A zene által saját magunk pszichológusai is lehetünk – vallja Magyar Valentin

 A zenei karrierről, a kezdetekről és a jövőbeni terveiről is kérdeztük a fiatal zongoraművészt.

– Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre, mikor kezdtél el intézményes formában ismerkedni a zenével?

– Mintegy öt és fél éves lehettem, volt Balassagyarmaton egy nagy, 100-120 éves zongoránk és élveztem, hogy azon pötyöghetek. Anyukám úgy látta, van hozzá érzékem, ezért beíratott a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolába, Somogyvári Ildikó tanárnőhöz. Eleinte csak iskolán kívül hallgatott meg, aztán nála tanultam a zeneiskolában, ott 6 évig zongoráztam 13 esztendős koromig.

– Hogyan lett ebből a meghatározó gyermekkori indulásból professzionális zenei pálya?

– Sok rétegből tevődik össze, hogy idáig eljutottam. Ildikó nénivel hatalmas szerencsém volt, mert nagy erőbedobással tanított és a figyelme nem csak az oktatóteremben eltöltött időre terjedt ki, ami nagyon jó indítása volt a zenei pályámnak. Aztán a balassagyarmati Nemzetközi Muzsikustáborban ismertem meg 2010-ben Eckhardt Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, zenepedagógust, aki később hat éven keresztül volt zenei és egyben emberi mentorom. 13 éves koromban költöztünk Budapestre, hogy zenei tudásom még magasabb szintre emelhessem. Ott a Tóth Aladár Zeneiskolába jártam két évet, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába további négy évet. Idén áprilisban diplomáztam a Zeneakadémia mesterképzésén, ahol tanáraimtól, Várjon Dénestől és Farkas Gábortól szintén rengeteget kaptam. Jelenleg a berlini Hanns Eisler Zeneakadémián tanulok egy második mesterképzés keretein belül, itt Kirill Gerstein a zenei mentorom.

– Mit tartasz legfontosabb eredménynek a pályád során?

– 2021-ben III. díjat kaptam a 10. Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen Weimarban. Felfoghatatlan volt, hogy egy ilyen nemzetközi megmérettetésre bekerülhettem, úgy érzem itt fordulatot vett több szempontból is a pályám, komolyabbá vált minden, mérföldkőként tekintek erre az eseményre.

– Első lemezed Sentimental Moments néven áprilisban jelent meg a Hungarotonnál. Mi inspirált a megalkotásánál?

– Olyan szerző műveit szerettem volna rögzíteni, aki nagyon közel áll hozzám, akinek az alkotásait hitelesen tudom előadni, így esett a választás Sergey Rachmaninovra. Munkássága mindig is előkelő helyet foglalt el az életemben. Első teljesen saját kezűleg összeállított koncertemet a számomra legkedvesebb zongorára komponált műveiből állítottam össze és a lemezem repertoárjának nagy részét is ezek a kompozíciók alkotják. 18 évesen az a koncert a Bartók Béla Konzervatóriumban egy mérföldkő volt a felnőtté válásomhoz.

A zene mindenek felett

– Idén először tanárként tértél vissza Balassagyarmatra, a muzsikustáborba és most már Budapesten is vállalsz órákat. Honnan ered az indíttatás, hogy tovább add a tudást?

– Magánórákat már adtam többször is, de nem volt túl gyakori, abszolút a tábor volt az első olyan élményem, ahol viszonylag rövid időn belül sok embert tanítottam és próbáltam segíteni nekik. Nagyon jó élmény és engem is fejleszt. Úgy állok hozzá az egyes művekkel való munkához, ahogy magamtól is számonkérném, tekintettel a diákok korára és zenei fejlettségére. Sok érdekes kérdés felmerül, például, hogy hogyan öntsem szavakba azokat az ötleteket, amik gyakorlás közben spontán eszembe jutnak, csak ott nem kell megfogalmaznom egy másik embernek. Figyelnem kell, hogyan reagálnak a szavaimra és tovább kell görgetni ezeket a gondolatokat. Vallom, hogy egy művészembernek előbb-utóbb kötelessége visszaadni azt, amit ő is kapott. Balassagyarmathoz és a zenetáborhoz is szép emlékek fűznek, úgy érzem, hogy itt kezdődött minden. Az pedig egy hatalmas élmény volt, hogy az idei táborban már kollégakként tanítottunk Eckhardt Gáborral, pedig nem tűnik olyan távolinak, amikor 10 évesen idejöttem és rácsodálkoztam a zenére. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban is jelen lesz az életemben a tanítás.

– A zene önmagában is sok önismereti kérdésen átsegít. Ilyen fiatalon mit nyújt számodra?
– A zene kiskoromban is terápiás jellegű volt, ott éltem ki az érzelmeimet, az agynak és a léleknek is nagyon egészséges. Az, hogy én naponta három-négy-öt órát gyakorlok és egyedül vagyok, nagyon önreflexívvé tud tenni, néha már-már túlságosan is. Sokat segít, ezáltal a saját magam pszichológusa is lehetek, így fenntartható a fejlődés.

– Jelenleg min dolgozol, mi várható a jövőben?
– Nyáron több fesztiválon is felléptem, például a KaposFesten, ahol Baráti Kristóffal játszottam, ez nagy megtiszteltetés és hatalmas feladat is volt egyben, ez töltötte ki az időmet. Ősszel megyek még Brazíliába egy koncertturnéra. Angliába is készülök és emellett két lemezfelvétel is a tervek között szerepel. Az egyik a Korossy Kvartett-tel októberben, a másik pedig egy szólólemez Liszt művekkel, várhatóan februárban. Több nagy nemzetközi versenyen is részt veszek, de már nem Berlinben, hanem Budapesten készülök fel. Másfél év Berlin után újra a fővárosba költöztem, és folytatni fogom a magántanítást is.