Ma nyolcvanéves Kmetty József, a Salgótarjáni BTC egykori labdarúgója

 Ormosbányáról középcsatárként érkezett a Stécéhez, ahol később jobbhátvéd, beállós, majd söprögető lett. A fekete-fehér együttes első osztályú csapatában 1967 és 1977 között szerepelt. Pályafutása befejezése után edzősködött, vezetői feladatokat látott el. Munkája elismeréséül 2000 februárjában a Magyar Labdarúgásért Emlékérem ezüstfokozatát vehette át.

Kmetty József 16 éves korában, Borsod megyében, a járási bajnokságban, az Izsófalvai Bányász együttesében kezdte labdarúgó-pályafutását, majd húszéves korában bevonult katonának, és a Miskolci Honvédban folytatta. Itt megyei I. osztályú csapatként a legjobb nyolc közé jutottak az MNK-ban, ahol a Fradi állította meg őket. 

– Nagyon népszerűek voltunk Miskolcon, hiszen kiváló csapatokat ejtettünk ki, majd a Fradi elleni 2:2-es félidő után 5:2-re kikaptunk 15 ezer néző előtt a Népkerti salakos pályán – eleveníti fel a múltat Kmetty József. – A vereség ellenére a csapat vezetői a bevételből minden játékosnak 100 forintot adtak. Életemben az volt az első prémium, amit a labdarúgásért kaptam. Nagy fordulat volt az életemben, álmomban sem gondoltam, hogy pár év múlva az NB I.-es mérkőzésen is játszom olyan nevű játékosok ellen, mint például Albert Flórián, Páncsics Miklós, Mátrai Sándor, Fenyvesi Máté és Géczi István. A honvédség szolgálata alatt csak megerősödött bennem a küzdeni tudás, az egymás iránti segítőkészség, a jó kollektív szellem kialakítása. 

Leszerelésem után, 1964 novemberében kerültem Ormosbányára, ahol a hajdani Stécé-edző, Bodola Gyula dolgozott. Akkoriban még csatárt játszottam. A csapattal elsők lettünk a megyeiben, majd utána az NB III.-ban is, így feljutottunk az NB II.-be. Gólkirály lettem mindkét elsőségünknél, amellyel felkeltettem a magasabb osztályú csapatok figyelmét. Fordulatot hozott életemben az ormosbányai csapat eredményessége, ahol sikeres játékos lettem, valamint megnősültem. Kétségtelen tény, a mai napig hálás vagyok azért, hogy hallgattam a feleségem bátorító szavaira, melyek alapján döntöttem a salgótarjáni átigazolásom mellett. Az SBTC-hez 1967. január elsején kerültem, ahol első edzőm Mészáros József volt. 

Az első NB I.-es mérkőzését – csatárként – 1967. március 12-én játszotta: hazai pályán a Török – Szalay, Ferencz, Vertig – Toldi, Bánkuti – Kökény, Németh M., Kmetty, Taliga, Básti összeállítású gárda 1:0-ra nyert a Csepel ellen. Az első élvonalbeli gólját a negyedik mérkőzésén, április 3-án Komlón szerezte, ahol 2:1-re kikaptak. Nem volt sokáig csatár, mert az akkori jobbhátvéd, Szalay Miklós megsérült, így edzője május 3-án, a Bp. Honvéd elleni idegenbeli 1:0-s vereségnél már hátul játszatta. Még ez évben a MNK-kupa döntőjében 1:0-ra kikaptak a Győr ellen, így ezüstérmesek lettek. A következő bajnoki évadot 1968-ban új edzővel, Marosvári Bélával kezdte a Stécé. 

– Béla bácsi új posztot talált nekem: beállós lettem – folytatta az egykori remek játékos. – Nagyon szerettük őt, nyugodtan mondhatom, hogy ő alapozta meg a későbbi sikercsapatot. 

Aztán 1970 nyarán Moór Ede érkezett a csapathoz, akinek a segítője Szabó Géza volt. Ferencz Gyula abbahagyta a labdarúgást, és a középhátvéd posztjára Kmetty került, ahol a pályafutása végéig szerepelt. A fekete-fehér gárda egymás után kétszer volt a vidék legjobbja: 1970/71-ben hetedik helyen végeztek, majd 1971/72-ben fennállásuk legjobb eredményét érték el a megszerzett harmadik helyükkel, mellyel kijutottak a nemzetközi porondra. 

– Nagyon jó érzés visszaemlékezni az akkori csapatra – nosztalgiázik Kmetty. – A játékosok ismerték egymás gondolatát. Moór Ede nagyon értett a taktikához, míg Szabó Géza a fizikai felkészítéshez. Meghívást kaptunk Barcelonába, ahol az Espanyol ellen csak a hosszabbításban kaptunk ki 3–2-re. A csapatból négyen: Varga Sándor, Vertig József, Répás Béla és én jártunk Algériában, ahol a Budapest-válogatottban szerepeltünk. Olyan egyéniségekkel játszottunk a címeres mezben, mint Mészöly Kálmán, Göröcs János, Szabó György, Tóth András, Szentmihályi Antal és Halmosi Zoltán, de sorolhatnám tovább a neveket. Aztán a Stécével következett az UEFA-kupameccsünk az AEK Athén ellen, amelyből elsősorban rutintalanságunk miatt estünk ki. 

A sportember az első osztályban védő létére csupán egyszer volt kiállítva. Az egyéni teljesítményeknél 1974-ben 32 évesen, a Népsport osztályzata alapján az összesített értékelésnél a második helyen végzett. Szívesen emlékszik vissza valamennyi edzőjére, akiktől sokat tanult. Természetesen az ellenfél labdarúgóitól és csapattársaitól is sok mindent ellesett. Egykori játékostársaival mai napig is jó a kapcsolata. 

Egy különleges SBTC-rekord tulajdonosa

1969. szeptember 27-től 1974. június 1-ig egyetlen bajnoki mérkőzésről sem hiányzott, s 145-öt játszott sorozatban. Pályafutásának legemlékezetesebb mérkőzéséből hármat ragadott ki: – Elsőként Az 1969. március 2-án lejátszott SBTC–Szombathely találkozót említeném. Érdekesség volt, hogy külön engedéllyel a régi salakos pályán volt a meccs. A Magyar – Baranyai, Ferencz, Kmetty, Vertig – Horváth F., Répás B. – Kriskó, Szalay, Zöldi, Jeck alkotta csapatunk 1:0-ra nyert. Kriskó Lajos szinte lehetetlennek tűnő helyzetből szerezte a győztes találatot. Aztán 1971. október 12-én, Diósgyőrben, a Magyar – Sáfrány, Kmetty, Varga, Vertig – Szalay, Répás, Básti – Horváth F., Kajdy (Kovács I., 66.), Jeck összeállítású gárdánk 1–1-es döntetlent ért el. A borsodi kötődésem miatt és hogy Miskolcon voltam katona, sokan ismertek, a mérkőzés 88. percében az én gólommal egyenlítettünk. Az egyik legnagyobb összecsapás Salgótarjánban volt, 1972. június 2-án, a későbbi ezüstérmes Bp. Honvéd ellen. Tizenötezer néző előtt a Magyar – Kmetty – Gecse, Horváth F., Varga S., Vertig – Szalay (Sáfrány, 26.), Répás B., Básti – Kovács I., Jeck összeállításban 3–1-re győztünk. Góljainkat Jeck (2) és Horváth F. szerezte. 

Kmetty József 1977-ben visszavonult, maradt a Nógrádi Szénbányáknál, ahol a szervezési és számítástechnikai osztályon dolgozott, de a labdarúgástól sem szakadt el, játszott a Stécé-öregfiúk csapatában, edzette a serdülő-, ifjúsági és tartalékcsapatot, majd a felnőttek pályaedzője volt. A bánya felszámolása után, 1990-től vállalkozó lett. 

Az SVT-Wamsler megyei I. osztályú csapatánál 1993 nyarától 1995 elejéig volt (ezután a szakosztály visszalépett a bajnokságtól – szerk.). Majd 1996 közepétől 2000 nyaráig az SBTC utánpótlás-szakágvezetőjeként tevékenykedett. A 1990-es évek második felétől dolgozott a megyei labdarúgó-szövetségben, melynek elnökségi tagja is volt, egészen 2010 tavaszáig. Továbbá egykori csapattársával, Varga Sándorral 1991. szeptember 11-én megalakították az SBTC Öregfiúk Alapítványt. 

– Elmondhatom azt, hogy Szojka Ferenc után az egyik legtöbb időt töltöttem az SBTC-nél – hangsúlyozta ki. – Az eltelt idő alatt értek örömök és csalódások is. Mindig három fontos dolgot tartottam szem előtt: a rendet, fegyelmet és alázatot. Aktív koromban csak azzal foglalkoztam, hogy pályára lépjek, végezzem a munkám, mert az volt a dolgom. Azóta sok minden megszépült, de azért minden túlzás nélkül mondhatom, hogy mi is tettünk valamit a most 100 éves Salgótarjánért. 
A pályafutása utáni időből elsősorban az utánpótlásban végzett tevékenységét említi a Stécénél. 1996–2000 között volt olyan, hogy hét csapatuk is volt, négy az országosban, egy a megyeiben, s két előkészítő csoport. Összesen mintegy százharminc gyerekkel foglalkoztak.  A múlt szép volt, bár azt is mondhatnám, hogy az ember soha nem elégedett a sorsával – hangzik az összegezés a nyolcvanadik születésnapon. – A járási osztályból úgy lettem NB I.-es játékos, hogy közben végigjártam azt a bizonyos göröngyös utat. Sok mindenről lemondtam, hogy élsportoló lehessek. Össze kellett jönni az adottságoknak, tehetségnek, akaraterőnek és a szerencsének is. A pályafutásom és edzősködésem alatt nagyon sok embert, barátot, játékost ismertem meg. Igyekeztem mindenkinek megadni a tiszteletet, és ezeket valahol vissza is kaptam. Amit elértem, a nyugodt családi háttérnek köszönhetem. A feleségemmel, Gyöngyikével, 56. éve élünk boldog házasságban. Ő 1967-ben kezdett a salgótarjáni zeneiskolában, fuvola-szolfézs tanárként, és innen ment nyugdíjba. Ugyanúgy szereti a hivatását, mint én a futballt. Két lányunk van és három fiú- és egy lányunokánk. Nagy öröm számunkra, ha együtt van a család. 

Kétszáznyolcvanöt élvonalbeli mérkőzésen szerepelt | Kmetty József 1942. február 4-én született Rudolftelepen (Borsod megye). Labdarúgó-pályafutása: Izsófalvai Bányász (1958–62), Miskolci Honvéd (1962–64), Ormosbányai Bányász (1964–66), SBTC: az első osztályú csapatában 1967. március 12. és 1977. június 11. között 285 mérkőzésen szerepelt és 10 gólt szerzett. A Stécé csapatával kétszer a vidék legjobbja volt (1970/71-ben hetedik, 1971/72-ben harmadik), szerepelt az UEFA-kupában (1972. szeptember 13.: AEK Athén–SBTC 3–1, szep­tember 27.: SBTC–AEK Athén 1–1). A Magyar Népköztársasági Kupában második helyezett csapat tagja (döntő, 1967. november 7., Népstadion: Győri Vasas ETO–SBTC 1:0). Téli Kupa, a győztes gárda tagja (döntő, 1975. január 26.: Szombathelyi Haladás–SBTC 1–1, február 1.: SBTC–Szombathelyi Haladás 3–1).