Közös edzés után dicsérte a tarjáni tehetségeket Madár

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke folyamatosan nyomon követi a nógrádi megyeszékhelyen folyó munkát, tavaly is ott volt például, amikor felavatták a Salgó Boksz SE új boksztermét, a Pécskő mögött.

Az egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok szerdán tért vissza a terembe, ahol egy óra erejéig átvette az irányítást Botos Tibor edzőtől. Madár egy hajtós, de nagyon közvetlen hangulatú tréninget vezényelt a helybélieknek, akik az egykori bajnok minden szavát itták.

Erdei Zsoltot egy forgatócsoport is elkísérte, a stáb minden lépését követi, hiszen az edző közreműködésével egy dokumentumfilm-sorozat keretében fogják bemutatni a magyar tehetségeket, köztük a hátrányos helyzetű salgótarjániakat is.

Madárt Botos Tibor mellett a kétszeres olimpikon Botos András, és a munkában nekik segítő Oláh Gergő is régi barátként fogadta. Az edzés után arról faggattuk, hogy tetszett neki az edzés, volt-e ideje felmérni az itteni fiatalokat.

- Azt hiszem, hogy aki olyan régóta benne van a bunyóban, mint én, az már az első mozdulatból látja, hogy az illető tehetséges-e, vagy sem. Itt rengeteg tehetség volt, azt gondolom, hogy a nyolcvan százalékukból – feltéve, ha rendszeresen járnak edzésre – akár nemzetközi szinten is sikeres ökölvívó lehetne. Csak az a kérdés, hogy mennyire van meg bennük a kitartás, a szorgalom, az alázat és az akarat. Minden csak rajtuk múlik, és ezt ők még nem tudják felfogni. Így vagyok ezzel a saját gyermekemmel is néha, hiába mondom neki, hogy elpazarolja a tehetségét, és elvesztegetett hónapok lesznek, amikor nem sportol. De úgy látszik, hogy a gyerekeknek meg kell tapasztalniuk bizonyos dolgokat ahhoz, hogy megfelelő tudással rendelkezzenek. Salgótarjánban is vannak tehetséges fiúk és lányok is, jó lenne őket megtartani, egy ilyen aranyos, családi környezetben.

- Sokan közülük hátrányos helyezetből érkeznek, nehéz körülmények között élik a mindennapjaikat. Mit adhat nekik az ökölvívás?

- Egyrészt a gyerek kap egy plusz nevelést. Sok helyen érik impulzusok, ez még egyet tud ad neki. Nyilván itt rendet kell tartani, meg kell adni a tiszteletet a másiknak, szorgalmasnak és alázatosnak kell lenni. Ezek az élet más területein is hasznosíthatóak. Ráadásul az edzésre fordított időt így nem az utcán, csavargással tölti el a gyerek, rossz társaságban, hanem sportmozgást végezhet. Illetve aki valóban tehetséges, alázatos és szorgalmas, annak ez egy kiugrási lehetőséget is biztosíthat, számtalan példa van arra, hogy valaki mélyről indult és sokra vitte önerőből, a bunyónak köszönhetően. Erre a sportágra pedig hatványozottan jellemző, hogy felkarolja a hátrányos helyzetből érkezőket, akik tényleg csak a lehetőségre várnak, hogy kiszabaduljanak egy olyan szituációból, amiben nem érzik jól magukat.

- Vezeti az UTE Madárfészek akadémiát, ahová korábban több nógrádi is csatlakozott. Milyen feltételekkel lehet oda bekerülni, látott-e olyan gyereket, akinek helye lehetne ott?

- Természetesen nekik is van esélyük. 14 éves kortól várunk bunyósokat, nekik biztosítani tudunk gimnáziumi oktatást, kollégiumot, napi háromszori étkezést, valamint napi két edzést. Sokan ezt megpróbáltatásként élik meg, hiszen ebben a korban – a saját fiamból kiindulva, aki most végezte el az általános iskolát – nem szeretnek tanulni, nem érzik át ennek a fontosságát. Mi azt várjuk el tőlük, hogy az iskolát és a sportot is a lehető legjobban végezzék. Vannak tehetségek, akik felkerülnek egy kisvárosból Budapestre, és nem tudnak megbirkózni ezzel a változással, hiányzik a családjuk. Vannak olyanok is, akikből teljesen mást vált ki, a legkisebb dolognak is passzolnia kell ahhoz, hogy valaki ezt a sportágat világszínvonalon tudja művelni.

- Mennyire fontosak ezek a vidéki fellegvárak, mint amilyen Salgótarján is?

- A végvárak a legfontosabbak. Bár a fővárosban van a legtöbb lehetőség, de máshol is élnek emberek, a legfontosabb az lenne, hogy országos szinten minél több szakosztályt tudjunk fenntartani. Minél több helyen szeretnénk biztosítani, hogy aki szeretné, az kipróbálhassa magát ebben a sportágban. Minél több városban van szakosztály, annál nagyobb a lehetőség arra, hogy megtalálunk egy csiszolatlan gyémántot, akit szépen megmunkálunk, és odateszünk egy olimpiai induláshoz. Ehhez persze fontosak a jó edzők, akik egyben jó pedagógusok is. Ők tudják becsalni a gyerekeket a teremre, megtanítani őket nem csak az ökölvívás művészetére, hanem a jól nevelt viselkedésre is. Ezért óriási az ő felelősségük.

- A koronavírus-járvány mindenki életét megnehezítette, milyen hatással volt a magánéletére és a sportban végzett munkára az utóbbi bő egy év?

- Az én életemben kevés dolog változott, mert én egyébként sem éltem olyan nagyvilági életet. Arról a kevés kijárásról le tudtunk mondani, mert az ember egészsége mindennél fontosabb. Én tavaly novemberben el is kaptam a vírust, amit viszonylag enyhe tünetekkel vészeltem át. Három hétre egyedül bezárkóztam a házba, a családom sem volt ott, ekkor magamra maradtam, de ezt is könnyedén vettem, mert én szeretem a magányt. Az edzőteremben a versenyzők munkája nem állt meg, hiszen ők folytathatták a munkát. Viszont a pandémia megakadályozott minket abban, hogy toborozzunk gyerekeket, nem tarthattunk élménybeszámolókat, bemutatókat. Mivel az ökölvívásban most gyér az utánpótlás, tíz körömmel kell dolgoznunk azért, hogy minél több embert csábítsunk be a terembe, de ehhez most nincsenek meg a feltételek.