Hitélet

1 órája

Rózsafüzér Királynőjét ünneplik Szentkúton (fotók)

Több napon át ünneplik Mátraverebély-Szentkúton a Magyarok Nagyasszonyát és Rózsafüzér Királynőjét. A háromnapos búcsú első napján, azaz szombaton szép számmal gyűltek össze a hívők nemzeti kegyhelyünkön azért, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén.

Veres Edina

Háromnapos búcsú kezdődött szombaton nemzeti kegyhelyünkön. A Magyarok Nagyasszonya és Rózsafüzér Királynője ünnepének első napján a zord időjárás ellenére is szép számú hívő érkezett Mátraverebély-Szentkútra. A zarándokokat 8 óra 30 perctől fogadták, akik ekkor végezhették el a szentgyónást is. 

Rózsafüzér Királynője
Rózsafüzér Királynőjét ünnepelték Szentkúton
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Szép számban érkeztek a Rózsafüzér Királynője búcsúba

Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődött, a liturgiát Bezzegh Kelemen ferences szerzetes celebrálta. A szertartást körmenet zárta, majd 14 órakor áldás szállt a zarándokokra és kegytárgyaikra. Szombaton a tervek szerint elsőszombati szentmisét mutatnak majd be 18 órától, illetve azt követően gyertyás körmenet tartanak. 

 

A 11 órás ünnepi szentmisét vasárnap, azaz október 6-án Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök, míg a búcsú harmadik napján, tehát október 8-án, kedden Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be a megjelent hívőknek. Mindkét nap esetében a szertartást ekkor is körmenet zárja majd, illetve szombathoz hasonlóan 14 órakor áldják meg a zarándokokat és kegytárgyaikat. A búcsú programjával kapcsolatban a kegyhely közösségi oldalán találhatnak további részletes tájékoztatást az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában