Óda a kávéhoz

Előfordul velem olykor, hogy nem alszom a legjobban éjszaka. Emiatt pedig másnap rendszerint elég kellemetlen következményekkel számolhatok, méghozzá azzal, hogy majd leragad a szemem. Na, de mit tehet ilyenkor az ember fia vagy lánya? Jobb ötlet híján főz magának még egy kávét.

Mindig várom, hogy tegye a dolgát a kávé

Persze a folyamat a fent leírt esetekben is pontosan követi az általános rutint, csak némi plusz „jelentéstartalommal” ízesítve. Így például a kávégépig való eljutás – főleg egy nagy nyújtózással egybekötve – felér egy kis testmozgással, különösen akkor, ha az automatánál derül ki: a bögre bent maradt az asztalon, így a sétát muszáj megismételni. Az automatán a megfelelő gomb kiválasztása után pedig felzúg a kávészemek összeőrléséért felelős daráló, amelynek kerregő hangja zene a fülnek, és igazi ébresztő az agynak. És végre eljön a várva várt pillanat, amikor is a levegőt megtölti az a bizonyos illat, ami egyből messzire űzi az álommanót, legalábbis elméletben. Végül, miután az utolsó csepp nedű is a bögrébe cseppent a főzőből, már nem maradt más hátra, minthogy a pillanatot kiélvezve belekortyoljunk a csésze tartalmába és várjuk, hogy a kissé keserű, forró finomság tegye a dolgát.

Nyilván, túlzás lenne azt állítani, hogy percek alatt kipattan a szemem egy ilyen rituálét elvégezve, ugyanakkor úgy érzem: már akkor is megérné „dicsőítő énekbe” foglalni a kávé minden betűjét és cseppjét, ha egy kicsi mosolyt csal az arcomra a miatta tartott szünet, amelynek mellékhatásaként talán kevésbé leszek álmos.