján a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség „Az év tájfutója” címmel díjazta. Edzője: Sramkó Tibor.

Felnőtt férfi 

A férfiaknál Kádasi Zalán atlétát választották a legjobbnak. A Honvéd színeiben versenyző salgótarjáni sprinter az országos bajnokságon 4x100 méteren győztes váltó tagja volt, de az országos váltóbajnokságon 4x200 méteren, illetve a csapat Európa-bajnokságon 4x100 méteren győztes stafétában is futott. Edzője: Petrovai József.

Csapat

A legeredményesebb csapatnak járó díjat a Salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Club felnőtt férfi kézilabda csapata nyerte el. A gárda a 2019/20-as idényben az NB II. Északi csoportjában aranyérmet szerzett, ezzel az aktuális szezonban már az NB I/B-ben képviselik városunkat, ahol újoncként jelenleg is az élmezőnyben foglalnak helyet. A csapat edzői: Rácz Viktor, Varga Krisztián Roland és dr. Bíró Balázs Bertalan.

Különdíjak 

Csemer Anna, a Salgótarjáni Boksz SE ökölvívója a nemzetközi Botos Boksz Gálán harmadik lett, a serdülő magyar bajnokságon pedig aranyérmet szerzett. Edzője: Botos Tibor és Oláh Gergő.

Papp Lilla, a Görbeország DSE cselgáncsozója korosztályában több dobogós helyezést ért el a különböző országos bajnokságokon, versenyeken. A Magyar Judo Szövetség  legjobb „Speciális női sportolója” kitüntető címét kapta. Edzője: Megyeri László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában