Salgótarjáni olimpikont választottak a sízők kapitányává

– Honnan indult a sísport szeretete?

– Salgótarjánba sportiskolába jártam, és ötödikes koromban sportágat kellett választani. A testnevelő tanárom ajánlotta a sífutást, mert úgy látta, hogy nekem jól megy a hosszútávú futás. Így kezdtem el tízévesen a rendszeres sífutó edzéseket. Az első téli szezonban azonban megbüntettek, és sokáig nem járhattam edzésre, mert a sífutó helyett többször a lesiklópályára mentem csúszkálni, természetesen sífutó síléccel. Később, mikor versenyezni kezdtem, ennek nagy hasznát vettem, mert a többiekkel ellentétben én alig vártam a meredek lejtőket, ahol őrült tempóban siklottam lefelé. Az első sikereimet is inkább ennek a technikai többletnek köszönhettem, mint a fizikai felkészültségemnek. A motiváció tehát megvolt, így maradtam sífutó, a sok lemorzsolódó klubtársam mellett. A biatlonnal csak 15 évesen kezdtem foglalkozni úgy, hogy akkor még a női biatlon nem létezett. A fiúk edzője biztatott bennünket, hiszen velünk kiegészítve tudott a klubunk fiúcsapatot kiállítani a bajnokságon. Így aztán nemcsak lány, illetve női kategóriában van sok-sok magyar bajnoki címem, de fiúban is. Nemzetközi szinten is több eredményemre büszke vagyok, így például a sírollerben elért két hegyi Európa-bajnoki címemre, melyekből az egyiket Budapesten szereztem.

– Mivel foglalkozott a versenyzői pályafutása után?

– Matematika–testnevelés szakos tanárként folytattam a tanítványaim felkészítését az érettségire, felvételire matematikából, mialatt én is képeztem magam, így mindkét tárgyból egyetemi végzettséget szereztem. A sísporttól elszakadni nem tudtam, nem is akartam, de a sífutó biatlon oldalról átkacsintottam az alpesi felé, és elvégeztem a Síoktatók Magyarországi Szövetsége nemzetközi síoktatói tanfolyamát. Szövetségi kapitányként segítettem a biatlonválogatott felkészülését a 1998-as na­ga­nói téli olimpiára. Ezt követően a Műszaki Egyetem testnevelője voltam, majd a 2000-es évek elejétől egy kalandos, minden szempontból ta­pasz­ta­lat­dús 7 év következett, hiszen Szingapúrban egy 3000 fős nemzetközi iskolában tanítottam, hétvégenként pedig az ottani – kis túlzással „Snow City”-nek nevezett – fedett sípályán oktattam az alpesi sízés alapjait. 2008-ban költöztünk haza végleg, azóta hosszabb-rövidebb időszakokra a Magyar Sí Szövetség munkájába többször bekapcsolódtam. 2014 óta a Veszp­rém Megyei Diáksport Egyesület titkáraként, illetve több szakmai bizottság tagjaként a Magyar Diáksport Szövetség munkáját segítem. Bár pedagógusi hivatásomat, a tanítást egy végleges hangszalagprobléma miatt fel kellett adnom, szerencsére gyerekekhez, kollégákhoz, iskolához kapcsolódó közegben maradtam. Északi szakágvezetőként a sísport is jelen lesz a mindennapjaimban, szóval így kerek az én életem.

– Mi a pontos feladatköre?

– A Magyar Sí Szövetség északi szakágához jelenleg három terület tartozik: a biatlon, a sífutás és a síugrás. Ezeknek a teljes hazai és nemzetközi versenyrendszerét, a klubszinten is zajló működését, a teljes infrastruktúráját, a tömegsportban rejlő lehetőségeit és a szövetséghez kapcsolódó feladatait kell átlátnom.

– Mik a céljai?

– Alapvető célként tűztem ki a csapatban való munkát, együttműködést, az átláthatóságot, a számonkérhetőséget és a megfelelő kommunikációt egymás között. Nem titkolt szándékom elérni azt, hogy az északi és alpesi szakág együtt, egymás mellett dolgozva, a saját szakágában már jól bevált gyakorlatokat, módszereket, stratégiákat, jó ötleteket megossza egymással.

– Mikor vág neki a feladatoknak?

– A munkát elkezdtük, így szűk egy hónap alatt elkészültek az érintett utánpótlás- és felnőttválogatottak szakmai tervei, programjai a 2020/21-es szezonra, a hozzájuk tartozó költségtervekkel együtt. Nem állunk meg, hosszú távú terveket, stratégiákat is szeretnénk kidolgozni, rengeteg területen elkél a segítség és a beavatkozás. Pozitív szemlélettel, az élsportból hozott maximalizmussal és nagy adag lelkesedéssel vágtam bele a munkába. A kollégák fantasztikusan segítőkészek, a csapat adott.

Névjegy

Az orosházai születésű sportolónő Bárnán töltötte gyerekkorát, pályafutása során szerepelt az SKSE, az STC, majd a Salgótarjáni Petőfi DSE-ben, miközben 1984 és 1994 között tagja volt a magyar válogatottnak. Versenyzőként két, szövetségi kapitányként egy olimpián vett részt. Nyolc világbajnokságon szerepelt, sírollerben háromszor nyert Európa-bajnokságot.