Kiállított alkotások tárják fel a salgótarjáni festőművész útkeresését

 A minap éppen a Tarjáni Tavasz című összművészeti fesztivál kezdetén Botos Zoltán – helyi születésű, az idén éppen 75 éves festőművész – Az útkeresés című kiállítása került a nyilvánosság elé. Az alkotó ismertsége, népszerűsége s nem utolsósorban képeinek minősége sok érdeklődőt vonzott a tárlatnyitóra. A 31 festményt a művész kézzel írott életrajza vezeti be munkájának rejtelmeibe, gondoltaiba. Két példaképe van: az egyik Mahatma Gandhi India politikai és spirituális vezetője, a másik Teréz anya, az önzetlen szeretet misszionáriusa. Vallomásában megemlíti azt is, hogy a születési év nem számít, csak az a teljesítmény, amelyet az ember képességeinek birtokában, a közösség érdekében végez és talentumainak tudatában kiad a kezéből. 

Az ő esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen, ha nem 1949-ben és nem a Pécskő utcai egykori Cigányhegyre születik, akkor nem lesz olyan szoros kapcsolata a szintén ott, egy kunyhószerű lakhelyen élt Balázs János két elemit végzett festőzsenivel, akinek tollforgatóként is figyelemre méltó a hagyatéka. 

Botos Zoltán bő fél évszázaddal ezelőtt más akkori fiatallal – például Szabó Tamás későbbi jeles szobrászművésszel, Szepesi József költővel, Szatmári Béla építésszel – szavakkal és kellékekkel ösztönözte Balázs Jánost a festésre. S eközben benne is kialakult az önkifejezés iránti vonzódás. S, hogy hová, meddig jutott, azt jól szemlélteti – mi több: bizonyítja – a jelenlegi kiállítás, amelynek a fentebb említett írásos vallomás mellett külön érdekessége egy általa készített makett az egykori közös lakóhelyükről, s az a diploma, amelyet Balázs Jánosnak ítélt a rangos Magyar Örökség-díj kuratóriuma és amelyet Botos Zoltán vett át 2009-ben. 

Teljes joggal, hiszen, hogy mennyire közel álltak egymáshoz, azt bizonyítja a Beszélgetéseim Balázs Jánossal című, 2014-ben megjelent könyve is. Ebben írja egyebek közt: „Az öregek társaságát kereste, akik az erdőt járták, hulladék fát szedtek, ősszel szedret, csipkét, vadkörtét, gombát és különféle gyógynövényeket. Ebből éltek…Számtalanszor láttam, hogyan kezd el egy-egy képet festeni…Soha egyiken sem javított. Amit egyszer megfestett, azt befejezettnek tekintette.” 

Az egykoron szemlélődő ifjú jelenlegi kiállításmegnyitójának színvonalát Henning Rudoltf gitárszólói emelték. Köszöntőt dr. Huszár Máté salgótarjáni alpolgármester mondott, kiemelve Botos Zoltán beágyazottságát a város művészeti életébe. A megnyitóbeszédet egy pályatárs, a szügyi iskolában tanító pedagógus, Csernák Edit vállalta magára s ez alkalommal is nemcsak szép, de tartalmas mondandóval hívta fel a figyelmet a képek értékeire. 

A kiállítást a címéből, Az útválasztásból kiindulva elemezte. Kiemelte, hogy a műveken megjelennek valóságos terek – mintegy a cigányhegyi gyermek- és ifjúkori, a mártélyi művésztelepi és a marokkói úti élmények hatásai – , de mellettük felfedezhető egy sajátos gondolkodásmód is, ami a világ mai jelenségeihez való igazodás útvonala. Az alkotásokat elsősorban a művészre jellemző megnyugtató, sajátos színvilág, a szétáradó fénnyel, virágokkal teli ragyogás jellemzi, ezért ez a szépség kiállítása. A vásznakon azonban egyfajta vibrálás révén korunk feszültségei is meg-megjelennek.