Egyszer volt, hol nem volt...

A minap ez utóbbi lehetőségnek egy elég különös „formája” került a kezembe egy népmesekötet képében. A történet úgy kezdődött, hogy „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy”... népmese napjához kapcsolódó esemény, amelyen a közelmúltban volt szerencsém részt venni.

A termet gyerekek töltötték meg, akiknek felnőttek olvastak különböző meséket. Én kicsit messzebb álltam, de így is hallhattam a különböző tanulságos történeteket, miközben elöntött a nosztalgia: annak idején mennyire szerettem hallgatni – majd később olvasni –, hogy miként is győzik le az eléjük gördülő akadályokat a mesék főszereplői, akik találékonyságuk segítségével túljárnak a főgonoszok eszén és végül mindenki elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését.

Népmese: megtaláltam a „nyugalomóráim” főszereplőjét

Hetek teltek el az említett esemény óta, amikor is az egyik délután valami elfoglaltságot kerestem magamnak kikapcsolódás gyanánt. Először végigböngésztem a televízió kínálta filmlehetőségeket, de nem találtam kedvemre valót, így a könyvespolc elé léptem. Egyik könyvet vettem a kezembe a másik után, majd raktam is le néhány oldal elolvasása után. Már épp elterveztem, hogy összeállítok egy hosszabb, a hangulatomhoz passzoló zenei válogatást, amikor megakadt a szemem a legalsó polcon egy vastagabb könyvön, amelyben végül megtaláltam a „nyugalomóráim” főszereplőjét. A kötet gerincén pedig bíbor betűkkel csak ennyi állt: Benedek Elek válogatott meséi.