Az ősz piktora

Az őszről annyi minden jut eszembe, például az is, hogy az egyik legszínesebb része az évnek, hiszen a fák lombkoronái szinte ezernyi árnyalatot öltenek. Idén azonban viszonylag rövid ideig tartott ez a fajta színpompa.

Színpompás őszt festett a természet piktora

Októberben valóban mesés időnk volt, mondhatni, kívánni se lehetett volna szebbet. A vénasszonyok nyara szinte beragyogta az egész hónapot, akárcsak a nap meleget adó sugarai. Talán ennek is köszönhető, hogy a fák levelei mintha el sem akarták volna hinni, hogy „Itt van az ősz, itt van újra…”, és bizony sokáig őrizték kitartóan zöld mivoltjukat. Végül azonban feladták ezt a harcot, és lassacskán az ágakat elfoglalta a sárga, a narancssárga és a barna szín mellett a vörös ezer árnyalata. Mindez pedig a napsütésben úgy festett, mintha csak a természet piktora tárta volna a nézelődők elé a remekművét.

Tarka gyűjtött emlékek

Annyira szemet gyönyörködtető volt a látvány, hogy még én is gyűjtöttem néhány színes falevelet, amiket egy dobozba helyeztem, gondolván: ha beköszönt a tél, illetve tovaszáll a színkavalkád, csak előveszem a rejtett kincseimet, és kicsit nosztalgiázom azon, hogy mennyi színt csodálhattam nem sokkal korábban a környezetet járva.

Akkor még nem is sejtettem, hogy mindez jóval rövidebb időn belül be fog következni, mint ahogy én azt gondolni mertem. Lényegében, ahogy a naptárban elértük a novembert, az időjárás 180 fokos fordulatot vett. A napsütést felváltotta a köd, a színpompát a szürkeség, így igencsak elkélnek a nemrég gyűjtött tarka emlékek.