Krónika egy épületről

Salgótarján szívében van egy épület, amely mellett annyian elsétálnak nap, mint nap… így én is. És teszem mindazt anélkül, hogy bármi kérdést felvetne bennem az objektum, mivel állandó pontnak tűnik: ott volt, ott van, és biztosnak tűnik, hogy ott lesz holnap is. Az ajtaján az emberek ki-be járnak csomagjaikkal, leveleikkel, csekkjeikkel, de ez így természetes, hiszen az épület a vármegyeszékhely főpostája.

Na, de ugorjunk a történet legelejére. A napokban részt vettem egy eseményen, ahol fiatal történetírókat, azaz krónikásokat ismertek el. Az egyik díjazott egy középiskolás fiatal volt, aki bevallása szerint a történelem és az építészet iránti érdeklődése miatt választotta a témát, amelynek középpontjában a salgótarjáni főposta állt. A rendezvényen röviden ismertette is pályamunkáját. Elmondta azt is, hogy ez az egyik legrégebbi olyan hivatal, ami eredeti funkcióját tölti be ma is a városban. Csodálkozva hallgattam a beszámolót, hiszen addig még egyszer sem méltattam különösebben figyelemre a szóban forgó létesítményt. Éppen ezért hazafelé menet egy pillanatra elidőztem az ingatlan előtt, amiről néhány órával azelőtt tudtam meg, hogy bizony a történelmünk egy élő darabja.

A fejemben megfordult a kérdés, hogy vajon mennyi ilyen „kuriózum” mellett sétálhatunk el még nap mint nap. Bízom benne, hogy lesznek fiatal krónikások, akik azokra is ráirányítják a figyelmet, mert az biztos: én mostantól egészen más szemmel nézek egy Salgótarján szívében álló épületre.