Sors akarata

Mindig meglepődnek az emberek, amikor megtudják azt a tényt rólam, hogy én bizony nem Nógrád vármegyében nőttem fel.

 El szoktam mondani, hogy engem mindössze a munka és a hegyvidék szeretete hozott ide jó pár hónapja, de olykor, ha nagyon titokzatos akarok lenni, akkor úgy fogalmazok, hogy a sors akaratából költöztem ide.

Az Alföldön, a Nagykunság vidékén laktam több mint két évtizedig, így én az ottani szokásokhoz, hagyományokhoz és kultúrához voltam hozzászokva, számomra azok voltak a természetesek. Ennek fényében nagy volt a változás, hiszen Palócország és a Nagykunság tiszazugi részén lévő tradíciók nem említhetőek egy napon egymással. Mindkettőnek megvan a maga sajátossága, szépsége és néphagyománya, viszont, érhető okokból nehéz volt alkalmazkodni az új dolgokhoz, amiket ez idáig nem ismertem. A legnagyobb különbséget mégis a nógrádi ételekben vettem észre, mivel amíg ezen a tájon ínyencségnek számít a palóc gulyás, a haluska, a krumpliganca, a laska és a herőce, addig a Nagykunságban teljesen más ízeket szoktak meg a helybeliek.

Népi ételnek számít a forgács tészta, a birkapörkölt, a pandúrgulyás, a macok, a keletlen pite, a vajalja, a derelye, a vízen kullogó, az angyalbögyörő, a slambuc, a tarkedli, a puliszka, a dögönyözött krumpli és még sorolhatnám naphosszat. Örülök, hogy a munkám révén egy új térséget ismerhetek meg, de a szívem mélyén mindig nagykunsági maradok!