Figyelemfelkeltés

2024.10.11. 12:54

Kevés nő él a mellrák ellen „bevethető” legerősebb fegyverrel

Rózsaszínbe borult csütörtök délután Salgótarján Fő tere. A mellrák elleni közdelem hónapjában a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a sok éves hagyományt követve ismét meghirdette a nógrádi vármegyeszékhelyen az „Egy nap a nőkért!” című figyelemfelkeltő programot és sétát, amely soha nem mozgatott még meg akkora tömeget, mint idén.

Veres Edina

Zsúfolásig telt a salgótarjáni vármegyeháza Madách Imre terme csütörtök délután. A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezete sok éves hagyományt követve idén is megszervezte a Pink Október, azaz a mellrák elleni küzdelem hónap keretén belül az „Egy nap a nőkért!” című figyelemfelkeltő programot és sétát.

Kevés nő él a mellrák ellen „bevethető” legerősebb fegyverrel
Séta Salgótarján belvárosában: a mellrák prevenciójára hívta fel a figyelmet a rendezvény
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Az esemény szakmai védnökeként dr. Laczkó Tamás, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház főigazgatója nyitotta meg a rendezvényt. Mint mondta, a vármegye egészségügyi ellátása felkészült és döntő módon javult az elmúlt két évben, hiszen a vármegyei kórházban átadták az Onkológiai Centrumot, ami jelenleg már teljes ellátásban képes többek között az emlőrák gyógyítására is. Kiemelte a témával kapcsolatban az együttgondolkodás fontosságát, majd hozzátette: épp ezért örül, hogy mind a pásztói, mind a balassagyarmati kórházak főigazgatói is részt vettek a rendezvényen.

– Bármennyire is jó a helyzet, egy tényező még hiányzik a vármegyei palettáról. Ez pedig egy mammográfiás szűrőcentrum a balassagyarmati kórházban – hangsúlyozta dr. Laczkó Tamás, arra is rámutatva: nagy szükség van a civil szervezetekkel való együttműködésre, majd elismeréssel szólt az MRL Salgótarjáni Alapszervezete elnöke, Kreicsi Mária és csapata által végzett tevékenységről.

Rózsaszín séta is ráirányította a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre

Ezután a megjelentek megtekintették a Barkochba című kisfilmet, amit egy kerekasztal beszélgetés követett. Ez utóbbi program során a film szövegének írója, Sári Edina, valamint az alkotás orvosszakértője, dr. Prezenszki Zsuzsanna onkopszichológus beszélgettek egyebek mellett az orvos-beteg kommunikáció fontosságáról tapasztalati szakértőkkel – azaz mellrák érintettekkel –, így:

  • Katkó Orsolyával, 
  • Viszkok Viktóriával, és
  • Kónyáné Ferencz Tündével.

A következő programelem az „Egy nap a nőkért!” talán leglátványosabb momentumaként a Fő térre vezető rózsaszín séta volt. Ott Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere, a rendezvény védnöke szólt a megjelentekhez. A városvezető örömét fejezte ki a fiatal résztvevők magas létszámával kapcsolatban. Mint mondta, a diákok jó példát mutathatnak a társaiknak, ami azért is lényeges, hiszen ők jelentik a jövőt.

– A mai orvostudomány rohamosan fejlődik, egyre több esélyünk van arra, hogy csak érintettek legyünk, ne betegek. Fontos, hogy időben észrevegyük az intő jeleket, de van amikor nincs jele annak, hogy valamilyen veszély fenyeget minket. Ezért kell elmenni a szűrésekre – hangsúlyozta Kreicsi Bálint.

Az emlődaganat nem egy olyan diagnózis, amiből nincs kiút

Feketéné dr. Zeke Ildikó vármegyei tisztifőorvos, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője a rendezvénnyel kapcsolatban elárulta: egyik cél a támogatásnyújtás, és annak hangsúlyozása, hogy az emlődaganat nem egy olyan diagnózis, amiből nincs kiút.

– Fontos, hogy a hölgyek tudják: akiknek ezzel szembe kell nézniük, nincsenek egyedül. Minden segítséget megkapnak, nem csak az egészségügytől, hanem a civil szervezetektől is. A másik cél, felhívni a nők figyelmét arra, hogy nem szabad azt hinniük: velük ez nem történhet meg. Tudatosítani kell, hogy 45 és 65 év között azért kapják a meghívót a mammográfiai szűrésre, mert az életkor tekintetében ez a korosztály a legérintettebb – emelte ki Feketéné dr. Zeke Ildikó, arra is rámutatva, hogy az időben felfedezett emlődaganat gyakorlatilag gyógyítható, kezelhető, tünetmentessé tehető és így teljes élet élhető ezzel a diagnózissal. A szűrővizsgálat pedig azért fontos, mert a még kitapinthatatlan elváltozást is képes felfedezni. A vármegyei tisztifőorvos kitért arra is, hogy még sosem volt annyi résztvevője a figyelemfelkeltő rendezvénynek, mint idén.

A meghívottak kevesebb mint fele jelenik csak meg a szűrővizsgálaton

Kreicsi Mária, az MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke megerősítve az előtte elhangzottakat elmondta: a statisztikák szerint minden nyolcadik nő szembesülhet ezzel az emlőrák diagnózisával.

– Sajnos ez a betegség nem megelőzhető, nincs primer prevenció, azaz védőoltás, ugyanakkor nem vagyunk védtelenek. A testünk jelzéseire való odafigyelés, az önvizsgálat és a mammográfia a legerősebb fegyverünk a mellrák elleni küzdelemben – fogalmazott Kreicsi Mária, aki arra is rámutatott: azért is fontos beszélni erről a témáról, mert egyre több az érintett, közülük pedig egyre több a fiatal, ugyanakkor jelenleg a meghívottak közel 40 százaléka jelenik csak meg a szűrővizsgálaton.

Ezután a salgótarjáni alapszervezet elnöke ismertette az idei üzenetüket: „Néhány perc évtizedeket jelenthet, a korai felismerés életet menthet!” Az intő gondolatot szeptember 28-án Salgótarjánból motorosok vitték el Budapestre, az Onkológiai Intézet számára a „Motorral a mellrák ellen” nevű csillagtúra keretében. Emellett e szavak október 1-én, a balassagyarmati „Egy nap a nőkért!” rendezvényen is elhangzottak. Salgótarjánban az üzenetet a szelek szárnyára engedték, majd a figyelemfelkeltő séta résztvevői a Fő téren található virágágyásokat rózsaszín papírvirágokkal díszítették a mellrák elleni harcra való figyelemfelhívás jegyében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában