Ez a pálya 95 éve a salgótarjáni sport otthona

Az 1901-ben alakult SSE első központja az Acélgyári út elején, a templomtól nem messze volt, a klub itt játszotta első mérkőzéseit. Az egyesület 1924-ben költözött fel a Zója-liget fenyveseinek árnyékába, a pályaavatóra pedig július 27-én került sor. Ekkor még elég kezdetleges látványt nyújtott a pálya környéke, a nézők csak a két oldalon felépített fedett fa lelátókon szurkolhattak, a focipályát még csak fekete salak borította, míg az akkori futók a mainál rövidebb futópályán körözhettek.

1942. augusztus elsején és másodikán itt rendezték meg a második alkalommal kiírt Rima Olimpiát, ami az acélgyáriak körében nagy presztízzsel bírt. Ez együtt járt azzal, hogy az országos rendezvény apropójából elkészítették a dolinkai létesítmény 375 méter kerületű futópályáját. A pálya kiépítése során azonban apróbb hibát vétettek, ugyanis csak 373,9 méter lett a kerület, ami később sok gondot okozott a pályakiméréseknél.

A létesítmény végleges formáját az 1950-es évek második felében nyerte el (ma is látható lelátók, 400 méteres futópálya, gyepesített labdarúgópálya, klubház), és korábban egy lőházat is felépítettek.

1956-ban Magyarország adott otthont az UEFA ifjúsági tornájának, a felújított salgótarjáni stadionban két meccset is megrendeztek (március 28-án Bulgária–Anglia 2–1 és március 31-én Románia–Lengyelország 1–0).

Később a Sese szakosztályai számos sikert a sportlétesítményben alapoztak meg, a focisták szép tömegeket vonzottak a kilátókra, de az atléták is rangos versenyeket rendezhettek. Az SBTC több idényt is a Dolinkában húzott le, 1972. szeptember 27-én például nyolcezer néző előtt itt fogadta a görög AEK Athén csapatát az UEFA Kupában, 1–1 lett a meccs vége. Az első osztályú meccsek körkapcsolásakor a riporterek az ország legszebb fekvésű pályájaként jellemezték a Sese-pályát.

1983-ban átadták a futófolyosót is, így a sportolók a téli alapozást is fedett helyen végezhették. A 85,3 méter hosszú épületben elfért a 60 méteres, háromsávos futópálya, amely mellett két távolugró leérkező is helyet kapott. Az épület vége kiszélesedett (helyet hagyva a labdarúgópályának, és a dobó számok lebonyolítását sem akadályozta), így ott elhelyezhettek egy magasugró leérkezőt, és jutott tér a kondicionáló szereknek is. A futópálya végén „nekifutófal” fogta meg a sprintereket, több helyen pedig bordásfalon lehetett bemelegíteni, erősíteni. A 662,8 négyzetméteres létesítmény a kor legkorszerűbb világítási és fűtési technológiáival volt felszerelve, és még fotocellás időméréssel is büszkélkedhetett.

A tulajdonosi viszonyok kuszasága miatt a 2000-es évek elején a pálya magánkézbe került, így elgazdátlanodott, csupán az atléták jártak oda edzeni (valamint a tolvajok, garázdálkodók), majd az SBFC odaköltözésével egy rövid időre visszatért az élet stadionba. Ekkor helyrehozták a focipálya gyepét, a klubház közösségi tereit és öltözőit.

A létesítmény 2007. szeptember 1-jén így méltóképp vehette fel Szojka Ferenc nevét. 2017 elején műanyag székekkel, majd tetőszerkezettel gazdagodott a Dolinka felőli lelátó egy része.

Az SBFC kivonulása után újra magára maradt a stadion, majd pár évvel később az SBTC vette birtokába, a jövőre százesztendős egyesület az ősztől itt játssza majd a megyei I. osztályú mérkőzéseit.

A stadion évente több alkalommal is otthont biztosít az atlétikai diákolimpiai versenyek bizonyos számainak, illetve testnevelésóráknak és érettségiknek is. A futófolyosót nem érintették a felújítások, az enyészeté lett. Időközben a magas-, és távolugró-leérkezőt is felszámolták, így már csak a futók és kocogók látogatják a salakot, amelyet a gépkocsiforgalom is megrongált.

Kérdéses, hogy ha elkészül az SBTC tóstrandi stadionja, és a csapat visszaköltözik, akkor milyen sors vár a Sese-pályára. További lépésekre lenne szükség a fejlődéshez, hisz nem tudni, hogy hány enyészetet élne még túl ez a szép fekvésű sportlétesítmény.