Menthetetlen

2024.09.26. 13:58

Elpusztult a 300 éves romhányi törökmogyorófa

Kiszáradt a 300 éves romhányi törökmogyorófa, amely a 2022-es aszály után kezdett el haldokolni. Az Ipoly Erdő Zrt. portálunkat arról tájékoztatta, hogy az ikonikus romhányi törökmogyorófa menthetetlen, azonban mégis van remény arra, hogy biztosítva legyen az „utódlása”.

Lászlók Judit

Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató-helyettese portálunk érdeklődésére elmondta: az ikonikus törökmogyorófa a szívügyük.

A törökmogyorófa a 2022-es aszály után kezdett el haldokolni
A törökmogyorófa a 2022-es aszály után kezdett el haldokolni
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– A korábban egészséges képet mutató fa a 2022-es aszály után kezdett el haldokolni. A hanyatlását a kora is eredményezhette. A fa az idén már nem hozott élő hajtásokat. Úgy ítéljük meg, hogy sajnos elpusztult, és a sorsán szakember sem tud már segíteni – emelte ki Haraszti Gyula, aki kifejtette, hogy tavaly megkíséreltek a már erősen pusztuló matuzsálemről szaporítóanyagot gyűjteni, illetve a környezetében magoncokat találni. Azonban a begyűjtött magok kicsíráztatása nem sikerült.

A kiszáradt törökmogyorófa akár még két évtizedig is elállhat a helyén

– A fa környezetében egyelőre egyetlen fiatal törökmogyoró egyedet találtunk, a fához vezető ösvényt szegélyező fagyalsövényben. Ez a fácska a történelmi anyafa genetikai utódjának tekinthető. Életerősnek tűnik és hajtásokat hoz – alkalmas lehet rá, hogy vele biztosítsuk a fa „utódlását”– hangsúlyozta Haraszti Gyula, aki szerint a kiszáradt faóriás biztonsági karbantartás mellett még akár két évtizedig is állhat a helyén mementóként. Ugyanakkor a fiatal fát meg kell védeni a további sövénynyírástól, róla szakértő közreműködésével dugványokat lehetne gyűjteni, azokból pedig vegetatív úton új fácskákat nevelni. Mint mondta: a megnevelt utódokból az önkormányzat többet is elültethet a kiszáradt emlékfa környezetében, ebben pedig a Nyugat-Cserháti Erdészet segíthet nekik, amennyiben azt igénylik.

Az elmúlt évszázadok alatt a fa és annak környezete is jelentős közösségi térré vált

A 300 éves törökmogyorófa Romhányban, a Bereczki Máté út végén, a kastélyka dűlőnél, az Országos Kéktúra útvonalától mintegy 600 méterre található és kedvelt pihenőhely a helyiek, valamint a kirándulók körében.

Az Ipoly Erdő Zrt. tájékoztatása szerint az ország legöregebb törökmogyorófája 20 méter magas, 48 centiméter átmérőjű, a koronavetülete pedig 25 méter. A néphit szerint II. Rákóczi Ferenc innen irányította a romhányi csatát. Azonban sokan valószínűbbnek tartják azt a feltételezést, miszerint II. Rákóczi Ferenc Rodostóról, egy katonájának a segítségével küldte haza a facsemetét vagy saját maga ültette el azt később az ütközet emlékére. A fa további érdekességei közé tartozik, hogy lombkoronája az egykori Nagy-Magyarországot formázza meg. A romhányiak számára, azonban nem csak a történelmi vonatkozás miatt vált fontossá az ikonikus törökmogyorófa, hanem azért is, mert az elmúlt 300 évben a fa és annak környezete is jelentős közösségi térré vált.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában