Nem kínai édesség a szerencsesüti

Az egyik nap éppen egy kínai étkezdében töltöttem az ebédszünetemet, amikor eszembe jutott az a zseniális ötlet, hogy mi lenne, ha készítenék otthon szerencsesütit. Gondolva egyet, beírtam a keresőbe, amely ki is dobált számos receptet, de valami egészen máson akadt meg a tekintetem görgetés közben. Egy cikk volt, azzal a címmel, hogy „Nem is Kínából származik a kínai szerencsesüti”. Mondanom sem kell, teljesen meglepődtem és kicsit becsapva is éreztem magam, mert világéletemben abban a hitben voltam, hogy kínai találmány ez a vaníliás ízű, roppanós, belsejében egy papírdarabkán egyszeri „bölcsességeket”, idézeteket tartalmazó tésztás édesség.

Japán eredetű a szerencsesüti

A kíváncsiságtól vezérelve rákattintottam az írásra, hogy megbizonyosodjak róla, valóban igaz-e a hír, miszerint nem Kínából származik ez a desszert. Egy elmélet szerint a szerencsesüti eredete Japánban gyökerezik. A 19. századi japán templomokban ugyanis készítettek hasonló süteményeket, amelyekbe kis papírcetliket rejtettek. Ezek a sütik hasonlítottak a kínai büfékben ma is kapható édességekre, bár kissé nagyobbak voltak, illeve eltérő összetevőket tartalmaztak. Egyesek szerint a japán bevándorlók vitték át ezt a szokást az Egyesült Államokba, ahol később kínai–amerikai vállalkozók fejlesztették tovább.

Kínai, japán vagy amerikai, nem számít igazából. A lényeg az az életérzés, amely átjár, amikor feltöröd a szerencsesütit és az áll a kis üzeneten, hogy „Semmi sem ér többet, mint a mai nap.”