Madárgyűrűzés

2 órája

Európai Madármegfigyelő Napok: ritka fajokat is láttak a nógrádiak (fotók)

Szűkebb hazánkban érdekes programokon vehettek részt hétvégén a madárbarátok. Az idei Európai Madármegfigyelő Napokhoz kapcsolódó kisterenyei esemény sok érdeklődőt vonzott, illetve a madármegfigyelés és gyűrűzés is sikerrel zárult. Mindemellett a résztvevők egy olyan fajt is szemügyre vehettek, amelyet rejtőzködő életmódja miatt ritkán pillanthat meg az ember.

Veres Edina

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programhoz kapcsolódóan szűkebb hazánkban szombaton és vasárnap Patakon, míg a hét utolsó napján Bátonyterenyén vehettek részt madármegfigyelésen és gyűrűzésen az érdeklődők.

Európai Madármegfigyelő Napok
Az Európai Madármegfigyelő Napokhoz a nógrádi szakemberek is csatlakoztak programokkal
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nógrád Megyei Helyi Csoportjának tagjai a Kisterenye-Bányatelep vasúti megállóhelynél várták az érdeklődőket. Molnár Márton, az MME vármegyei helyi csoportjának titkára portálunk érdeklődésére elmondta: örömmel fogadták, hogy az eseményük szép számú látogatót vonzott, köztük gyermekekkel érkező családokat is.

– Változatos fajokat, valamint sok egyedet figyelhettünk meg, illetve gyűrűzhettünk a program során. Így például kékcinege, széncinege, foltos nádi poszáta és énekes rigó is akadt a kézben tartott madarak között. Emellett az érdeklődőkkel sikerült szemügyre vennünk két guvatot is táplálkozás közben. Ez a madárfaj a nádasok lakója és ugyan nem ritka, de rejtőzködő életmódja miatt csak nagyon ritkán adódik lehetőség megpillantani őket – számolt be a program sikeréről Molnár Márton

Azt is elárulta: szintén érdekességként könyvelhették el egy vándorsólyom feltűnését. Ez a faj fokozottan védett, különlegessége, hogy a Földön a legnagyobb sebességű állatként tartják számon.

Gyűrűt kaptak a tollruhások az Európai Madármegfigyelő Napok programján

Az esemény során a résztvevők számára arra is adódott lehetőség, hogy kézbe fogják a frissen gyűrűzött, tollruhát viselő állatokat, sőt, Molnár Márton azt is megmutatta a jelenlévőknek, hogy mennyivel gyorsabban ver egy madár szíve az emberénél, ami kicsiket és nagyokat egyaránt meglepett. Emellett a szakember természetesen a madárgyűrűzés és a madárvonulás szakmai hátterével, létjogosultságával kapcsolatban is több információt megosztott az érdeklődőkkel. Ismertette például, hogy a gyűrűzés során melyek azok az információk, amelyeket feljegyeznek egy-egy egyedről. Ilyen például:

  • a kondíció,
  • a szárnyhossz mérete, 
  • a madár kora, és
  • az ivara.

– A gyűrűzés fő célja, hogy feltérképezzük a különböző madarak vonulási irányát, illetve stratégiáját. Ezek a begyűjtött információk a vonuló fajok védelmében kulcsszerepet játszanak – hangsúlyozta Molnár Márton.

Arra is kitért, hogy a madarak befogásához az esemény előtt néhány órával egy úgynevezett függönyhálót húztak ki a helyszínen a nádas és bokrok környékén. Hozzátette: a háló anyaga annyira vékony, hogy az égi vándorok nem látják, így nekirepülnek. Ugyanakkor az eszköz annyira puha szálakból áll, hogy semmiféle sérülést nem okoz a madaraknak.

Verseny zajlik a résztvevő országok között

Az MME honlapján elérhető tájékoztatás szerint, az Európai Madármegfigyelő Napot a madártani szervezetek világszövetsége – BirdLife International – hívta életre 1993-ban. A rendezvényt évről évre október első hétvégéjén szervezik meg, a program szakmai és közösségi célokat egyaránt szolgál. Így egyfelől a megfigyelések európai szintű információgyűjtést tesznek lehetővé az őszi madárvonulásról. Másrészről pedig az ingyenes országos rendezvénnyel a szakemberek sokakat szólíthatnak meg és csábíthatnak ki a szabadba azért, hogy a madármegfigyelés élményének még többen részesei legyenek. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, mint a világszövetség hazai képviselője.

Mindezzel kapcsolatban Molnár Márton azt is elárulta a Nool.hu-nak, hogy az Európai Madármegfigyelő Napok során az abban résztvevő országok „versenyeznek” is egymással. Így a részvételi adatokat, illetve megfigyelt fajokat és egyedek számát is eljuttatják az MME-hez, ahonnan továbbítják azokat a nemzetközi koordinációs központba. Hozzáfűzte: Kisterenye mellett a hétvégén szűkebb hazánkban Patakon is tartottak madármegfigyelést és gyűrűzést. Információi szerint azon a helyszínen szintén több fajjal, és sok madárral ismerkedhettek mind testközelből, mind kicsit messzebbről a szép számmal megjelent érdeklődők.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában